A figyelő szolgálat december 14-én vette észre, hogy egy 1970-ben fellőtt szovjet rakéta olyan pályán kering, amely 5 km-re megközelítheti az űrbázist. A 10 méter hosszú rakéta ilyen körülmények között könnyen ütközhetett volna az űrbázissal, ami katasztrófális lett volna, mivel a két test sebességét alapul véve, 54 ezer kilométer/óra sebességgel csapódtak volna egymásba. Bár az űrállomást úgy tervezték, hogy kisebb tárgyak becsapódása nem okoz kárt benne, ezt nem bírta volna el. A problémát úgy oldották meg, hogy az Endeavourt hozzákapcsolták és a rakétái segítségével annyira felemelte, hogy a kóbor rakéta pályája 70 kilométerre került tőle. A houstoni ellenőrző központ, egyébként, évente két ilyen helyzettel számol.
A US Space Command szerint a Föld körül ma kb. kilencezer olyan tárgy kering, amelynek nagysága meghaladja a 10 centimétert. Ezek között vannak aktív műholdak, amelyek e tárgyak hat százalékát adják. Ezen kívül vannak használaton kívüli műholdak és rengeteg roncs, felrobbant műholdak, rakéták maradványai. Az 1 és 20 cm közöttiek száma mintegy százezer, az ezeknél kisebb több mint tízmillió. Ez utóbbiak számát azokból a becsapódásokból számítják ki, amelyek megtalálhatók a Földre visszahozott műholdak külső burkolatán. Ezek, számukon kívül azért is veszélyesek, mert nem mérhetők be és mivel több 10 ezer km-es sebességgel száguldanak, nagy károkat okozhatnak.
A Föld körül keringő hulladékok megállíthatatlanul szaporodnak. Szerencse azonban, hogy létezik a Föld vonzási ereje és a légkörbe kerülő szemét megsemmisül, így egyfajta "természetes takarítás" is végbemegy. A világűrben megmaradó tárgyak azonban nem dezintegrálódnak. A probléma kezelésére az űrügynökségek létrehozták az Inter-Agency Space Debris Coordination Committee-t. Ez a szerv azonban idáig csak egy aprócska lépést tett előre: arra hívta fel az illetékesek figyelmét, hogy építsenek ellenállóbb rakétákat, űrhajókat, műbolygókat, hogy azok az űrben ne robbanjanak szét, hanem lehetővé váljon missziójuk befejezése után a légkörben való megsemmisítésük. (gluck)