A Visegrádi Négyek találkoztak Szlovákiában
Lénárt Ágnes
2009/05/28 11:12
1701 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Május 25. és 26. között cseh, lengyel, szlovák és magyar résztvevőkkel rendezték meg a Transborder találkozót. A festői üdülőfaluban a szlovák házigazdák színes programokkal várták a vendégeket. Minden országból 10-10 tanár jött el, akik megismerkedhettek az eTwinning programmal - magával a honlappal -, illetve belepillanthattak néhány jól működő projekt hátterébe. A programok során számos új eTwinning partnerség szövődött.

A találkozó egy úgynevezett "Speed dating"-gel indult, itt mindenkinek lehetősége volt, hogy 3 percben bemutatassa magát, iskoláját és ötleteit a többieknek. Így már a találkozó elején lehetett tudni, hogy kinek hasonló az érdeklődési köre, kivel érdemes a nap folyamán komolyabban is beszélgetni. Mint kiderült, az általános és középiskolai tanárok aránya a többi országnál az előbbi felé húzott, míg a magyarok közül többen középiskolákból jöttek. De ennek ellenére is számos eTwinning barátság szövődött.

Délután egy közeli általános iskola számítógéptermében folytatódtak a programok. Itt a résztvevők megismerkedhettek ez etwinning.net honlappal, a partnerkeresés és projektindítás lehetőségeivel. Megtanultak blogot készíteni, illetve kipróbálhatták a Testvértér funkcióit. Sokan kihasználták a lehetőséget, hogy a frissen szerzett barátaikkal a honlapon keresztül is felvegyék a kapcsolatot.

A programok után néhányan kirándultak egy közeli várhoz, a többiek pedig kipróbálhatták a helyi török fürdőt. A 45 fokos gyógyvíz és az azt követő meleg takarókba csavart relaxálás kellemesen zárta a napot.

A következő napon a szervező ország néhány érdekes projektjével ismerkedhettek meg a tanárok. Az első, a "Human being in the Future" elnevezésű lengyel-szlovák kezdeményezés során a gyerekek arra keresték a választ, hogy milyen lesz az élet, hogyan fogunk kinézni a jövőben. A projektet az egyik alapítója, Tatiana Otrubová mutatta be, aki előadása során részletesen bemutatta, hogyan is dolgoztak együtt a lengyel és szlovák gyerekek. A projektről bővebben az alábbi linken olvashat: http://www.zssb.ids.czest.pl/www/etw/tt.html

Két másik sikeres szlovák és cseh közös projektet is bemutattak. Mindkettőt ugyanaz az alapítópáros tudhatja magáénak. A "Children Encyclopedia" projekt során a diákok az állatok életével és viselkedésével foglalkoztak. Állatkerteket, farmokat látogattak, fotógalériákat és videókat készítettek róluk. Még az egészen kicsik is saját készítésű filmekkel vettek részt a munkában. A projekt honlapja a következő linken érhető el: http://www.pozaskolu.sk/

A páros másik projektje a "School without borders", amelynek érdekessége, hogy egy új videokonferencia szoftvert használtak. Lépésről lépésre bemutatták, hogy hogyan, milyen buktatókkal jutottak el a mostani végeredményig.

A találkozó utolsó programjaként a tanároknak kisebb csoportokba rendeződve, konkrét projektötleteket kellett kitalálniuk - lehetett fiktív, vagy akár valós, a későbbiekben megvalósítandó porjekt is -, amit aztán közösen kielemeztek. Három magyar részvétellel induló projektről is hallhattunk, amiket hamarosan regisztrálnak majd az etwinning.net oldalon.

Alapjában véve a találkozó elérte a célját, hiszen a két nap során számos partnerség alakult és sok érdekes projektötletet született. Reméljük hamarosan hallunk még felőlük.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek