Eső után giliszta
2002/04/23 00:00
5016 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
A talaj szerkezetébe való beavatkozás mértéke nemcsak a termőhely fizikai állapotában idéz elő változásokat, de a biológiai aktivitást, a talajélőlények tevékenységét is befolyásolja. E tekintetben jelentős családot képeznek a földigiliszták, amely csak egy csoportja a talaj gazdag élővilágának, de tevékenységük figyelemmel kisérésével kiskertekben és szántóföldön egyaránt jól nyomon követhető a termőföld élve felépítettsége.

A kedvező talajállapot megőrzés biológiai feltételei

A földigiliszták

A földigiliszták a talajban található legnagyobb testű és leginkább feltűnő fajokhoz, a megafauna élőlényeihez tartoznak. A talaj három fázisú rendszerén (szilárd, légnemű, folyadék) belül a szerves anyag mintegy 7 %-ban található meg (művelt területeken ennél általában kevesebb), amelynek legnagyobb részét (85 %) a humusz teszi ki, kisebb arányban találhatók a növényi gyökerek (10 %) illetve a talajélőlények, az edaphon képviselői (5 %). Ez utóbbi csoportot legnagyobbrészt a gombák, algák fajai jelenítik meg. A földigiliszták részaránya nem több 12 %-nál, a talaj biológiai állapotában betöltött szerepük alapján azonban a legjelentősebb talajélőlények közé soroljuk.
Hazai talajainkban mintegy 40 faj - más vélemények szerint 60 - előfordulásáról tudunk. Ebből szántóföldekben és kertekben is megtalálhatunk a talaj típusától, fizikai féleségétől, a talajműveléstől függően 10-15-öt. E fajgazdagság legnagyobb jelentősége abban áll, hogy az egyes fajok élettere a talaj különböző mélységeibe helyeződik.

A közönséges földigiliszta (Lumbricus terrestris) a legnagyobb fajok közé tartozik, a 30 cm-t is elérheti a testhosszúsága. Akár három méter mélységig készít függőleges járatokat, ami elsősorban a mélygyökerezésű kultúrák fejlődésének kedvez.

Az Allolobophora caliginosa kisebb és karcsúbb mint az előzőekben ismertetett közönséges földigiliszta, járatait a talajfelszín közvetlen közelében a gyökérzónában, többnyire vízszintesen készíti, de a felszínre sosem merészkedik.

A komposztgiliszta (Eisenia foetida) csupán 4-14 cm hosszúságú, a nagy mennyiségű szerves anyag elengedhetetlen feltétele a faj kielégítő fejlődésének. Éppen ezért kertekben ritka vendég, csak a hulladék- és komposzthalmokban fordul elő nagy számban.

A földigiliszták jelentőségének felismerése

A földigiliszták talajtermékenységben betöltött jelentőségének ismerete csaknem egyidős a talaj rendszeres használatával, a műveléssel. Már hatezer évre visszamenőleg fellelhetők bizonyítékai annak, hogy a kínaiak fejlett komposztálási technológiákkal rendelkeztek és megfigyelték a földigiliszták talajállapotra gyakorolt kedvező hatásait. Az egyiptomiak az ázsiaiakhoz hasonlóan szintén tudatában voltak a giliszták jelentőségének. Bár a Nílus áradásainak köszönhetően minden évben tápanyagdús iszappal borította el a termőterületet biztosítva ezzel a talaj tartós termékenységét, a földigilisztákat különleges becsben tartották. Kevéssé ismert, hogy a növények és virágok szeretetéről is ismert egyiptomi császárnő, Cleopátra rendeletben tiltotta meg a földigiliszták országhatáron túlra történő szállítását.
Az etruszkok már i. e. 700 körül a mezőgazdaság mintaállamává tették Középitáliát. Bonyolult öntözőrendszereket építettek, ismerték a vetésváltást, a kettőstermesztést. Ezeket a módszereket később a rómaiak is átvették, amelyekre olyan klasszikus írásokban találunk utalást, mint Cato "De agria cultura" vagy Vergilius "Georgica" című munkái. Az élénk biológiai aktivitás, a nagy földigiliszta egyedsűrűség előfeltételeként említik a talajfelszín növényi maradványokkal való borítottságát, a komposzt rendszeres alkalmazását. A megelőző évszázadok többnyire tapasztalati eredményei alapján Charles Darwin természettudós, az evolúciós elmélet megalkotója vállalkozott a földigilisztákkal kapcsolatos ismeretek tudományos igényű összefoglalására 1881-ben megjelent könyvében. Műve, akárcsak az evolúcióelmélet, áttörést hozott a természettudományban, amely alapján világszerte megindult és irányt vett a talajművelés, talajtermékenység biológiai alapú tudományos kutatása. A korábbi, iparszerű, túlkemizált technológiák nem kedveztek a földigilisztáknak és általában a biológiai szemléletű talajművelésnek. Az értékőrző, környezetkímélő módszereknél előtérbe kerül a talajvédelem és ezen belül a talaj természetes termékenységének megóvása illetve fokozása.

