Varádics (Chrysanthemum vulgare)
2003/01/23 08:00
2351 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A fészkesvirágzatúak családjába tartozó jellegzetesen erős, aromás illatú évelő növényt garádicskóró, gilisztahajtófű, gilisztavirág néven ismerik, s leggyakrabban domb- és hegyvidéki területeken, ligeterdőkben, cserjésekben, erdővágásokban, gyom- és magaskórós növényzetben fordul elő, de megtalálható töltéseken folyómedrekben és ártereken is.

varadics1 Magassága 30-150 cm közötti lehet, szára nem elágazó. Szárnyasan összetett mirigyes, szőrös leveleinek hossza legfeljebb 40 cm. Ezek közül a felsők ülők, az alsók hosszú nyelesek. Szárnyai lándzsásak, előreirányuló fogas szélekkel, melyek középzöld színűek. Virágzata csöves, mi legtöbbször aranysárga színnel bír. A magház alsó állású, két termőlevélből fejlődik ki, tömött fészkű, a fészkek ernyőszerű bugákban állnak. Rovarmegporzású. A varádics termése legfeljebb 2 mm hosszú kaszattermés, többnyire ötélű, mirigyesen pontozott.

Felhasznált részei

Leggyakrabban a virágos hajtásokat, magát a virágzatot és a levélzetet dolgozzák fel.

Alkalmazásai

A varádics gyógy-és haszonnövény, amelyet korábban bélféreghajtó szerként és molyűzőként használtak. Egyes vidékeken miután megszárították a növényt, porrá törték és száraztésztával összekeverve fogyasztották a bélgiliszták elhajtásának céljából. Amennyiben valamely háziállatot kínzott a bélféreg, az állapot megszűntetésére varádicsból készített főzettel itatták a jószágot.

Figyelmeztetés

Néhány országban nem javasolják a varádics és a belőle kinyert illóolaj felhasználását, mert az állat- és klinikai kísérletekben kimutatott terápiás hatások ellenére alkalmazásukat ezeken a területeken az illóolaj tujontartalma miatt nem tartják biztonságosnak.

Vissza