A XX. század a lelkiismeretről

Ennek az időszaknak az embere egyértelműen arra törekszik tudatosan, hogy személyiségét kiteljesítse, realizálja. De már a modernitás korában (újkor) is meg kellett tapasztalnia, hogy az önmegvalósítás közben a meghasonlás állapotába kerülhet, hiszen személyiségének különböző oldalai nem feltétlen mutatnak egy irányba. Freud szerint az ember lelki betegségének is az az oka, hogy az ösztön-én és az azzal szembehelyezkedő tudatos én között komoly konfliktus keletkezik. Ez is arra utal, hogy az énnel nem egyszerűen megtörténnek a dolgok, hanem az én ezt vizsgálni, kritizálni és értékelni is tudja, vagyis létezik egy ún. „megfigyelő intézmény”, amit Freud „felettes énnek” (Überich) nevez. Ennek része a lelkiismeret, amely a korábbi generációk (pl. szülők) elvárásait, ideál-képeit, a hagyományos értékeket is magában hordozza. De lelkiismereti kérdésként áll elő az is, hogy az ember nemcsak a múlt értékeinek kell, hogy engedelmeskedjen, hanem egyúttal kutassa a jövőbeli én kereteit, lehetőségeit is.

Ezt a felfogást követte és fejlesztette tovább Erich Fromm humanista etikájában. Megkülönböztette egymástól az autoriter és a humanista lelkiismeretet. Az előbbin egy belsővé vált külső tekintély megnyilvánulását érti, mely mintegy külsőleg parancsol, illetve tilt, és ez a tekintélyelvű mentalitást elfogadó emberek körében hat, akik ezen autoritásnak kívánnak megfelelni, így válva önmaguk rabszolgájává, egyúttal zsarnokává. Ezzel szemben a humanista lelkiismeret révén az ember saját hangja szólalhat meg, mintegy önnön személyiségünk teljességének megnyilvánulási lehetősége. Ez esetben az ember önmagához fordul, önmagával folytat jótékony dialógust, és ennek során elfogadjuk magunkat, és a „magunkról való szerető gondoskodás hangja” szólal meg a lelkiismeretben, mely egyúttal alkotásra ösztönöz.

A sokszínű lelkiismeret

A lelkiismeret a történelem különböző korszakaiban különféleképpen jelentkezett, de nincs ez másképpen a jelenben sem. Nincs egyetlen, mindenre kiterjedő, univerzális lelkiismeret, épp ellenkezőleg: annyiféle lelkiismeret létezik, ahány erkölcsi követelményrendszer, morális viszonyulásmód, életfelfogás. Ebből adódóan nem az a feladat, hogy valamely mintát feltétlenül kövessük, hanem, hogy rátaláljunk arra a lelkiismeret-modellre, amit lelkiismeretesen tudunk követni, érvényre juttatni. Néhány mintát mutatunk be az alábbiakban.

Csakis lelkiismeretesen!

Léteznek ún. tekintélyelvű lelkiismereti felfogásmódok, mint amikor a lelkiismeretünk valamilyen vallási parancs mentén rendezi az életünk. De alapulhat a morális iránytűnk valamely emberi közösség által szabott normarendszeren is, amihez ha racionálisan igyekszünk igazodni, akkor autonóm lelkiismeretről is beszélhetünk. Csoportosíthatjuk a lelkiismeretet időbeli vonatkozások alapján is. Ha épp aktuális tetteinket, döntéseinket vizsgáljuk, ítéljük meg általa, akkor ún. ellenőrző lelkiismeretről beszélhetünk. Ha a múltban elkövetett cselekedeteinkről mondunk ítéletet (vö. lelkiismeretfurdalás), akkor visszatekintő; ha pedig a jövőbeli helyes döntésekre sarkall, akkor előretekintő lelkiismeretről lehet beszélni.

Előfordul, hogy nem vagyunk biztosak abban, lelkiismeretünk korrekten működik-e. Nem érezzük magunkat olyan mértékű biztonságban, ahogy Szókratész, amikor daimónja tiltotta a rossz tettek elkövetésétől. Amikor kétségek gyötörnek, akkor az alábbi eshetőségekkel is számolhatunk. Nem egészséges a lelkiismeretünk, ha nincs összhangban az értelmi, az érzelmi és az akarati tevékenységünk. Disszonancia fennállhat úgy is, hogy helytelenül látunk, ismerünk fel eseteket, helyzeteket, erre rossz válaszokat adunk, így tévesen működik a lelkiismeretünk is. Ha csak kételyek gyötörnek minden döntésünknél, és nem tudunk stabil értékrendet mellékelni, akkor kételkedő lelkiismeretről lehet szó. Amikor nem merünk határozott döntéssel előállni, mert attól félünk, hogy valami rosszat teszünk, de nem tudjuk, hogy mi lenne a helyes megoldás, akkor aggályos lelkiismerettel rendelkezünk, ami akadályozza a felelős döntések meghozatalát. De az is előfordulhat, hogy eltompul a lelkiismeretünk hangja, nem érezzük át a jó döntések iránti felelősséget, ilyenkor laza lelkiismerettel rendelkezünk, ami hosszabb távon károsan hat ki életünkre, mivel korunk egyik alapfeladata személyiségünk kiteljesítése, harmonikussá tétele.

Mint láthattuk, a lelkiismeret egy nagyon érzékeny lelki „műszer”, melynek karbantartásáról folyamatosan gondoskodnunk kell. De eközben ne feledkezzünk meg Hamvas Béla intelmeiről: „A lelkiismeret soha sem alkalmazkodik, alkalmazkodásra nem is kényszeríthető, és ha az ember alkalmazkodik, a lelkiismeret annak minden esetben ellentmond.”

További érdekes oldalak:

• Ungvári-Zrínyi Imre: A lelkiismeret felmentése
In: Lábjegyzetek Platónhoz 5. A lelkiismeret, szerk.: Dékány András, Laczkó Sándor,
Pro Philosophia Szegediensi Alapítvány, Szeged, 2006, 348-358.

• Beran Ferenc: Etika – Az érétkek tisztelete
Gondolat K., Bp., 2007

• Hamvas Béla: Direkt morál és rossz lelkiismeret

• Bert Hellinger: A lelkiismeret

Farkas Zsoltán cikke