A földigiliszták szerepe a talaj életében

A legtöbb élőlényhez hasonlóan a földigiliszták is komplex és rendkívül bonyolult ökoszisztéma részét alkotják, azonban önmagukban is képesek arra, hogy közvetlen környezetükre jelentős hatást gyakoroljanak. Ha néhány alapvető igényüket biztosítjuk számukra, talajunkban nagy mennyiségben fordulnak elő. A megfelelő nedvességi állapot létfontosságú feltétel, hosszantartó szárazságban elpusztulnak, illetve a mélyebb rétegekbe vándorolnak. Életük legnagyobb részét sötétben, a talajban töltik, tartós fényhatás, valamint a túl magas és alacsony hőmérséklet szintén a pusztulásukat idézi elő. Hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék hatására átmenetileg a felszínen kereshetnek menedéket. Nem a víz az oka ilyenkor a járatok elhagyásának, hanem a telített talaj következtében fellépő oxigénhiány. Táplálkozásuk elengedhetetlen eleme az elegendő mennyiségű szerves anyag jelenléte.

Gondoltad?

A földigiliszták nem a talaj ásványi anyagából nyerik táplálékukat, mint ahogy azt korábban feltételezték, hanem a talaj szerves anyagából.

Ezért is különleges fontosságú kiskerti és szántóföldi viszonyok között egyaránt a kellő mennyiségű növényi maradványról, szerves hulladékokról gondoskodni. A földigiliszták élő növényi részeket, gyökereket nem fogyasztanak, bár ritkán a csíranövényekben kárt tehetnek. Táplálkozásuk során a talajt bélcsatornájukon átvezetik, miközben egyes talajrészeket, a szerves anyagokat, a mikroflóra és -fauna élőlényeit táplálékként hasznosítják. A földigiliszták bélcsatornájában a felvett talaj átalakuláson megy keresztül, miközben tápanyagokban gazdagabbá válik. A környező talajhoz képest a gilisztaürülék 5-ször annyi nitrát-nitrogént, 7-szer annyi foszfort, 11-szer annyi káliumot, 2,5-ször annyi magnéziumot és 2-szer annyi kalciumot tartalmaz. Fontos megjegyezni, hogy ezeket a tápanyagokat nem a földigiliszták állítják elő, ezek a talajban kötött formában jelen vannak, csupán növények számára könnyen felvehető formára alakítják át.

A talajt azonban nem csak az ürülékben lévő nirogéntartalom gazdagíthatja, hanem az egyedek elpusztulása után felszabaduló nitrátmennyiség is. Kiszámították, hogy egyetlen gilisztatetem 10 mg nitrátot tartalmazhat, ami azt jelenti, hogy egy hektáron egy évben kedvező esetben akár 220 kg nitrogén keletkezhet az ürülékben lévő mennyiséggel együtt. Ez az adag több kultúrnövény igényét részben vagy teljesen fedezi.
A gilisztahumusz minden esetben semleges kémhatású függetlenül attól, hogy a környező talaj savanyú vagy lúgos (szélsőséges esetektől eltekintve). Ennek oka feltehetően az, hogy a bélcsatornában található mészmirigyek és más szekrétumok a talajt semlegesítik. Ez azt jelenti tehát, hogy a nagy földigiliszta egyedsűrűség hosszú távon a pH-t a legtöbb növény számára kívánt szinten tartja.
A földigiliszták bélcsatornája nem tartalmaz az emberhez vagy háziállatainkhoz hasonló fajra jellemző bélflórát. A baktériumokat, gombákat és a talajflóra más élőlényeit a talajjal együtt veszi fel, amelyek ott intenzíven szaporodnak és a szerves anyagok emésztésében segítkeznek. Talajegészségügyi szempontból különleges jelentőséggel bír, hogy egyes patogén kórokozók (pl. Escherichia coli) a gilisztában levő enzimek hatására elpusztulnak.

