A fajok száma az óceánok és nagy tavak szigetein is csökkenő tendenciát mutat, a kisebb területeken nem tud kifejlődni az egyensúlyokat fenntartó ökológiai összetettség és sokszínűség. A felszakított, szétdarabolt élőhelyek lakóikt, populációit kipusztulásra ítélik, hiszen a környezet változatosságának csökkenésével, a megfelelő nagyságú élőhelyek hiányában a túlélési esélyük is egyre kisebbé válik.
Megjósolhatatlan változások
Egy természetes rendszer a sokféleségét egyre nehezebben képes fenntartani a betolakodó (invázív) fajok hatására, melyek megzavarják, kiszorítják az őshonos flórát (növényvilágot) és faunát (állatvilágot) természetes területeikről. A szubtrópusi füves pusztákon és óceáni szigeteken a betolakodó fajok ellenőrzése az egyetlen és legnagyobb feleadat a fenntartók számára. Arra azonban emellett is igen nagy esély van, hogy a nagymértékű ökológiai változások megjósolhatatlan és pusztító hatásokkal fognak járni.
A nagyszámban használt nitrogép alapú műtrágyák és foszilis tüzeéőanyagok hatására a világ nagy része telítve van nitrogénvegyületekkel. Az észak-amerikai prériken végzett vizsgálatok arra engedtek következtetni, hogy a fölösleges nitrogénbevitekre a hódító gyomnövények reagálnak a legjobban, ők ellenállóbbak a préri benszülött flórájával szemben.
Mint az emberi test
Az őshonos állatok is nagy veszélyben vannak, a hüllők és a kétéltűek 20 százalka, a madarak 11 százaléka, az emlősök 25 százaléka veszélyeztetett, vagy egyszerűen a kipusztulás szélén áll. Egy törékeny, minden mindenre kiható ökológiai rendszerben egy faj kihalása mindenkit érint és ez független attól, hogy hol vagy hogyan élünk. A biodiverzitás, azaz a biológiai sokszínűség nemcsak a létezés alapja, de a túlélés záloga is, mely lehetővé teszi az élőlények alkalmazkodását a sokszínű és változatos környezethez.
Ez a mindenre kiható organikus működést úgy kell elképzelni, ahogyan a testünk is működik. Minden szervnek megvan a saját funkciója, egyik sem nélkülözhető, illetve az egyik hiánya egy másik leállását eredményezi, ami hatására az egész rendszer összeomlik. Úgy is felfoghatjuk, hogy a biológiai sokféleségben megjelenő fajok a föld sejtjei, molekulái, szövetei és szervei, amelyek egymással szoros kölcsönhatásban vannak, egymás által működőképesek.
Az alkalmazkodás az egyes élőlények genetikaiváltozatosságán alapul, azon, hogy az egyes tulajdonságok többféle változatban is jelen vannak. A populációk változatossága mindig is azon múlt, hogy az azt felépítő egyedek milyen hatékonysággal voltak képesek saját tulajdonságaikat elterjeszteni, elszaporítani. A különböző adottságú helyek, különböző genetikai mintázatú, összetételű populációknak adtak lehetőséget az alkalmaszkodásra.
A túlélés záloga
A biodiverzitás tehát az egyedek változékonyságát épp annyira jelenti, mint a populációk sokféleségét. Egy társulás annál hatékonyabb a körülmények kedvezőtlen alakulása ellen, minél többféle és összetettebb kapcsoltot tartanak fel egymás rendszereivel, minél szerteágazóbb táplálkozási hálózatok jönne létre a különféle fajok között.
Mára ezt a sokféleséget csak nekünk, embereknek áll módunkban biztosítani, felelősségünk és kötelességünk ellenőrizni és fenntartani, miután civilizációs hatásainkkal sebeket ejtettünk benne, sőt felborítottuk ezt a harmonikusan működő rendszert.