A közös szál, ami összeköt
Lénárt Ágnes
2009/03/13 12:25
1292 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Hollandiában rendezték meg a soron következő eTwinning továbbképzést. A három napos eseményre magyar tanárok is kiutaztak. Az alábbiakban Széger Katalin beszámolóját olvashatják, aki először vett részt hasonló programon. "Kíváncsian és lelkesen készülődöm életem első nemzetközi tanártovábbképzésére. Még nem tudom, hogyan fogok egyedül boldogulni egy idegen országban, ismeretlen emberek között, ahol csak egy közös van bennünk, hogy mindannyian tanárok vagyunk."

Utolsó frissítés ideje: 2009.03.13.

Hollandiába érkezve rá kell jönnöm, hogy minden félelmem alaptalan. A legelső pillanattól kezdve oldott hangulatban beszélgetek külföldi kollégáimmal, mindig akad téma (ti hogy tanítjátok ezt vagy azt, hány évesek a gyerekeid) és az időjárás szóba sem kerül.

Kezdetét veszi a három napos feltöltődés. Nemcsak az eTwinning portál használatát tanulom meg szakértőktől, de megértem, hogy a jó projektötletek egyszerűek és a legkisebbek is elkezdhetik. Nem kell tudományos felfedezést tennünk, gyerekeinknek így is sokat adhatunk, lehetőséget, hogy kitáruljon számukra a világ. Az eTwinning segítségével külföldi „sorstársaikkal” üzeneteket válthatnak egymással, chatelhetnek a különböző fórumokon. Megtapasztalhatják a közösen végzett munka örömét, és ami a legfontosabb, nem kell motiválnunk őket. Csak győzzünk elegendő alkalmat biztosítani nekik az eTwinningezéshez!

A konfrencia programja fantasztikus, rengetek lehetőségünk van megismerni egymást. Rá kell ébrednünk, a közös szál, ami összeköt bennünket – hogy valamennyien tanárok vagyunk –erősebb, mint gondolnánk. Mindannyian megőriztük gyermeki játékkedvünket, nyitottságunkat, talán éppen azért, mert napjaink nagy részét gyerekek társaságában töltjük.
Mindenkit csak bíztatni tudok: vágjon bele az eTwinningezésbe még ma! Találjon ki egy egyszerű projektet, ami illik a napi tevékenységeihez, keressen egy megfelelő partnert, és már indulhat is a munka. Ez tényleg ilyen egyszerű.”

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek