Rosszaság vagy betegség? A hiperaktivitásról
Szendrei Judit
2006/04/18 08:00
1954 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
"Vannak még rossz gyerekek" állítja a híres gyereksláger refrénje. Az utóbbi években a szülők és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek körében egyre ismertebbé válik a hiperaktivitásnak és/vagy figyelemzavarnak nevezett jelenség, mely sok esetben magyarázatot ad egy-egy rossznak tartott gyerek érthetetlen szófogadatlanságára és tanulási nehézségeire.

Bár minden gyereket nevelni kell, sőt néha-néha tán fegyelmezni, büntetni is, nem mindenkiből faragható egyformán szófogadó, a tanórán szorgalmasan jegyzetelő, a játékait akkurátus rendben tartó ember. Mindig lesznek az átlagnál szeleburdibb, hangoskodóbb, szétszórtabb gyerekek, akikkel nevelőiknek többet kell vesződniük.

Vannak egészen reménytelennek tűnő esetek is: kisdiákok, akik egész órán izegnek-mozognak, a füzeteiket elveszítik, leckéjük félbemarad, és ahelyett, hogy az óra anyagára figyelnének, bekiabálással, rohangálással zavarják meg a tanítást. Néhány évtizeddel ezelőtt ezeket a gyerekeket egyszerűen rossznak minősítették, s mivel sem az intők, sem a szülők fenyegetése nem segített, egy idő után kicsapták, megbuktatták, valahogy eltávolították őket az iskolából.

Az utóbbi években azonban mind a szülők, mind a gyerekekkel foglalkozó szakemberek körében egyre ismertebbé válik a hiperaktivitásnak és/vagy figyelemzavarnak nevezett jelenség, mely sok esetben magyarázatot ad egy-egy rossznak tartott gyerek érthetetlen szófogadatlanságára és tanulási nehézségeire. Az egyre gyakrabban alkalmazott diagnózist ma már az iskolás korosztály 3-12%-a kapja, ami kétségkívül meglepően magas szám.

Sokan kételkedve is fogadják, s arra gondolnak, csupán valami új divathóbortról van szó, mellyel az alkalmatlan szülők és tanárok a gyerek rosszaságát betegségnek becézhetik. Pedig a figyelemhiányos, hiperaktív viselkedés hátterében olyan idegrendszeri eltérések vannak, melyek szakszerű vizsgálatokkal pontosan kimutathatók.

A szülők és az iskola elégedetlensége és tehetetlensége tehát önmagában még nem elegendő betegség megállapításához, (bár sok tanár előszeretettel nyilvánítja a nehezen kezelhető diákot hiperaktívnak), a diagnózist szakembernek kell felállítania. A jelenségre azonban mindig a környezet panaszai irányítják rá a figyelmet.

Mik ezek a panaszok?

  • a gyerek izeg-mozog, nem tud megülni egy helyben
  • mindenre felmászik, mindeanhonnan leesik
  • folyton futni kell utána, mert ha valaminek nekiindul, nem lehet megállítani
  • be nem áll a szája
  • nem tudja elfoglalni magát
  • türelmetlen, a még be sem fejezett kérdésre bekiabálja a választ, nem tudja kivárni a sorát
  • szétszórt, feledékeny, mindent elveszít
  • mintha oda sem figyelne, amikor hozzá beszélnek
  • iskolai munkája felületes, sok a figyelmetlenségből adódó hiba, a félbehagyott feladat

Mióta "rossz" a gyerek?

A valóban hiperaktív gyerekekre nem az iskolában panaszkodnak először. Már kis csecsemőkoruk óta mások, mint testvéreik. Sírósabbak, rosszabbul alszanak, könnyen felriadnak és nehezebben nyugtathatóak. Az anyák többnyire már a tipegő gyerekről úgy érzik, nem bírnak vele.

Mindenhol egyformán jelentkeznek-e a tünetek?

