Ordít, rúg, vagy az asztal alá bújik, amint az orvosságos üveget kivesszük a szekrényből. Pedig a gyógyszert be kell vennie, különben nem fog meggyógyulni, még ha ő ezt nem is látja át világosan. Ez most nyilvánvalóan nem az a helyzet, amikor engedhetünk, vitatkozhatunk, vagy értelmesen köthetnénk vele kompromisszumot. Az erély, a testi erőfölény azonban nem elég, nem mindig oldja meg a helyzetet. Lefoghatjuk ugyan a rúgkapáló gyereket, a száját is feszegethetjük, de nyelni nem tudunk helyette. De még ha valahogy lepasszírozzuk is a torkán az orvosságot, háromból két gyerek a következő percben az egészet kihányja a vacsorával együtt. Bármennyire lehetetlennek tűnhet is első pillantásra, nagyobb sikerrel járunk, ha tiltakozó gyereket nem legyőzni, hanem meggyőzni próbáljuk. Hogyan?
Legyen megértő, mégis határozott!
A gyermeknek jól esik, ha együtt érzünk vele. Nem mondjuk, hogy a gyógyszer bevétele semmiség, amikor ő nem így érzi, és nem állítjuk, hogy a szirup jóízű, a tabletta apró, amikor nyilvánvalóan nem az. Ismerjük el, hogy ő most minden bizonnyal pocsékul érzi magát, egy falat finomság se menne le a torkán, nemhogy az orvosság. De sajnos akármennyire kellemetlen is, a gyógyszer akkor is be kell vennie. Miközben elfogadjuk az érzéseit és az ellenkezését, az orvosság bevételéről mégsem nyitunk vitát.
Magyarázzuk el, miért van szükség orvosságra, és hogyan hat!
Mivel a felnőtteknek nyilvánvaló, hogy miért van szükség betegség esetén gyógyszerekre, nem gondolnak rá, hogy a kicsiknek ez korántsem annyira érthető. Nem elég, hogy fájdalmaik vannak és elesettek, miért akarják őket a szülők még mindenféle más válogatott kínzásokkal is gyötörni?
Kisebb, 2-3 éves gyerekek esetében nehezebb a dolgunk a megértetéssel. Nekik az antibiotikum hatásmechanizmusának részletezése helyett, elég, ha türelmes, de határozott hangon sokszor elismételjük: most fáj a füled, ha ezt beveszed, nem fog fájni. (Néhány nap elteltével, amikor a kicsi már jobban van, esetleg azzal védekezhet: "Már nem fáj a fülem, meggyógyultam." A gyógyszer rezisztens baktérium törzsek kialakulásának részletezése helyett ilyenkor is inkább az egyszerűségre törekedjünk: "Eddig bevetted a gyógyszert, ezért most nem vagy lázas, ha nem eszed meg az egész üveggel, megint beteg leszel. "Azért kell bevenni, hogy fájjon megint."
A nagyobb gyerekeket, ha az életkoruknak megfelelő szókinccsel és bonyolultsággal adjuk elő, már igenis érdekli, hogy hogyan küzd a szervezete a baktériumok ellen, és mivel segíthet ő. (pl. ágyban marad, beveszi a gyógyszert, akkor is eszik egy kevés gyümölcsöt vagy levest, ha éppen nem nagyon kívánja, stb.)
Igyekezzünk választási lehetőséget kínálni!
Bár a gyógyszer bevételéről nem nyitunk vitát, ha megengedjük, hogy a gyerek valamilyen mellékes körülményt, (pl. a bevétel helyét, módját, stb.) megválaszthassa, akkor a kicsi kevésbé érzi magát kiszolgáltatottnak. Pl. "Még pizsamában, vagy már felöltözve szeretnéd bevenni a reggeli gyógyszert?" Mivel szeretnéd utána leöblíteni a rossz ízt, vízzel, kakaóval, vagy narancslével?" (Egy-két választási lehetőség felajánlása éppen elég, felesleges negyvenféle opciót ajánlani, mert abból valószínűleg inkább hosszas alkudozás lesz, nem gyors, vitamentes együttműködés.)
