Kutyaharapást szőrivel

Kutyát tartani nagy felelősség, ezért nem árt több dolgot is végiggondolni, mielőtt a házunkba fogadjuk a kiválasztott ebet. Az első dolog: mit szól hozzá családunk? Az ugyanis nem elég, ha csak egyszerűen beleegyeznek, nekik is "társtulajdonosnak" kell lenniük, segíteniük kell a sétáltatásban, etetésben, gondoskodásban (szőrgondozás!!!).

Hát én immár kit válasszak?

Ha ez eldőlt, jöhet a kutyaválasztás, ami bizony nem könnyű dolog. Az első választás: szép, de drága fajkutyát vegyünk-e, vagy egy kóbor kutyust fogadjunk be, esetleg menhelyről hozzunk el egyet. Bár emberiesség szempontjából kétségkívül ez utóbbi megoldás a kézenfekvőbb, ám az ember hiú és szereti a szépet. Azoknak, akik szeretik az állatokat, mind van kedvenc kutyafajtájuk, azt azonban végig kell gondolni, hogy alkalmasak vagyunk-e az adott fajta tartására.

Egy ismerős idős házaspár a fiuktól kölyök rottweilert kapott: azóta Árpi bácsit csak elsuhanni látjuk Rocky póráza végén, ami a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a környék rémeivé váltak, mivel a kutya érzi, hogy bármit megtehet, és teljesen elvadult, még szukákat is megtámad, amit egy normális kan sohasem tenne meg. A szukák amúgy - persze csak nagy általánosságban - ragaszkodóbbak, barátságosabbak és könnyebben kezelhetők. A gond csak az velük, hogy amikor tüzelnek nagyon résen kell lennünk, de erről majd később. A kanok önállóbbak, néha bizony a helyünkre törnek, és a többi kutyával is nehezen férnek meg. Furcsa módon pont ez a magyarázata annak, hogy az utcán sokkal több hímmel találkozhatunk, mivel a tenyésztők hajlamosak inkább a szukákat megtartani - biztosítják a szaporulatot, kevesebb gond van velük és nem eszik meg egymást.

Házőrzők és kedvencek

Döntsük el, hogy házőrzőt vagy kedvencet akarunk. Bizonyos kutyafajták csak szenvednek egyedül a kertben, mert hiányzik nekik az emberi társaság, például a spánielek, az uszkár vagy a vizslák. A németjuhász vagy a schnautzer, amellett, hogy igényli, hogy dolgozzanak vele, megelégszik egy rövid "edzéssel", aztán jól elvan magában, nem is beszélve a többi nagytestű, viszonylag lassú kutyáról. Vegyük figyelembe azt is, hogy hol tudjuk elhelyezni a kutyát, mennyi tér jut neki. (A mozgásigény csak egy szempont, hiszen azt egy uszkár, amelyik a legmozgékonyabbak között van, akár egy konyhaszéken is le tudja vezetni. Egy vizslának, boxernek vagy egy skótjuhásznak - az agarakról nem is beszélve - viszont igazi térigénye van, amit nem árt figyelembe venni.) Bernáthegyit telepíteni panellakásba, ugyebár, nem túl okos dolog, egy pincsinek viszont gyakorlatilag mindegy, mivel egyedül úgysem engedi ki a gazdája - nehogy megegyék a macskák.

Ha már eldöntöttük, hogy milyen méretű és nemű kedvencünk lesz, lehet szortírozni. Az nem lenne szép, ha konkrét javasolnánk, azonban nekünk is vannak kedvenceink. A kistermetűek közül a tacskó - főleg a szálkásszőrű változat - és a foxterrier a favoritunk. Mindkettő nagy vadász, nem szabad, hogy szerény méretük megtévesszen minket. Viszont rendkívül okosak és ragaszkodóak. Újabban nagy divat a mókás külsejű, fehér West Highland terrier: amely kevésbé vad, emberszerető, ráadásul feltűnő jelenség. Ha ilyenünk van, akkor jó eséllyel pályázhatunk a környék kedvence címére, mivel minden nyugdíjas néni a kutyánkat fogja babusgatni.

Nem machóság kérdése

A közepes méretben meglehetősen gazdag a választék. A spánielt és az uszkárt (nyíratlan változatban) főleg lányoknak ajánljuk, velük nincs sok gond, kedvesek, emberszeretők, és ami nagyon fontos, a többi kutyával is jól kijönnek. A pulit és a pumit, ezt a két okos, de izgága magyar fajtát inkább fiúknak ajánljuk, hiszen nekik ösztönösen jobban engedelmeskednek - ez nem feminizmus vagy machóság kérdése. Velük bizony szigorúan foglalkozni kell és adott esetben túl kell kiabálni őket. A kevéssé ismert, szívós, intelligens mudit viszont kenyérre lehet kenni. Elterjedtté vált mostanában az angol és francia bulldog, velük nem kell sokat foglalkozni, viszont nem is túl ingergazdagok - bár antik bútor mellett jól mutatnak. A nagy lógófülű basset hound szintén mókásan mutat, tartásának azonban megvan az a kockázata - csakúgy mint a bulldogoknál - hogy sokféle öröklött betegsége lehet.

