Az ember természeténél fogva akarva vagy akaratlanul szinte folyamatosan beavatkozik az őt körülvevő világ rendjébe. Nem volt ez másképp az elmúlt korokban sem. Még az úgynevezett természeti népek sem mentesek attól, hogy ne alakítsák át környezetüket. A természetközeli életmód is képes súlyos károkat okozni egy-egy törékenyebb, vagy hosszú időn át terhelt ökoszisztémában.
Évszázadokkal az európai gyarmatosítók érkezése előtt már Kanada őslakosainak is sikerült posványos, eliszaposodott, idegen hulladékkal teli mocsárrá degradálni egy tiszta tavat - adta hírül a Toronto Star nyomán a www.mult-kor.hu oldal. A torontói egyetem geológiaprofesszora, Marianne Douglas vezeti azt a kutatócsoportot, melynek tegnap közzétett jelentéséből kiderül: Észak-Amerikában az emberi környezetszennyezés nem modern jelenség, hiszen kezdetei a XIII. századra nyúlnak vissza.
Körülbelül 8-900 éve, még jócskán az Európából érkező fehér emberek megjelenése előtt egy a sarkvidéken található sekély tó mellett Alaszkából érkező őslakosok telepedtek le. A saját magukat inuitoknak (jelentése ember, máshol északi nép) nevező eszkimók, akárcsak utódaik, elsősorban halászatból, bálna- és fókavadászatból tartották fenn magukat. Évszázadokon keresztül a tó partján darabolták fel az elejtett tengeri emlősöket és más állatokat. Akkoriban fel sem merült az emberekben a környezetszennyezés gondolata, minden természetesen működött. Az állatot el kellett ejteni, hogy legyen mit enni és legyen miből ruhát, háztartási és vadászeszközt készíteni. A zsákmánynak szinte minden részét feldolgozták, ami pedig megmaradt, azt a legnagyobb természetességgel dobták félre. A sarkvidéki, mai napig névtelen tónak éppen ez lett a veszte. Az inuitok által elejtett állatok bomló maradványai és csontjai belemosódtak a tó vizébe, és több száz éven keresztül szennyezték szerves anyagokkal azt.
Három kanadai egyetem szakértőiből állt össze az a csapat, amely a tó üledékét vizsgálva bizonyítékot talált az ökológiai egyensúly koraközépkori megbomlására. A tó fenekéről vett üledékminták mikroszkópos vizsgálata alapján kiderült, hogy az egykor kristálytiszta tó azért iszaposodott és hínárosodott el - idegen kifejezéssel élve eutrofizálódott - mert az inuitok a partján darabolták zsákmányukat. A tudósok szerint a tó még ma sem nyerte vissza eredeti állapotát, jóllehet az őslakosok XVII. század körül elhagyták a területet.
Az eutrofizálódás a vizek tápanyagokban, leginkább nitrogénben- és foszforvegyületekben való feldúsulása. A tápanyagokban gazdag - eutróf - víztérben a képződött sok szerves hulladék az aljzatra hullva felhalmozódik, rothadási folyamatokat indít el, és oxigénhiányt okoz. A planktonszervezetek csak a felső víztérben tudnak megélni, gyakori az időszakos, tömeges algaszaporodás, vízszíneződés, vízvirágzás és hínárosodás. Ez a víz elöregedését, feltöltődést, mocsár és láp kialakulását okozza. A kanadai tó esete a fentebb leírtaknak pontosan megfelel.
Marianne Douglas a Toronto Star-nak elmondta, hogy a kutatócsoport teljesen elképedt azon, hogy egy kis - 50-60 fős - közösség mekkora szennyezést képes okozni. A történeti ökológia szakértője azt is elmagyarázta, hogy a sarkvidék különösen alkalmas az éghajlat változásának és az emberi tevékenység hatásainak kutatására. Ennek az oka, hogy ökológiai rendszere rendkívül érzékeny, hiszen a sarkvidéki fajok roppant nehezen bírnak csak a zord időjárási körülményekkel. A tó alga-populációja ma is lényegesen különbözik a többi sarkvidéki tóétól. Az évszázadokon át felhalmozódott, folyamatosan bomló állati maradványoktól ugyanis jócskán megemelkedett a víz foszfor- és kalcium-tartalma. A tó ökológiai rendszerében keletkezett anomália a mai napig érezteti hatását.
