Végre itt a nyár, az iskolai szünet! A majd' három hónapos vakációt minden kisdiák örömmel fogadja, annál nagyobb fejtörést okoz viszont szüleiknek, hogy a gyerekek felügyeletét, és nyaruk kellemes, mégis hasznos eltöltését megszervezzék.
A felnőttek szabadsága véges, és a szomszéd nénit sem lehet mindennap megkérni, hogy ugyan nézzen már a gyerekekre. Az egészen kicsik el sem tudják magukat látni napközben, de egy nagyobbacska tinit sem szívesen hagynánk sokáig felügyelet nélkül, még ha össze tud is ütni magának egy rántottát. A társaság és az előre megszervezett programok hiánya előbb utóbb rossz hangulathoz vagy rendbontáshoz vezet. A legtöbb családban ezért (mivel nincsenek hadra fogható nagyszülők és nagynénik) a nyári gyerektáborok jelentik az egyetlen megnyugtató megoldást a gyerekek nyári elhelyezésére.

Igen ám, de bármennyire szeretné is a szülő, ha csemetéje önként és lelkesen menne a lovagló, a kézműves vagy a sport táborba, erre sajnos nem minden gyerek hajlandó. Sokan vonakodnak, bizonytalankodnak, vagy kerek perec kijelentik, hogy táborról pedig szó sem lehet. A szülő érvelni próbál ("de hiszen szeretsz focizni, az osztálytársaid is ott lesznek, stb"), ám minél jobban győzködjük, annál bizonytalanabbá és elzárkózóbbá válhat. De tanácstalan a szülő is: erőltessem, ne erőltessem a dolgot? Ha nem beszélem rá, sohasem küzdi le a félénkségét, sohasem jön rá, hogy ami eleinte nehéz és szokatlan, az pár nap múlva már élvezetes és életre szóló élménnyé válik. Ha viszont akarata ellenére esetleg túl fiatalon belekényszerítem, nem okozok-e egy-két hét szenvedést, nem csalódik-e bennem és a táborozás intézményében egy életre? A döntés meghozatalakor néhány szempontot érdemes figyelembe venni.

Egy hosszabb utazástól, a szülőktől való elválástól minden gyerek tart egy kicsit. Ez rendben is van, a kérdés az, hogy ez a szorongás mennyire erős, illetve mennyire ellensúlyozza a tábor iránti pozitív várakozás, az ottani programok és a társaság iránti lelkesedés. Ha a kicsi ambivalens az utazással szemben, tehát néha várakozással, vidáman beszél róla, néha inkább aggodalmas, akkor a szülőnek érdemes a gyereket szelíden győzködnie, bátorítania. Ha azonban a tábor gondolata már az első perctől kezdve heves tiltakozást, esetleg kétségbeesett sírást és könyörgést vált ki, ne erőltessük! A gyereknek nem szabad azt éreznie, hogy akarata ellenére el akarjuk távolítani magunktól.
Csoportos üdülések alkalmával mindig könnyebb dolga van azoknak a gyerekeknek, akik társaságban, idegen felnőttek között jól feltalálják magukat. A könnyen barátkozó, minden újra nyitott, problémáival gond nélkül segítségért forduló 7-8 éves apróság táborozás szempontjából esetleg érettebb lehet, mint a kicsit zárkózottabb, mindennapi szokásaihoz merevebben ragaszkodó, rajzolgatni, olvasni szerető 10-11 éves nővére vagy bátyja. Pusztán az életkor alapján tehát nem lehet eldönteni, jól fogja-e magát érezni gyermekünk, vagy sem.

A korábbi tapasztalatok és élmények szintén fontosak abban, hogy a kicsi táborozásra való alkalmasságát megítélhessük. Az a gyerek, aki, korábban már több éjszakát töltött rokonoknál szülői felügyelet nélkül, vagy nyaralt már sok gyerekekkel, unokatestvérekkel, barátokkal együtt, azt a gyermeküdülés alaphelyzete nem éri váratlanul. Aki otthon is egyedül öltözik, tisztálkodik, rendben tartja a szekrényét és az ágyát, annak nem okoz majd meglepetést, nem érzi majd magát sértve, ha ezt az otthonától távol is meg kell tennie. Ezek a jártasságok persze fejleszthetők. Sőt, ha úgy döntünk, hogy elengedjük a kicsit a táborba, nem is árt előre gyakorolni néhány önállóságot igénylő napi rutin feladatot!

De nemcsak a praktikus teendők gyakoroltatása, a lelki felkészítés is fontos. Igyekezzünk a nyár megszervezésébe, így a tábor kiválasztásába is az első perctől bevonni gyermekünket. Ha a különböző helyszínek és programok között ő is válogathat, beleszólhat a választásba, kevésbé érzi majd az utazást kényszernek. Ha már hetekkel az indulás előtt együtt megnézzük a térképen, hogy pontosan hová is utaznak, milyen látnivalók vannak a környéken, ha tájékozódunk az ottani napirendről, a tábor várható programjairól, nagyobb gyerekek tavalyi tapasztalatairól, az segít gyermekünknek ráhangolódni az üdülésre, és az új helyzetek sem fogják már annyira felkészületlenül érni. A távollét attól is könnyebb lehet, ha nem csöppen gyermekünk teljesen idegen emberek közé. Az első tábort igyekezzünk úgy szervezni, hogy iskolai osztályával és tanáraival, vagy barátaival, testvérével együtt mehessen. Néhány ismerős arc sokszor feledtetni a honvágyat.

A legfontosabb azonban, hogy nyugodt szívvel engedjük el a gyereket. Először gondosan mérlegeljünk, tekintsük át a lehetőségeket, de ha már az utazás mellett döntöttünk, érzelmileg is álljunk ki mellette. Éppen elég nehéz a kicsinek kordában tartania belső bizonytalanságát, ne fokozzuk a szorongását a sajátunkkal. Ne kérdezgessük lépten-nyomon, hogy "De ugye nem fogsz sírni?" "Ugye megeszed az ottani kosztot is?", és az ördögöt sem kell feleslegesen a falra festeni azzal, hogy "Persze, bármikor érted megyünk, ha kiborulsz vagy undokok veled a gyerekek". Majd ha hazajött, kifújjuk magunkat, és együtt sorra vesszük, mi minden miatt aggódtunk egy kicsit, de szerencsére teljesen feleslegesen, hiszen minden milyen remekül ment.

Győrfi Anna
pszichológus
Olvassa el és töltse ki a cikkhez kapcsolódó tesztünket, amelyből megtudhatja, elég érett-e gyermeke ahhoz, hogy nyugodt szívvel elengedhesse táborozni!
TESZT

Képek forrása:

www.glhf.org
www.hazensnotch.org