Egy ember életében, főleg ha az jó hosszúra sikerül, óhatatlanul megtörténik az, hogy valamelyik hozzátartozója eltávozik az élők sorából. Ilyenkor mindenkin úrrá lesz a bánat, gyász tölti ki az életét. De mi történik az emberiséggel, ha meghalnak a rokonai, az emberszabású majmok? Napjainkban az a veszély fenyegeti a világot, hogy közvetlen őseink örökre eltűnnek a Föld színéről.
Több mint hétmilliárd ember él a földön, emberszabású majomból viszont egyre kevesebb van. A csimpánzokból, a gorillákból, orángutánokból és a pigmeus csimpánznak is nevezett bonobókból együtt mára mindössze 300-400 ezer példány található a világ rohamosan ritkuló őserdőiben.
Az emberszabású majmok kipusztulása megállíthatatlannak tűnik, megmentésük szempontjából a 24. órában vagyunk, ha máris le nem késtük. Ez volt a központi gondolata a Párizsban tartott háromnapos tanácskozásnak, amelyet a nagymajmok védelmére alakult ENSZ-szervezet, a GRASP (Great Apes Survival Program), az UNESCO és az UNEP, az ENSZ Környezetvédelmi Programja közösen rendezett - adta közre az MTI.
Az ezüstös hátú hegyi gorillák, amelyek Ruandában és Ugandában 2000-3000 méter magasan fekvő erdőségekben élnek, valószínűleg már menthetetlenek: mindössze 650 példányuk létezik még. Síkvidéki rokonaikból 112 ezer található Gabonban. Az emberszabású majmok túlnyomó többsége 21 afrikai országban lelhető fel, ezen kívül két ázsiai államban, Indonéziában és Malajziában fordulnak még elő. A vörös szőrzetű borneói orángutánokból Borneón és Szumátrán pillanatnyilag 27 ezer egyedet tartanak számon, Szumátrán, ahol a lakóhelyükül szolgáló őserdők 80 százalékát kiirtották, évente ezerrel csökken a számuk.
Afrikában egyre nagyobb területeket érint az úgynevezett dzsungelhús-válság. Ám ez nem csupán a fekete kontinens problémája, hanem nemzetközi ügy, mert az élővilág fennmaradása a tét. Az afrikai és amerikai dzsungelek és szavannák lassan kiürülnek, mert már nemcsak az ott élő bennszülöttek "asztalára" kerül vadhús, hanem a városlakók is kereskednek vele, a vadhús-kereskedelem hatalmas profitot hozó megélhetési forrás. Afrika dzsungeleinek jó része a fakitermelő vállalatok kezében van, területük egyre fogy, a védett terület nagyon kevés. A fakitermelés hatékonysága érdekében az erdőket újabb és újabb utak szelik át. Ezeken az utakon azután az évente több mint egymillió tonna dzsungelhús olcsón és gyorsan jut a városok piacaira, ahol jó áron cserél gazdát.
Amint az a www.zoobudapest.com honlapon olvasható Közép-Afrika dzsungeleiben közel 30 millió ember él, akik ugyanannyi húst esznek, mint az európaiak vagy amerikaiak. Az elfogyasztott hús forrása elsősorban a dzsungel. A hús megszerzésével "hivatásos" vadászok foglalkoznak, segítségükre vannak az új típusú drótcsapdák, hálók, az egyre újabb és nagyobb teljesítményű félautomata lőfegyverek és a mindent behálózó utak. A tiltás ellenére gyakoriak az éjszakai fáklyás, fegyveres vadászatok. A kihelyezett csapdák egyötödét ellenőrzik rendszeresen, a többiben olykor hónapokig rothad a hús, értelmetlenül. A helyi és idegen vadászok által halomra ölt állatok a szállítók, kereskedők, piaci árusok, étterem-tulajdonosok és családjaik hálózatán keresztül jut a dzsungelhúsra éhes szájakba.
Az afrikai bennszülöttek számára az emberszabásúak nem csupán táplálékforrást jelentenek, hanem csontjaikat orvoslásra, testrészeiket pedig fétis- és ajándéktárgyak készítésére használják, az elárvult kölyköket pedig eladják. Az igazi üzlet azonban a hús eladása frissen vagy füstöléssel tartósítva, amit a gazdag városlakók státuszszimbólumként fogyasztanak. A piacokon minden kapható, ami valamikor a dzsungelben élt és mozgott.
A kedvelt, bár egyre ritkább csemegék: erdei antilop, disznófajok, csimpánz, törpecsimpánz, gorilla, vörösfülű és vöröshasú cerkóf, Pruess cerkóf, sárgafarkú cerkóf, fehérfülű cerkóf, óriás tobzoska, afrikai erdei elefánt, fehércombú, vörös és ördög kolobusz, mandrill, törpeantilop, Ogilby bóbitásantilop, fekete, libériai sárgahátú, fehérhasú bóbitásantilop, leopárd, Diana majom, afrikai aranymacska.
A párizsi konferencián hangsúlyozták, hogy a kipusztulástól fenyegetett nagymajmok megmentése csak a környezetükben élő őshonos lakosság együttműködésével lehetséges. A majmokat táplálékként és kereskedelmi áruként hasznosító lakosságot érdekeltté kell tenni a ritka érték megóvásában.
