Maszlag
2003/01/23 08:00
1041 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A legenda szerint még a régi-régi időkben élt a föld alatt egy fiú és egy lány, akik gyakran feljöttek a föle színére és hosszú sétáik mindent megfigyeltek, hogy visszatérésük után elmesélhessék anyjuknak a látottakat. Ez valamiért nem tetszett a Napisten két ikerfiának, kiknek a gyermekek azt is elmesélték, hogy ők képesek az embereket álomba ringatni, szellemeket láttatni velük, nyugtalan járkálásra késztetni őket, vagy éppen azt a képességet tudják megadni, hogy megismerjék azt, aki lopott... Az istenfiak szerint ez a két gyerek túl sokat tudott, ezért el akarták tüntetni őket a világból, ezért örökre száműzték őket a föld mélyébe. Azon a helyen, ahova örökös rabságra ítélve bezárták őket, különös, színes virágok nyíltak ki...

maszlag1 Az indiánok a növényt elsősorban gyógyításra (fájdalomcsillapításra, szédülés ellen) és mágikus-vallási célokra használták, s nem hallucinációk, látomások kiváltására. Amikor Hernandez leírta gyógyító hatását, pontosan felsorolta a túladagolásból adódó veszélyeket is.

Egyes indiántörzseknél szokás volt, hogy egyszer az életben adtak a tavaszi növényből (a nyárit mérgesnek tartották) a felnőtté válás küszöbén a fiúknak és a lányoknak, akik elég nagy mennyiséget itattak a növényből készített italból, s 24 órás álomba zuhantak. Ha az álom során megláttak egy állatot, akkor ez az állat egy életen át őrizőjük, talizmánjuk lett. S természetesen ezt a fajta állatot életük során sosem volt szabad megölniük, mert akkor kihívták volna az istenek haragját.

maszlag2 Egy másik maszlagnak, (a Datura tatulának) a leveleit volt szokás rágni vagy szívni (a növény indián neve: toloache). Hatása és alkalmazásának célja ennek is közel azonos az előbbiével, de sokkal veszélyesebb. Ennek rendszeres fogyasztása teljes elbutuláshoz vezet. Az így jártakat a yaqui indiánok élőhalottaknak nevezik, mert elbutulva, céltalanul bolyonganak a falvakban. Ha egy mexikói falusi orvoshoz elvisznek egy embert, aki nem tudja, hogy kicsoda, hogy hívják és ha a hozzátartozói azt állítják, hogy hirtelen vesztette el az emlékezőtehetségét, akkor az orvos elsősorban toloache mérgezésre gondol. Ez a kábult állapot négy hétig is eltart. Ha azonban ugyanaz az ember hosszabb időn át még továbbra is szedi a mérget, egész életére elveszti emlékezőtehetségét, s a falu bolondja lesz...

A növényt leggyakrabban szemét- és trágyadombok környékén, parlagokon, kapás kultúrákban, ártereken találhatjuk meg. 10-20 cm hosszú karószerű gyökere erősen elágazó, szára pedig erőteljes, 50-100 cm magasra is megnő, állvillás, kettős bogas elágazású. Barázdált leveleinek hossza általában 10-15 cm, szélessége 8-10 cm is lehet. Virága 6-8 cm hosszú, kinyílt állapotban 5 cm átmérőjű, fehér színű, bódító illatú, s júliustól-szeptemberig nyit. Termése tojásdad vagy gömbölyded, 2-4 cm átmérőjű tüskés tok, melyben nagyszámú, 2-4 mm hosszú, vese alakú fekete mag található. A növény valamennyi része mérgező

Felhasznált részei

A maszlag levele.

Hatásai

Jó görcsoldó, pupillatágító és hörgtágító hatással rendelkezik.

maszlag Alkalmazásai

Köhögés és asztma ellen a levelekből készített gyógyteát, vagy a megégetett mag füstjének inhalálását javasolták. A gyári készítmények gyomorfekély, görcsös székrekedés, menstruácós fájdalmak, vese- és epekőrohamokban, valamint Parkinson-kór kezelésében érnek el jó eredményeket.

Figyelmeztetés

Háziszerként, gyógyteának elkészítve fogyasztása veszélyes, ezért nem javasolt! A maszlagból készített gyári kivonatokat is csak orvosi rendeletre ajánlatos fogyasztani!

Vissza