A földigiliszták nem csak azért fontosak, mert szántóföldön évente kb. 2 tonna tarlómaradványt, illetve kertekben különféle hulladékokat képesek a mikroorganizmusok segítségével növények számára felvehető formába átalakítani. Ásó, talajlazító tevékenységük révén a talaj fizikai tulajdonságait javítják. Nagy mennyiségű ásványi anyag talajba mozgatásával, szerves alkotórészekkel történő összekeverésével hozzájárulnak stabil agyag-humusz komplexek képzéséhez, amelyek a legstabilabb, legellenállóbb talajrészekhez tartoznak.

A földigiliszták hatalmas talajtömeget képesek átmozgatni, melyek nyomán stabil járatrendszereket hagynak maguk után. A járatok általában kétfélék lehetnek: a talaj felső rétegét behálózóak többnyire vízszintes lefutásúak és elsősorban a talaj levegőzését biztosítják, míg a stabilabb, időtállóbb biopórusok több méter mélységig is lehatolhatnak, tehát függőleges lefutásúak. Ezek gravitációs pórusként játszanak szerepet, például hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék mélyebb rétegekbe történő gyors levezetésében. Lejtős termőhelyeken a talaj lepusztulását, az eróziót is mérséklik a kisebb felszíni lefolyás révén. A gilisztajáratok egyúttal életteret biztosítanak a növényi gyökerek számára.

Gondoltad?

A földigiliszta piros színét a gerinces élolényekéhez hasonló vastartalmú hemoglobin adja.

A talaj megnövekedett biológiai aktivitása javítja a talajrészecskék feltáródását. Javul a talaj mechanikai stabilitása és a nyomásra kevésbé lesz érzékeny. Magyarország termőtalajainak egyik legnagyobb problémája éppen a különböző okok miatt kialakult káros mértékű talajtömörödöttség, amelynek következtében a degradációs folyamatoknak kevésbé ellenálló talajfelszín alakul ki, akadályozottá válik a növényi gyökerek fejlődése, a nedvesség szivárgása. A felszínen pangó víz jelenléte a biológiai aktivitást erőteljesen korlátozza. A tömörödés különböző okokra vezethető vissza (több éven keresztül azonos mélységű többnyire tárcsás vagy szántásos művelés, a túlzott felszíni taposás és természetes ülepedés), de valamennyi esetben a szakszerűtlen talajhasználat rovására írhatók. Megszüntetésére számos módszer ismeretes (talajlazítás, vetésforgó stb.), de itt is szerephez jutnak a talajtermékenység fő őrei, a földigiliszták.

A talajművelés hatása a földigiliszták állománysűrűségére

Általános szabályként fogadható el, hogy minél kisebb a talajba történő beavatkozás és kevesebb bolygatással éri el a talaj használója a kultúrnövények által megkívánt talajállapotot, annál csekélyebb mértékű a talajéletben keletkezett zavar, és biztosítható a kedvező szerkezet fenntartása. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy teljes egészében el kell hagyni a talaj művelését (direktvetés) - amelyre szintén vannak és voltak próbálkozások, és amely Magyarországon szántóföldi viszonyok között nem tudott szélesebb körben elterjedni (ennek egyéb okai vannak, amelyek bemutatása nem e cikk feladata). Azt viszont annál inkább, hogy a talaj állapotához, az agroökológiai viszonyokhoz alkalmazkodva éljen (és ne visszaéljen!) a termőföld használója az abban rejlő tartalékokkal.