A nagyobb kutyák alsó kategóriájában lesz aztán zavarba ejtően gazdag a kínálat: a boxer, a skót és a belga juhász, az ír, angol és a Gordon szetter, a dalmata mind ideális kutya, itt tényleg csak a személyes preferenciák dönthetnek. Örök kedvenc a magyar vizsla. Akinek volt vizslája, annak már más fajta nem kell. Ez a kutya úgy megköveteli magának a figyelmet, mint egy rossz primadonna, néha úgy is viselkedik, de egy kedves bohóc is egyben. A kölyök vizslánál már csak kölyök vizsla lehet szebb és ez, sok más kutyával ellentétben, felnőtt korára sem változik. Mindössze két hibája van: rövid, kemény szőre minden ruhaanyagba belefúrja magát és még porszívóval is alig lehet kiszedni, és elképzelhetetlen módon falánk, ami egyébként minden vizslafajtára igaz. Könnyen felszedhet a földről romlott vagy mérgezett ételt, illetve megeheti az eldobott csomagoló anyagot is, amibe aztán bele is pusztul. Egyre többet látni az arany vagy golden retrieverből illetve a labrador retrieverből (röviden labrador, három színben is létezik, zsemle, fekete, sötétbarna), amik, ahogy a nevük is mutatja, tulajdonképpen rokonok. A golden retriever néha már annyira kedves, hogy azt hiszi az ember, hogy csak tetteti, a labrador viszont jóval méltóságteljesebb. A klasszikus munkakutyák közül persze az első a németjuhász, a legnépszerűbb és legelterjedtebb "magyar" kutyafajta, no meg a dobberman és a rottweiler. Ilyen kutyákat csak az tartson, aki tényleg kordában tudja őket tartani, és bizonyos rendszerességgel foglalkozni tud velük. Tényleg imádnak dolgozni, bármi legyen is az, a csibészeléstől a reggeli újság felhozásáig. A többi kutya általában nem szereti őket - különösen a farkaskutyát - ami némi hátrányt jelent társas érintkezésünk terén. A kuvasz és a komondor annyiban különböznek tőlük, hogy ridegen is tarthatók, vagyis kevesebb foglalkozást igényelnek. Aki jó munkakutyát és kedves kutyát akar egyszerre, az tartson óriás schnautzer: nyugodt, kedves, kiszámítható, ellentétben - furcsa módon - a fajta közép és törpe változatával, amelyek gyakran hajlamosak a felesleges idegeskedésre.

Spéci fajták

A "nagykutyák" felsőbb kategóriája már egy szűkebb klub, feltehetően, mert kicsit többe kerül tartásuk és, ezt kevesen engedhetik meg maguknak. Ilyen a lomha bernáthegyi, a kedves új-fullandi vagy a mutatós leonbergi. Külön kategória a dán dog és az ír farkaskutya: sajnos a két fajta hajlamos a mozgásszervi defektekre, de különben élénkek és játékosak. A nagy kedvenc persze a bobtail vagy óangol juhászkutya, ami olyan, mintha egy rajzfilmsorozatból bújt volna elő. Vele főleg szőrápolási problémák jelentkezhetnek, különben csak dicsérni tudjuk.

A következő fajtákhoz pedig egészen speciális lelkialkat és életvitel szükséges. Valamennyi harci kutya, az agárfajták, minden fél kilót nem meghaladó kutyafajta (pl. csivava), az egészen finom és hosszúszőrű kutyák, mint a spiccek vagy a máltai selyemkutya. Azt azonban nem állítjuk, hogy ezek a fajták nem szépek, intelligensek vagy páratlanok.

Az egyes fajtákról írottak persze sohasem vonatkoznak az egyes kutyákra, ezért senki ne bántódjon meg, ha olyat írtunk, ami esetleg nem vetne jó fényt kedvencére. Azt viszont szeretnénk, ha minél többen írnátok, halmozzatok el észrevételeitekkel, kérdéseitekkel és tanácsaitokkal. Legfőképpen azt írjátok meg, hogy melyek azok a témák, amikről szívesen olvasnátok.
Előre is hálával és köszönettel:
kultura@sulinet.hu