Amennyire lehet, könnyítsük meg a gyógyszer bevételét!
Vannak apróbb trükkök, melyekkel az orvosság bevételének kellemetlensége csökkenthető. Ha a folyékony szirupokat behűtjük, kevésbé érződik az ízük, ha a tablettát megtörjük, és egy kevés mézbe, lekvárba keverjük, máris nem annyira keserű. A vízben feloldandó porokat, (ha a gyógyszer leírása ezt nem tiltja), kakaóba, gyümölcslébe is tehetjük. A kellemetlen íz, az idegen anyag jelenléte az ismerős finomságban azonban ritkán rejthető el maradéktalanul. Ezért sohase próbálkozzunk azzal, hogy az orvosságot a gyerek tudta nélkül csempésszük az ételébe. Ezt becsapásnak, személyével szembeni tiszteletlenségnek fogja érezni, hiszen ahelyett, hogy a bátorságára és az együttműködésére apellálnánk, manipulálni próbáljuk.
Dicsérjünk, ne fenyegessünk!
A kicsik félnek az ismeretlentől, a kellemetlentől és a kezeléssel szembeni kiszolgáltatottságtól. Ha az ellenkezésük okán fellépő rémes következményekkel riogatjuk őket, azt kevésbé értik meg, mint amennyire csak tovább növeli a szorongásukat. A szülők dühükben és tehetetlenségükben ráadásul gyakran túlzásokba is esnek: "szurit fogsz kapni, felvágják a hasad, elvisznek a kórházba, stb." A gyerek az érvelést nem, csak az indulatunkat fogja fel, és még kétségbeesettebben védekezik. Ha azonban dicsérni, bíztatni kezdjük, az ellenállás lassanként együttműködésre változtathatjuk. Végül is minden gyerek szereti, ha a szülei elégedettek vele. Éppen ezért, a "Nagyon büszke leszek rád, ha beveszed." vagy a "Ha sikerült lenyelni, felhívjuk a papát, és neki is elmondjuk." Variációk jobban működnek, mint a "Megmondlak az óvó néninek" és a "Ki fognak nevetni a gyerekek."
Őrizzük meg a nyugalmunkat!
A hosszúra nyúló, meddő vita, hiszti és könyörgés egy idő után minden szülőt kihoz a sodrából. A visszaöklendezett gyógyszer és a földhöz csapott hőmérő láttán könnyen kitörhet az általános családi hisztéria, ami csak nehezíteni fogja a helyzetet. Könnyebb a kicsinek beletörődnie az elkerülhetetlenbe, ha azt tapasztalja, hogy nincs az a cirkusz, siránkozás, ellenkezés, ami a felnőtt nyugalmát és elszántságát megrendítené. (Ez a rendületlenség sajnos eleinte meglehetősen időigényes lehet, később viszont feltétlenül megtérül.) Leülhetünk, pl. az orvosságos pohárkával és a gyerekkel egy karosszékbe, és azt mondjuk, hogy "Most akkor addig nem megyünk innen sehová, amíg a gyógyszer el nem fogy. Megvárjuk, míg megnyugszol, te döntöd el, hogy apránként, vagy egyben nyeled le, de, ha kiömlik, újra töltjük. Utána már mehetsz is játszani."
Juttassuk sikerélményhez!
Akármilyen csúnya jelenetek előzték is meg, bármennyire kimerítő és hosszadalmas volt is, mire sikerült belédiktálnunk a gyógyszert, mindenképp sikernek könyveljük el! Ne azt mondjuk, hogy "Látod, feleslegesen cirkuszoltál." vagy, hogy "Legközelebb meg se próbálkozz a sírással!" Inkább a dolog pozitív oldalát emeljük ki: "Ugye, nem is volt olyan szörnyű? Nagyon bátor voltál, büszke vagyok rád! Holnap már biztosan könnyebben fog menni." Sőt, ne csak mondjuk, tényleg bízzunk is benne, mert azt a gyerek megérzi és felnő a feladathoz!
