Északi hegyeink között
2002/10/15 08:00
1401 megtekintés
A cikk lejárt! Valószínű, hogy már nem aktuális információkat tartalmaz!
Magyarország félreeső, a természetvédelem szempontjából különleges területe az Északi-középhegység keleti része. A Bükki és Aggteleki Nemzeti Park munkatársai mindent megtesznek az egyedülálló természeti táj és a különleges élővilág megóvásáért. Az élőlények -szerencsére- ma még találnak maguknak alkalmas lakóhelyeket az ember alkotta védelmi határokon kívül is.

Vannak azonban intő jelek, melyek az előretörő környezeti ártalmakról árulkodnak. Miközben mi emberek halálos fenyegetést látunk a gátak béklyóját széttépő folyók áradásában és görcsös igyekezettel próbálunk megszabadulni a "fölösleges" vizektől, a hegyvidéki források, patakok lassan kiszáradnak. A papíron kiemelt védelmet élvező úgynevezett veszélyeztetett fajok, mint például a vízirigó, vagy az alpesi gőte csaknem teljes egészében kihalt a Kárpátok élővilágának otthont adó Zemplénből. Víz híján felborul a kényes természeti egyensúly, eltűnnek a foltos szalamandráknak és kék meztelen csigáknak lakhelyei, a patakvölgyek.


Acélszínű csüngőlepke

Terjeszkedő szárazságtűrő gazok borítják a tündéri orchideák, girlandként kúszó korpafüvek élőhelyeit, a jégkorszak óta változatlan láprétek kiszáradnak, a talajt át meg átszövő gombák milliói pusztulnak el. Míg mi sajnálkozunk az ízletes vargányák, rókagombák, a számtalan ínycsiklandozó falat hiányán, addig az ehető és mérgező fajokkal együtt élő "alsórendű" állat- és növényfajok százai pusztulnak ki, mielőtt egyáltalán megismernénk őket. Az eltűnő tápnövények, vagyis a hernyók eledeléül szolgáló fajok hiányában alig-alig találkozhatunk kis esti pávaszemmel, ciánnal védekező acélszínű csüngőlepkével, vagy csak ezen a tájon honos zempléni tarkalepkével. Fogyatkozó számmal surrannak az avarban a rovarvilág tigrisei, a zempléni futók, vagy a robosztus, csigaevő bőrfutrinkák. A nyirkos barlangi klímát igénylő, a megváltozott páratartalmat nem tűrő, kis és nagy patkósorrú denevérek a kihalás szélére kerültek...


Hiúz

Vannak azonban jó hírek is. 1978 óta biztos állományt alkot itt Európa legnagyobb macskaféléje, a hiúz, melynek felbecsülhetetlen haszna, hogy ritkítja a Korzikáról betelepített és legelésével óriási kárt okozó vadjuhot, a tájidegen muflont. Fel-feltűnik és olykor szaporodik is a szintén muflonnal, valamint elvadult kóbor ebekkel táplálkozó farkas is. Az éj leple alatt hangtalan suhanással vadászik az Európa-szerte végveszélybe került hatalmas uhu, megosztva a terepet a különleges, nála alig kisebb uráli bagollyal. Különleges virágok pompáznak mindenfelé, mint a szépséges turbánliliom, vagy a csomós harangvirág, melynek kelyhét ritka pöszörlegyek, a repülés igazi mesterei, vagy a szárnyaik fellegében lebegő, csendesen duruzsoló kolibrilepkék, vagy szenderek látogatják. Az erdők, csalitosok apró énekesmadarak dalaitól hangosak. Rigófélék, füzikék, ökörszem, vörösbegy, aranyrögként ragyogó trópusi aranymálinkó dalától hangos a táj, szívet gyönyörködtetően csattog a bokrok sűrűjén a fülemüle.


Sárgahasú unka

A hegyi rétek fölött vitorlázik a hatalmas parlagi sas, füttyentő ürgékre vadászik, hogy betömje örökké eleségért sipító fiókáinak csőrét. Ürgéket zsákmányol a magyar ősmúlt legendás turulmadara, a fenséges kerecsensólyom. A sziklás, bokros hegyoldalakon cakkos hátszalagú tarka keresztesviperák napoznak a reggeli verőfényben, karcsú testüket a közeledő ember lépteinek dobbanását érezve sebesen egy védő zugba vonszolják. A fűszeres illatú vadszekfűk nektárját Európa legritkább pillangói, a fehér szárnyukon vörös pettyeket viselő apollólepkék szívogatják. Az erdei ösvények gödreiben összegyűlt tócsákban ummogó dalú sárgahasú unkák lubickolnak mérgező bőrük kesernyés illata és hasuk élénk színei elriasztja a reájuk éhező ragadozókat.

Pár esztendeje brit, svéd, holland és német természettudósok járták végig Magyarország tájait. Miközben - a számunkra megszokott, hétköznapinak tűnő- rovarokat, kétéltűeket és egyéb állatokat fotózták, nem győzték dicsérni hazánk biológiai gazdagságát, az itt élő fajok változatos sokaságát, a meglévő biodiverzitást. Egybehangzóan kijelentették, hogy számukra egy magyarországi kirándulás már-már trópusi expedíció élményét nyújtja.

Vigyázzunk hát természeti kincseinkre, mert ha eltűnnek a világon semmi nem teremti újra azokat!