A szülők gyakran felelik azt e kérésre, hogy "Kicsi vagy még hozzá, majd, ha egyedül is gondját tudod viselni!" A legtöbb gyerek azonban ilyenkor érvelni kezd (ami, lássuk be, az első jele annak, hogy talán nem is olyan kicsi). "Az osztálytársaimnak is van, egyedül sétáltatják, és egy kis kutya egy kosárban is elfér, de ha cicát veszünk, azt nem is kell kivinni. Nem kell fajtiszta drága jószág, jó lesz az is, ami a szomszédéknál született, és majd a zsebpénzemből veszek neki ennivalót", stb. A kicsi kérlel, könyörög, a szülő meg egyre nehezebben tartja magát. Egyre többször jutnak eszébe neki is afféle ellenérvek, hogy a háziállat a gyerek játszótársa, hűséges barátja, aki szeretettel és ragaszkodással hálálja meg a gondoskodást, és életet, vidámságot hoz a hétköznapokba. Igaz, hogy munkával, felelősséggel jár, de éppen ezért, milyen jó eszköze lehet annak, hogy a gyerek egy kicsit önállósodjon, és megtanuljon bizonyos feladatokat egyedül, figyelmeztetés nélkül is elvégezni, s ha kell, akár áldozatot is hozni kis kedvencéért.
Ez mind igaz is: a gyerekkel együtt cseperedő kutyus vagy cicus, ha terhet jelent is, sok örömet hozhat a család életébe, miközben empátiára, felelősségvállalásra, megbízható rendszeres feladatvállalásra is nevelheti gyermekünket. Persze csak akkor, ha átgondoltan vágunk bele a dologba, ha minden családtag tudja, mire vállalkozik, és valamennyire el is tud köteleződni az ügy mellett. Kiskutyát vagy kiscicát ugyanis soha nem csak az egyik gyerek kap, még akkor sem, ha ő kérte a saját születésnapjára, sőt, nevet is egyedül választott neki. A háziállat az egész család életét befolyásolja, közös vállalás, ami közös élményeket, de ugyanúgy áldatlan veszekedéseket is hozhat az életünkbe.
Mire figyeljünk, ha gyermekünknek háziállatot szeretnénk ajándékozni?
- Gondoljunk a gyermek korára! Egy 4-5 év alatti gyerek még maga is önállótlan, gondozásra, felügyeletre szorul. Bármit ígér is (mely ígéret súlyát egyébként nem is tudja felmérni), az állat körül szinte semmilyen munkát nem tud egyedül elvégezni. Csak akkor vegyünk neki állatot, ha elfogadjuk, hogy a jószág körül még jó ideig miénk lesz minden felelősség és teendő, a kicsinek csak az öröm jut.
- Vegyük figyelembe erőforrásainkat, lehetőségeinket! Evidens, hogy kilencedik emeleti garzonlakásunkba nem veszünk dán dogot, de mindez nem elég. Tudnunk kell, hogy még a legkisebb kutyát is naponta többször meg kell sétáltatnunk, nem hagyhatjuk több napra egyedül, időnként állatorvoshoz kell vinnünk, és sajnos az sem igaz, hogy a tányéron maradó csontokon is remekül megél.
- Mielőtt belevágunk, tájékozódjunk! Egyrészt nem árt megnézni, megkérdezni kutyás/cicás ismerőseinket, pontosan mivel is jár az állat gondozása, ők hogyan oldanak meg mindenféle praktikus nehézséget, másrészt annak is érdemes utána olvasni, melyik fajtának mik az igényei és a képességei.
- Akármilyen kicsi is gyermekünk, az első perctől vonjuk be az állattal kapcsolatos teendőkbe! Lehet, hogy a kutyus táplálását még nem bízhatjuk rá egy az egyben, de már egy 5 éves is meg tudja fésülni kedvence bundáját, ki tudja cserélni a tálkájában a vizet, (de legalábbis szól, ha kifogyott). Együtt menjünk az állatorvoshoz, kutyafodrászhoz, hadd hallja ő is a szakembertől, hogyan kell helyesen gondozni Morzsit vagy Cirmit. A sétáltatásba is az első perctől bevonhatjuk, ami nem is lesz nehéz, hiszen ki ne szeretne a többi gyerek előtt büszkélkedni kutyusával, vagy részt venni az utcai viselkedésre tanításban? A lényeg, hogy mindig a korának megfelelő feladatot kapja, valami olyasmit, aminek az elvégzése az ügyesség, megbízhatóság élményéhez juttatja. Segítsünk neki, hogy jó gazdivá válhasson!
- Ne engedjük, hogy rosszul bánjon az állattal! Nem csak azt kell megakadályoznunk, hogy kínozza a jószágot, (ami túl azon, hogy helytelen, veszélyes is: még a legbékésebb kutyusnak is betelik egyszer a pohár és odakaphat a gyerek kezéhez, mondjuk, amikor a szemgolyóját nyomkorásszák vagy a hasán ugrálnak), hanem azt is, hogy gondozását elhanyagolja. A háziállat, ha nem is ember, mégis egy érző lény; kedvességre, együttérzésre, gondoskodásra van szüksége, csupa olyan tulajdonságra, aminek elsajátítására egy gyereknek egyébként is nagy szüksége van későbbi társas boldogulása érdekében. Ne hagyjuk, hogy jószívűség helyett a hatalmaskodást, felelőtlenséget vagy szeszélyes gorombáskodást gyakorolja be a neki kiszolgáltatott állaton!
- Állapodjunk meg az állat körüli munka beosztásában, és a vele való bánás főbb elveiben! Fejben tartani, és számon kérni is könnyebb azt, amit világosan megfogalmaztunk. Melyik nap, ki viszi le sétálni, kinek a feladata az etetés, a tisztán tartás, megengedhetjük-e, hogy felugorjon az ágyra, vagy, hogy a szobában egyen, stb. A kutya olyan, mint egy gyerek: együtt kell működni a nevelésében, hogy egymás erőfeszítéseit ne rontsuk le, és kellemes legyen vele az együttlét.
Persze bármennyire igyekszünk is felkészülni az új "családtag" érkezésére, bármilyen elszántnak érezzük is magunkat, amikor belevágunk, bizonyára lesznek nehéz pillanatok, csúnya veszekedések is. (Kiderülhet, hogy Bodri nem bírja a furulya hangját, amin Öcsinek gyakorolnia kellene, ezért, ha meghallja, égnek emelt fejjel vonyít, viszont rajong a vendégek szőrös usánkájáért, amiket alaposan meg is rág, amíg mi odabent békésen kávézunk.) Összességében azonban kevés család bánja meg, hogy befogadott egy háziállatot. Mindenki elmondja ugyan, hogy nem tudta, mire vállalkozik, majd hozzáteszik, hogy mennyire jót tett a kis kedvenc mindenkinek: a gyerekek önállóságot, felelősséget tanultak, a szülők meg, ha több is a teendőjük, mégis visszakaptak valamit azoknak az éveknek a hangulatából, amikor még egészem kicsi gyerekeik voltak.
Kép
- www.singleton.nsw.gov.au/.../ page.jsp?pageId=103
