Korfball
2002/10/15 08:00
6661 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A korfball

Röviden a korfballról

A korfball olyan önálló labdajáték, amelyet a világon egyedülálló módon azonos szabályok szerint és egy csapatban játszanak fiúk és lányok, férfiak és nők. Minden csapatban azonos számú férfi és női játékos van, mindenkinek személyes, azonos nemű védője van. Így kerülhető el, hogy a nagyobb testi erő előnyhöz juttassa valamelyik csapatot.

A korfballt téglalap alakú pályán játsszák, amely két, egyenlő nagyságú, négyzet alakú térfélre oszlik. Mindkét térfélen egy-egy kosár található, amely a 3,5 m magas korfball-rúd tetején nyugszik. Pontot (korfot) szerezni úgy lehet, hogy bedobod a labdát az ellenfél kosarába. Minden csapat 8 emberből (4 fiú, 4 lány) áll. A játékosok fele támad, a többiek védekeznek. A pálya két térfelét egy csapat szemszögéből támadási ill. védekezési zónának is nevezik. Két korf után a csapatok zónát cserélnek, azaz aki eddig támadott, most védekezik, aki védő volt, most támadni fog. Félidőben a csapatok térfelet cserélnek. Dióhéjban ez a játék lényege. Természetesen sok egyéb szabály létezik, amelyek azonban természetesnek tűnnek majd, ha megismerted a játék filozófiáját.

Babits Krisztina válogatott korfball játékos. A vele készült imterjúból további részleteket megtudhattok a sportág történetéről és a magyarországi korfball-életről.

Sulinet: Hol hallottál először a korfballról?
Kriszta: Egy volt sporttársam, akivel együtt atletizáltam, ő mondta, hogy létezik ez a sport.

Sulinet: Mit takar ez a név, hogy korfball?
Kriszta: Ez az egyetlen olyan sport, melyet fiúk és lányok vegyesen játszanak Azt mondják, szabályrendszerét tekintve hasonlít a kosárlabdára, de itt nincsen palánk. Egy gyűrű van, amibe bele kell dobni a labdát. A labda nagysága pont akkora, mint egy focilabdáé, csak ez nem varrott, hanem ragasztott.

Sulinet: Ha ez Magyarországon új sport, akkor nem valószínű, hogy gyártanak számotokra labdát. Honnan szerzitek?
Kriszta: Hollandiából vásároljuk a Magyar Korfball Szövetség révén. De a nemzetközi szövetség is segít nekünk mindenben.

Sulinet: Gondolom, akkor a játék is Hollandiából származik.
Kriszta: Igen, onnan indult el. Ez ott ősi játék. Az előírt viselet lányok számára nemzetközi illetve a hivatalos versenyeken ebben a játékban ma is a szoknya. Pont úgy, mint rég.

Sulinet: Válogatott mezetek van?
Kriszta: Igen, van, természetesen nemzetiszínű.

Sulinet: Részt vettetek már valamilyen nemzetközi versenyen?
Kriszta: Voltunk az ifi EB-n és VB-n. Nagyon nagy élmény volt. Mivel Magyarországon még nagyon fiatal ez a játék, s nem rendelkezik semmiféle hagyománnyal, mi inkább csak tanulni mentünk ki. Ellestünk támadásokat, cseleket, hogy majd begyakoroljuk. A versenyek Hollandiában és Belgiumban voltak. Pontosan nem emlékszem, hogy hol, mert a szállás és a pálya különböző helyeken volt, így folyton utazgattunk. Mint mondtam, eredményt nem értünk el, hiszen mi csak fél éve játszunk együtt. Más országokban viszont a korfball már egy kedvelt és elismert sport. Én rettentően élveztem, szó, ami szó.

Sulinet: Mikor öregednek ki a játékosok? Lehet ebből egyáltalán kiöregedni?
Kriszta: Igazából korhatár nincsen. A legidősebb csapattársam 50 éves. Mindenki addig sportol, ameddig a szervezete bírja. A versenyeken természetesen a korosztályokat figyelembe veszik, mint ahogy a többi sportágnál is.

Sulinet: Hány egyesület működik Magyarországon?
Kriszta: Országosan körülbelül tíz csapat létezik. Van Hatvanban, Gödöllőn, Szentendrén, az ELTE-nek van saját klubja, és Budapesten működik még néhány egyesület.

Sulinet: Nem is kevés ez, ahhoz képest, hogy új sport. Te melyikben játszol?
Kriszta: Én a szentendrei csapatban játszom.

Sulinet: Mi a nevetek?
Kriszta: Szentendrei Korfball Klub.

Sulinet: Milyen gyakran játszatok a többi csapattal?
Kriszta: Ahhoz képest, hogy nem vagyunk sokan, igen gyakran. Kéthetente van a forduló. Mindig másik egyesület ad otthont a meccseknek. Minden csapatnak kell rendeznie bajnoki fordulót a saját pályáján.

Sulinet: Hol játszotok legközelebb?
Kriszta: Sajnos nem tudom biztosan, de az biztos, hogy Pesten.