Amennyiben a nehezen kezelhetőség nem egy adottság, hanem egy konfliktus, környezeti vagy kapcsolati probléma jele, akkor csak az iskolában, vagy csak otthon, a szülőkkel jelentkezik. Ha azonban a gyerek egyformán "rossz" a nagymamánál, a közértben és az osztálykiránduláson is, az inkább a betegség mellett szól. A hiperaktív gyerek fegyelmezetlensége zajos, ingergazdag környezetben fokozódik.

Hogyan rosszalkodik?

A legtöbb gyerek pontosan érzi, hogy helytelenül cselekszik, amikor valami csintalanságot csinál. Felmásznak a szekrény tetejére vagy szétszedik a nagypapa zsebóráját, de közben hátra-hátra pillantanak, hogy mikor szól már rájuk a szülő. A hiperaktív gyerek azonban mintha el lenne varázsolva, amikor valamit a fejébe vesz. Se lát, se hall, csak nekifog, nekiindul. Nem azért rosszalkodik, hogy a szülőt bosszantsa, a türelmét próbára tegye, hanem mert tényleg jó ötletnek tűnik a háztető vagy a magasfeszültségű távvezeték megmászása.

Inkább haragot vagy tehetetlenséget kelt a gyerek viselkedése a környezetében?

Természetes dolog, ha egy szülőt időről-időre idegesít, vagy dühbe hoz gyermeke viselkedése. Általában pontosan tudjuk is, mikor rosszalkodik csemeténk szánt szándékkal, és mikor borult ki a szemeteskuka tényleg véletlenül. A hiperaktív gyerek viselkedése azonban inkább a tehetetlenség érzését kelti: a szülő érzi, hogy nem az a baj, hogy a gyereke nem akar csendben maradni, vagy egy helyben ülni, hanem az, hogy nem tud.

Hogyan játszik a gyerek?

Az a gyerek, aki ha néha impulzív és szeleburdi is, de többnyire hosszasan, elmélyülten eljátszik magában, nem hiperaktív. A figyelemzavaros, túlmozgásos gyerekek nem tudják elfoglalni magukat, minden játékot elővesznek, minden dobozt kinyitnak, de a tárgyak azután ott hevernek szétszórva a földön, miközben a kicsi már megy is tovább újabb tevékenység után nézni. A rendrakás nemcsak azért nehéz, mert ekkora rendetlenségen nehéz felülkerekedni, de azért is, mert pakolás közben folyton elkalandozik a figyelme, elfelejti, hogy mit is csinál.

Segít-e a fegyelmezés, büntetés?

Míg az elkényeztetett, kicsit elkanászodott gyerekek szülei, ha megelégelik csemetéjük rosszaságát, többnyire megtalálják a módját, hogy a nem kívánt viselkedésnek véget vessenek, a hiperaktív gyerekkel nem jutnak dűlőre szüleik. Úgy érzik, már mindent megpróbáltak, - jutalmat, büntetést, verést, nem szólok hozzádot, stb. - de semmi sem segített. Emiatt nemcsak tehetetlenek, de bűntudatuk is van: nem értik, hol rontották el, másoknak miért nem ilyen nehéz?

Mikor és kitől kérjünk segítséget?

Ha felmerül bennünk a gyanú, hogy gyermekünk viselkedését, iskolai rossz teljesítményét hiperaktivitás vagy figyelemzavar okozza, minél hamarabb forduljunk szakemberhez. A sima fegyelmezetlenséget, neveletlenséget ki lehet nőni, egy veleszületett idegrendszeri eltérést azonban nem. Jobb ezt a kérdést mihamarabb tisztázni, nemcsak azért, hogy tudjuk, hogyan viszonyuljunk gyermekünk csintalanságaihoz, de azért is, mert a korán megkezdett, szakszerű terápia sokkal látványosabb javulást hozhat, mint az iskolából való kicsapás előtti kétségbeesett tűzoltási kísérletek.

Képek forrása

  • www.rsts.net/proactive/ adhd.html
  • www.lifespan.org
  • home.planet.nl