A talajművelés a szervesanyag-tartalommal szoros összefüggésben befolyásolja a biológiai aktivitást, és ezen belül a földigiliszták élettevékenységét. A csökkentett mértékű, a talaj szerkezetét kímélő eljárások alkalmazása nyomán érvényre jutnak a természetes talajtermékenységet elősegítő folyamatok, így a nedvesség beszivárgását és a gyökerek akadálytalan növekedését biztosító makropórusok számának gyarapodása, a földigiliszták fokozott "munkája" révén föllépő lazítóhatás, a talajba lehúzott szerves anyagok (pl. tarlómaradványok) zavartalan lebontásának elősegítése stb. A több éven keresztül azonos mélységben végzett szántásos talajművelés nem csak többletkiadást jelent alkalmazójának, de a tömör záróréteg(ek) kialakulása a talaj fizikai és biológiai állapotának leromlásával a növénytermesztés biztonságát kockáztatja. A szántás - szükségessége és előnyeinek elismerése mellett - a legdrasztikusabb beavatkozás a talaj életébe. Megszakad a gilisztajáratok folytonossága, a felső talajszintben lévő egyedek jelentős hányada elpusztul, illetve a mélyebb rétegekbe vándorol.

Kezelés Egyedszám Gilisztajárat Gilisztaméret Biomassza
2mm d 1-3 3-6 6
(db/m2) (db/m2) (cm) (g/m2)
Direktvetés 99 367 65 15 21 26,0
Tárcsázás 41 196 21 10 5 5,5
Szántás 65 224 45 16 4 13,5
Lazítás+Tárcsázás 60 203 39 11 10 11,5
Lazítás+Szántás 75 298 46 17 12 16,4

A különböző talajművelési eljárások hatása a földigiliszták ámára és a biomasszára a 0-30 cm-es termőrétegben (Gödöllő, 1997. szept.)

Gödöllői termőhelyen végzett vizsgálatok hasonló eredményeket mutattak. A direktvetés, amely a vetés és kelés feltételeinek művelés nélküli biztosítása, a várakozásoknak megfelelően magas földigiliszta aktivitást eredményezett a vizsgált 0-40 cm-es termőrétegben (74 db/m2). A tarlómaradványok felszínen hagyása nem csak táplálékot biztosít, de az evaporáció mérséklésével a nedvesség veszteséget is csökkenti. Ez a körülmény pedig a giliszták jobb állománysűrűségét segíti elő.

A szántásos alapművelés után néhány héttel nem tudtunk élő példányokat kimutatni a felső 40 cm-es rétegben. Ennek valószínűsíthető okai a következők: egyrészt a forgatás fentiekben leírt módon károsan hat a földigilisztákra, másrészt a teljesen csupasz és egyenetlen felszín erőteljesen fokozza a párolgást és ezzel a felső talajréteg erőteljes kiszáradását. A még élő földigiliszta példányok ebből adódóan a mélyebb rétegekbe vándorolnak. Különösen nagy károkat okoz a talaj állapotában, ha a fent említett problémák tömör záróréteg jelenlétével párosulnak.

Gondoltad?

A földigiliszták évente testtömegük harmincszorosának megfelelő ürüléket produkálnak.

Mit jelentenek számszerűen a fentiekben leírt kísérletek eredményei a gyakorlat számára? A 74 db/m2 egyedsűrűséget alapul véve ez kb 135 g élőtömeget jelent, ami egy hektárra átszámítva 1,35 tonna biomassza. Ennek a mennyiségnek az éves produktuma 40,5 t/ha ellenálló, tápanyagban gazdag gilisztahumusz. Ugyanez a mennyiség 21 db/m2-es egyedsűrűségnél 11,5 t/ha ürülék. A talajműveléssel együtt a leginkább meghatározó a földigiliszták elszaporodásához a tápanyag-visszapótlás. Sajnos egyelőre csak kiskerti körülmények között oldható meg a szerves hulladékok komposztálása és felhasználása a talaj termékenyégének fokozására. Nagyüzemi körülmények között ez a módszer még kevéssé elterjedt, más megoldások viszont egyre inkább ilyen körülmények között is számításba vehetők (pl. zöldtrágyázás, talajszerkezet javító vetésforgó, tarlómaradványok részbeni felszínen hagyása, stb.).

Gyuricza Csaba