Az UNESCO 1999. november 17-én nyilvánította az anyanyelv nemzetközi napjává február 21-ét. A fontos történelmi háttéren alapuló világnap az anyanyelv fontosságát, azon belül is annak oktatását, fejlesztését, és szabad gyakorlását, valamint a különböző anyanyelvek alkotta kulturális diverzitást tartja szem előtt. A programsorozat is erre a tematikára épül, világszerte rendeznek az anyanyelvet és a kulturális diverzitást támogató eseményeket.
A nemzetközi nap története 1952-ben, a bengáli nyelvet beszélő Banglades-ben kezdődött. Akkoriban Banglades még Pakisztán része volt, ahol az urdu lett a hivatalos nyelv, 1952-ben. A döntés tiltakozásokat és tüntetéseket szított a bangladesiek körében, akik továbbra is szerették volna anyanyelvüket használni. A fordulópont február 21-én következett be, amikor a bengáli nyelvi mozgalom nagy tüntetésén a megtorlás szerű rendőri fellépés során több fiatal, köztük egy 9 éves kisfiú, életét vesztette. Nem sokkal a tragikus kimenetelű eseménysorozat után napirendre került a nyelvi kérdés Pakisztánban. Banglades önállósodása után a nyelvi mozgalom az egyik leginspirálóbb történelmi eseményként jelent meg az emberek mindennapjaiban. Február 21-ét pedig 1999-ben, Banglades kérésére az UNESCO az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította.
Felmerülhet a kérdés, hogy mit is nevezünk anyanyelvnek, és miért jelenti a kulturális örökség egyik fontos részét.
Anyanyelvnek nevezzük a kisgyermekkorban előszörre elsajátított, később probléma nélkül használt nyelvet. Ez lehet egy országnak a hivatalos nyelve is, de lehet egy kisebbségi nyelvként megjelenő, nem hivatalos nyelv is. A különféle anyanyelvek színesebbé, gazdagabbá teszik a kultúránkat, akár országos, akár európai szinten nézzük. A 2018-as év a kulturális örökséget veszi nagyító alá, amelynek egyik legfontosabb része az anyanyelv. A fejlődéshez és diverzitáshoz elengedhetetlen a különféle anyanyelvek egzisztenciája és kooperációja, melyre az Európai Unió az egyik legjobb példa. Vegyük példának, hogy az Európai Parlamentben 24 féle nyelven – az anyanyelvükön – szólalhatnak fel a képviselők, úgy, hogy közben az egységet és fejlődést mozdítják elő.
A folyamatosan változó, fejlődő anyanyelvünk a kultúránk és identitásunk része. Nem tudunk tőle megszabadulni, nem tudjuk elfelejteni, így az egyik legalapvetőbb és legkönnyebben megtartható, nem megfogható kulturális örökségről beszélhetünk, lakhelytől, életkortól és társadalmi helyzettől függetlenül. A nyelv több kulturális elemet is összeköt, mint például a zenét, irodalmat, népművészetet, még összetettebbé téve a nemzetek kultúráját.
De vajon miért fontos ez számunkra? Az eTwinning az európai pedagógusok legnagyobb és leghatékonyabb közösségét kovácsolta össze, anyanyelvtől, kulturális örökségtől függetlenül. A kulturális örökség európai éve a legkülönfélébb kulturális örökségekre, elemekre fókuszál, melyeket könnyen és több tantárgyat összekötve lehet projektekbe építeni, majd azokat európai együttműködésekké is lehet alakítani. Így arra ösztönözzük eTwinningező pedagógusainkat, hogy minél több sokszínű és példaértékű projektet indítsanak idén, ezzel is a figyelem középpontjába emelve a kulturális diverzitást, együttélést és örökséget!
