Házimunka - háború
Horn Márton
2003/02/17 08:00
1540 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
A magyar családok többségében az anyára hárul a házimunkák nagy része. Aki, miután egész nap dolgozott, hazamegy, és az otthoni "másodállásában" ismét hullafáradtra robotolhatja magát. Elkelne egy kis segítség, bizony, a gyerekektől is. Na de mekkora kortól és hogyan szoktassuk hozzá csemetéinket, hogy kivegyék a részüket a feladatokból?

Egy puha takarókba bugyolált, törékeny, szuszogó kis újszülött láttán a szülők szívét a gondoskodás és védelmezés határtalan érzése tölti el. Ilyenkor elhatározzuk, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azért, hogy gyermekünknek minél boldogabb és gondtalanabb élete legyen. Azután, ahogy az évek telnek-múlnak, a baba egyre nagyobb és ügyesebb lesz.

Miközben a büszke mamák és papák örömmel veszik tudomásul, hogy a pici már milyen ügyesen csúszdázik vagy rajzol egyedül, gyakran alábecsülik gyermekük azon képességét, hogy az otthoni teendőkben is ugyanilyen önállóan részt vegyen. Továbbra is mindenben segítenek a kicsinek, minden munkát elvégeznek körülötte anélkül, hogy cserébe bármilyen részvételt, segítséget elvárnának. Egy nap azonban arra ébrednek, hogy gyermekük nemsokára iskolába megy, és még mindig nem tudja hol a szennyes láda vagy a kerti söprű. Hirtelen úgy gondolják, most már igazán ideje volna befogni a csemetét a házkörüli munkákba, csak azt nem tudják, hogyan is kezdjenek hozzá.

Amikor ugyanis nagy hirtelen előállnak az ötlettel, hogy "Most már elég nagy gyerek vagy, igazán segíthetnél néha anyádnak!", legtöbbször merev ellenállásba ütköznek a gyerek részéről. Annyi évi kényeztetés és elnézés után szinte sokként éri őket, hogy most már nemcsak nekik lehetnek kívánságaik és elvárásaik szüleikkel szemben, hanem azok is szeretnék erre-arra rászorítani őket. Pedig a szülők eleinte igazán nem várnak sokat. Kevesen kezdik a házimunkára "szoktatást" mondjuk azzal, hogy befogják a kis óvódást havat lapátolni, vagy rábízzák a teregetést.

A szülőket kezdetben még csak az zavarja, hogy szinte egész nap a gyerek után kell rendet rakniuk. "Ha levenni tudod a polcról, nyilván vissza is tudod tenni" kiabálja estefelé már sok megfáradt anyuka. Pedig nem szerencsés dolog, ha a házimunkára szoktatást veszekedések és szemrehányások közepette kezdjük el bevezetni. A kisgyerekek ugyanis szeretik utánozni a felnőtteket, gyakran épp azt játsszák, hogy ők is főznek vagy takarítanak. Ha ügyesen kezdjük el bevonni őket, eleinte érdekes játéknak fogják fel a dolgot, majd szépen fokozatosan rájönnek, hogy ha ügyesek, azzal elismerést, megbecsülést szerezhetnek maguknak. Minden gyerek szereti fontosnak érezni magát, és szeret eldicsekedni azzal, hogy egyedül is elboldogult egy nehéz feladattal. Az otthoni munkában való részvétel hosszú távon pedig felelősségvállalásra és a családtagokkal való szolidaritásra, együttműködésre nevel.

Minél fiatalabb korban kezdjük el gyermekeinket bevonni az otthoni teendőkbe, annál hamarabb könnyíthetünk a saját otthoni terheinken is.A gyermeknek adott feladatokat természetesen mindig az életkorának megfelelően kell megszabni, hogy a kicsinek eleinte csak sikerélménye legyen. Már egy bölcsődés is be tudja dobálni az építőkockáit egy nagy dobozba, vagy be tudja fektetni a babát a kiságyába. A "Most este van, a babák is mennek lefeküdni, tedd be szépen az ágyába!" felszólítás ráadásul nem is hangzik annyira fenyegetően. Egy két-három éves gyereket lassan elkezdhetjük bevonni abba, hogy magáról gondoskodjon: egyedül moshat kezet és arcot, segíthet a fésülködésben, és ha éppen nem készül a család fontos vendégségbe, segíthet kiválasztani az aznapi ruháit is.

