Egy szülők körében végzett felmérés szerint a legtöbben 16-17 éves koruk előtt nem szívesen engednék gyermeküket randevúzni. A legszigorúbbak (kb.8%) csak 18 éves kor után, vagy még később fogadná el gyermeke szerelmi kapcsolatát, és mindössze a szülők 3%-a engedi meg gyermekének, hogy már általános iskolás korában járjon valakivel. Elmélet és gyakorlat azonban, mint sok más esetben, itt sem esik teljesen egybe. Jó előre kigondolt nevelési elveink, és gyermekeink konkrét élethelyzetei könnyen összeütközésbe kerülhetnek.

A mai tizenévesek jelentős hányada nemhogy az első randevún, de az első szexuális kapcsolatán is rég túl van már 16-17 éves korára. A szülők egy része kénytelen-kelletlen tudomásul veszi, hogy elveit, tanácsait és élettapasztalatait gyermeke csak hellyel-közzel veszi figyelembe, mások szigorúan tiltanak, vagy kínosan kerülik a témát, és csak később döbbenek rá: szinte semmit sem tudnak gyermekük szerelmi életéről.

De mi számít egyáltalán randevúnak? Hol kezdődik a fiúzás, csajozás, és mi az, ami még csak kiskamaszok ártatlan barátkozása, a szabadidő együtt töltése? A mozizás, hamburgerezés vagy, ha néhány kiskamasz együtt megy ki a strandra, abban a legtöbb felnőtt semmi kivetnivalót nem talál. Ha azonban egy fiú és egy lány kettesben teszi ugyanezt, szüleik aggodalmaskodni kezdhetnek: nem kezdik ezek a gyerekek egy kicsit korán? Annak persze örülünk, hogy csemeténk tetszik az ellenkező nemnek, és talán az sem baj, ha koránál nem egy kicsit éretlenebb, hanem épp fordítva. A kézen fogva sétáló, egymás ölébe ülő gyerekek láttán azonban elbizonytalanodhatunk: meddig támogassuk kapcsolatuk bontakozását, mi az, amit csendben el kell tűrnünk, és hol kezdődik az, amit tiltani kell?

Ha Rómeó és Júlia klasszikus példája nem volna elég, jusson eszünkbe saját kamaszkorunk, mielőtt drasztikus lépésre szánnánk el magunk, és mondjuk egyszer s mindenkorra eltiltanánk egymástól a szerelmeseket. Emlékezzünk vissza, mi is milyen korán elkezdtünk érdeklődni a másik nem iránt, és mennyire furcsa, lehetetlen alakok (perszónák) tudtak megtetszeni néha. Aztán mégis egész rendes emberek lettünk.

Lehetőleg tehát ne tiltsunk meg olyasmit, amit úgysem tudunk betartatni, vagy amit mi magunk sem tartottunk be annak idején! Úgysem lehetünk ott az iskolai folyosó minden homályos szegletében, vagy az osztálykirándulások lámpaoltás utáni mozgalmas életében. Értetlen szigorúságunkkal ne kényszerítsük gyermekünket arra, hogy hazudjon, vagy hogy jobb híján, mivel sehová sem engedjük el a barátjával, az iskolai vécében érjék az első "romantikus" élmények.

Sok szülő belátja, hogy nem tilthat meg mindent, amit ő még korainak, esetleg helytelennek talál, már csak azért sem, mert egyre kevésbé vannak eszközei arra, hogy az önállósuló fiatal életét puszta korlátozásokkal befolyásolja. Aggodalmának, rosszallásának vagy csalódottságának azonban minden anya és apa a maga módján hangot ad időnként. Ez rendben is van, hiszen bármennyire toleráns és laza "ősök" szerepét alakítjuk is, nem lelkesedünk érte, ha gyermekünk választottja láncdohányos, hobbija a pókerautomata, valamint éppen most tanácsolták el a középiskolából.

A helyzet azonban ritkán ennyire vészes. A legtöbb szülő, (kivált, ha lánya van) leginkább a túl korán megkezdett nemi élet, s annak nem kívánt velejárói aggasztják. Szülőként természetesen kötelességünk gyermekünket óvatosságra inteni, és a szexualitással kapcsolatos praktikus és morális megfontolásokra egyaránt felhívni a figyelmét, nem lenne szerencsés azonban, ha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenénk.

A szerelem mégiscsak csodálatos dolog, az első romantikus kapcsolat mégiscsak gyönyörű, felejthetetlen élménnyé kellene, hogy váljon. Ne terheljük meg tehát a fiatalt túlzott szorongással és bűntudattal, hiszen mi sem akarjuk. hogy a szexre mint alapvetően bűnös, piszkos és szégyellnivaló dologra gondoljon! Néha, afféle jó barátként, hasznos tanácsokat is adhatunk neki. Pl. mit vegyen fel, hogyan sminkelje magát, mennyi kölni a túl sok és hová ne üljenek be semmiképp se vacsorázni. Mikor ki fizessen, haza kell-e kísértetnie magát, ill. fel kell-e segítenie partnerére a kabátot, és mit mondjon/tegyen az első randin búcsúzáskor, hogy se túl rámenősnek, se túl hidegnek ne tűnjön.

Megannyi élettapasztalat, amit, ha sikerül megtalálnunk a megfelelő hangot, mind megoszthatunk gyermekünkkel! Ha nemcsak (az amúgy benne is meglévő) szorongásokat és félelmeket hangoztatjuk folyton a szerelemmel kapcsolatban, hanem annak az örömnek, izgatott kíváncsiságnak is részesei tudunk lenni, amit minden kezdő szerelmes átél, akkor gyermekünk nagyobb bizalommal osztja majd meg velünk érzéseit, s könnyebben kér segítséget, tanácsot.