Gyorsaság, izgalom, keménység

A jégkorongozás pontos eredetét tekintve csak különböző feltevésekre alapozható. Már a rómaiak is játszották az indiai eredetű gyeplabdát, amely valószínűleg e játék őse. A XVI-XVII. században, Hollandiában a jégkoronghoz hasonló játékot már játszottak a jégen, erről festmények és rézkarcok tanúskodnak.

A mai jégkorongozás őse Kanadából származik. Kb. száz éve Quebecben egy kanadai város melletti William erőd parancsnoka egy téli napon az unatkozó katonáknak azt a parancsot adta, hogy seprűkkel tisztítsák meg az udvaron a befagyott lefolyókat. Nem sejthette, hogy ezzel egy új sportág kialakulásának kedvezett. Az egyik katona kergetni kezdett a jégen egy kis fadarabot a seprűjével. Ehhez a többiek is kedvet kaptak. Két csoportot alakítottak ki, saját térfelükön húztak egy-egy vonalat, megkezdődött a játék. A játék célja az volt, hogy a két csapat eszközeik segítségével a fadarabot az ellenfél vonala mögé juttassa. A játék kitört az erőd falai közül, és rájöttek arra, hogy korcsolyával gyorsabban üldözhetik a fadarabot. Később a fa lapos, tömör gumikoronggá változott. A jégkorongozás rövidesen az egyik legkedveltebb szórakozás lett a hosszú kanadai telek alatt; az Egyesült Államokban, majd Angliában is hódított. Európában az angolok mutatták be először St. Moritzban.

Kontinensünkön ekkor a skandináv népeknél és az angoloknál egy hasonló játék volt népszerű, a jéglabda vagy bandy néven ismert csapatjáték, amely - bár több évszázadra nyúlik vissza - a XVIII. században, játék formájában vált ismertté. A többi ország is az északiaktól vette át ezt a sportot: Németországban 1890-ben mutatták be, a cári Oroszországban 1898-ban, Pétervárott játszottak először mérkőzést, bajnokságot 1906-ban rendeztek. A század elején terjedt el Közép-Európában.

A jéglabdát a századforduló után nem sokkal kezdte kiszorítani a jégkorong, vagy akkori nevén a kanadai hoki. Az európai fővárosokban egyre több jégpalota épült, a közönség megismerte, és megszerette ezt a gyors, izgalmas, kemény játékot.

1908-ban megalakult a nemzetközi szövetség, amely 1910-ben írta ki az első Európa-bajnokságot. Kezdetben a vezető szerepet az angolok, belgák, csehek és németek játszották. Európában a kanadaiak az első téli olimpián mutatták be tudásukat 1924-ben. Ezt az olimpiát megnyerték, persze nem akárhogyan: az amerikaiak előtt 110:3-as gólaránnyal. Ettől kezdve már világbajnokságot is rendeztek. A feltalálók hosszú éveken keresztül a játék mestereinek bizonyultak annak ellenére, hogy Európába legfeljebb csak megerősített klubcsapatokat, nem válogatottat küldtek. Világbajnoki sorozatukat a két világháború között csak egyszer tudták az amerikaiak, később az 1936-os olimpián az angolok megszakítani, akiknek elsősorban kanadai származású játékosaik voltak. Ez idő alatt kontinensünkön az angolok mellett a csehszlovákok, svédek, németek és svájciak játszottak jelentősebb szerepet a játékban.

1945 után a kanadaiak egyre rosszkedvűbben térhettek haza Európából. A műjégpályák szaporodtak, a csehszlovákok sokat gyakorolhattak, ezért kétszer is világbajnokságot nyerhettek. A Szovjetunió sem maradhatott alul, bár náluk a háború végéig a jéglabdát űzték, amely annyira népszerű volt, hogy női mérkőzéseket és bajnokságokat is rendeztek. A nagyhatalom csak 1947-ben tért át a jégkorongozásra, de hamarosan (1954-ben) első világbajnoki szereplésükön győztek. 1956-ban a szovjet válogatott elnyerte Kanadától az olimpiai bajnoki címet.

A sport népszerűségét mutatja, hogy ezután más kontinensekre is eljutott a jégkorong: Ázsiába (Japán), Dél-Afrikába és Ausztráliába is.

A jéglabdázás előzte meg hazánkban is a jégkorong meghonosodását. 1899-ben már történtek kezdeményezések a jéglabdázás bevezetésére, de csak 1907-ben került sor az első nyilvános mérkőzésre. A BKE jéglabdacsapata legyőzte a különböző osztrák, cseh és német csapatokat, sőt 1914-ben Európa legjobb klubcsapatának számító Leipziger SC együttesét is, ezzel előkelő helyet kivívva magának.

Az első világháború után a műjégpálya megnyitásakor kezdődött el hazánkban a jégkorong elterjedése. 1927-ben vett részt először a magyar válogatott Európa-bajnokságon, két évvel később Budapest volt az Eb színhelye. A következő évtizedben már volt olyan játékosunk, aki elérte a nemzetközi színvonalat. A válogatott csapat ért el számottevő sikereket is: 1934-ben a világbajnokságon az 5-6. helyen végzett, két alkalommal döntetlent ért el Kanadával szemben. Főiskolásaink többször nyertek világbajnokságot is. Hazánkban három klubcsapat jelentette az egész jégkorongsportot. 1937-ben írták ki az első bajnokságot. A következő évtized elején emelkedett a csapatok létszáma, de komolyabb játékerő öt csapatnál több akkor sem képviselt. Nem jártak sikerrel azok a kezdeményezések, amelyekkel a vidéki csapatok bekapcsolódását szorgalmazták. Legjobbjaink a feltételek hiánya miatt sokáig nem tudtak lépést tartani a jobb lehetőségekkel rendelkező országok jégkorongozóival.

Néhány fontosabb szabály
Egy-egy csapatban 6-6 játékos küzd egymás ellen. Minden játékos kezében bot van, az ún. hokiütő, amelynek van egy toll része, ez a nyéllel szöget alkot. Ezzel a tollal próbálják meg az ellenfél kapujába juttatni a korongot, ami vulkanizált, sűrített gumiból készül, 2. 54 cm vastag és 7. 62 cm átmérőjű. A mérkőzések időtartama 3×20 perc tiszta játékidő. A harmadok között 10 perc szünet van.

A pálya
Legnagyobb mérete 60×30 méter lehet, legkisebb mérete pedig 56×26 méter. A pályát palánk veszi körül, amelynek 100-122 cm magasnak kell lennie. A játéktér rövidebb oldalán lévő palánktól 300-400 cm távolságban egy 5 cm széles piros vonalat kell húzni a pálya egész szélességében. Ez a palánkkal párhuzamos csík a kapuvonal. Ennek a közepén kell elhelyezni a kapukat: a kapufák átmérője 5 cm, a kapu magassága 122 cm, szélessége 183 cm.

Játékosok
Egy csapat 6 játékosból áll: kapus, jobb hátvéd, bal hátvéd, jobb szélső, bal szélső, középcsatár. A mérkőzés ideje alatt egy csapatból egyszerre maximum (a kiállítások miatt) 6 játékos lehet egyszerre a pályán. A cserejátékosok a cserepadon foglalnak helyet, akik bármikor cserélhetők. Egy csapatnak a mérkőzés megkezdésekor 17 beöltözött játékosa lehet, közülük 2 kapus.

Felszerelés
Az ütőket fából készítik, maximális méretei: a nyél 135 cm, a toll 37 cm lehet. A toll legfeljebb 7.5 cm széles lehet. Kizárólag hokikorival lehet pályára lépni, mert a gyorskori és a műkori sérüléseket okozhat.