Sajnos azonban a kicsik részvétele az otthoni teendőkben eleinte több nehézséget okoz, mint amennyire hasznot hajt. A tea gyakran melléömlik, terítés közben leesik egy-egy tányér és söprés után is gyakran nagyobb a por, mint előtte volt. Tény, hogy ebben az időszakban nagy türelemre és elszántságra van szükség ahhoz, hogy ne adjuk fel. Túl könnyű azt gondolni ilyenkor, hogy talán még túl kicsi ehhez és inkább megcsinálni helyette mindent. Pedig a picik eleinte még lelkesek, de ha mindent kiveszünk a kezükből, hamar elmegy a kedvük attól, hogy egyáltalán betegyék a lábukat a konyhába. Az első időkben tehát szerencsés olyankor megkérni a gyereket arra, hogy segítsen, amikor éppen ráérünk, és jó kedvünk van.

A nagyobbacska gyerekek általában már kevésbé lelkesek, ha a házimunkáról van szó. Őket nehezebb rábírni a segítségre, főleg akkor, ha most hallanak erről először. Sok szülő panaszkodik arról, hogy iskolás gyermeke úgy él otthon, mint valami herceg vagy királykisasszony: elvárják, hogy mindenben kiszolgálják őket, miközben maguk egy szalmaszálat sem hajlandók keresztbe tenni. Ha mégis segítenek valamiben, azt úgy teszik, mintha óriási szívességet kértek volna tőlük. Mivel senki sem szereti, ha visszautasítják, vagy arra kényszerítik, hogy órákon keresztül veszekednie kelljen, a szülők a saját nyugalmuk és a jó hangulat megőrzése érdekében sokszor a könnyebbnek látszó utat választják: nem ragaszkodnak hozzá következetesen, hogy a gyerek a kiszabott feladatot el is végezze. Egyszerűbbnek tűnik rendet rakni, vagy elmosogatni helyette, mint szívósan állni a háta mögött, míg el nem készül. És hol van már akkor az önállóság öröme meg a sikerélmény, ami ugye, elvileg motiválná?

Egy szabotáló gyerek láttán a szülő abban is elbizonytalanodhat, hogy nem bízott-e esetleg túl nehéz feladatot rá. Ebbe a lehetőségbe természetesen mindig bele kell gondolni, de azért nem valószínű, hogy egy napközben idegen nyelveket, számítástechnikát és lovaglást tanuló gyerek, ne tudná berakni a zokniját a mosógépbe, vagy ne tudna megvenni egy kiló kenyeret és egy liter tejet.A házimunkában való részvételt persze nem lehet minden átmenet nélkül, csak úgy bevezetni, és az sem szerencsés, ha az új rendszert egy nagyobb veszekedés után, mintegy büntetésként szabjuk ki. ("Ha már úgysem tanulsz, legalább a háztartásban vegyük valami hasznod! Ha a félhavi fizetésem eltelefonálására volt időd, talán a mosogatásra is jut egy kevés! stb.) Inkább valamilyen, a gyerek életkorával járó előnnyel egy időben vezessünk be újabb otthoni feladatot. Pl. "Most, hogy már nem féltelek annyira egyedül az utcán, nélkülem is le tudod vinni a kutyát sétálni, ami nekem igazán nagy segítséget jelentene. Szerinted is menni fog?"

Az új feladatok bevezetéséről mindig állapodjunk meg a gyerekkel, hiszen csak azt tudjuk később számon kérni rajta, aminek az elvégzésébe maga is beleegyezett. Ha úgy gondoljuk, hogy ezentúl több segítséget várunk tőle, ajánljunk fel több lehetőséget is, amiből ő kiválaszthatja, a neki leginkább tetszőt. Egy fiú valószínűleg szívesebben mosna autót a hétvégén, egy kislány pedig a száraz ruhák leszedését vállalja könnyebben. Először mindig mutassuk meg, hogy pontosan mi az, amit elvárunk, és ne felejtsük el ellenőrizni, hogy a gyerek a vállalt kötelességet elvégezte-e.

Dicsérni persze mindig jobb érzés, mint noszogatni és felelősségre vonni, de sajnos néha ez utóbbira is fel kell készülnünk. Soha ne ígérjünk azonban külön jutalmat, esetleg pénzt azért, ha a gyerek a rábízott házimunkát elvégzi. Ha fizetett alkalmazottat szeretnénk, nyilván rátermettebbet is találnánk. Mi azonban önállóságra, felelősségérzetre és együttműködésre akarjuk nevelni a kicsit, hogy ne csak mi profitáljunk a munkájából, de ő maga is!