eTwinning a jövő tanáraiért program
2024/04/30 21:15
438 megtekintés

Az Európai Bizottság kezdeményezésére, 2005-ben indult az eTwinning Program, 2014 óta az Erasmus+ alprogramjaként Európa, sőt mára már a világ egyik legnagyobb online pedagógusközössége lett, hiszen több mint 18 éve működik, és szervezi hálózatba Európában és – az eTwinning Plusrévén – Európán kívül is az innovatív pedagógusok sokaságát.

jovotan Az eTwinning program hatókörének kiterjesztése érdekében a pedagógus alapképzést nyújtó intézményekkel is együttműködést folytat, ezzel a pedagógus pályára készülő hallgatókat is bevonja az eTwinning tevékenységekbe. Folyamatosan nő azon gyakorlati példák száma, amelyek bizonyítják, hogy az eTwinning beillesztése a pedagógus alapképzésbe jelentős előnyökkel jár mind a hallgatók, mind a pedagógusképző intézmények számára.

Az eTwinning for future Teachers kezdeményezés összefogja és arra ösztönzi az európai országok alapfokú pedagógusképző (Initial Teacher Education-ITE)  intézményeit, hogy lehetőségeik szerint építsék be az eTwinninget a pedagógusképző tevékenységeikbe.

A cél az, hogy fenntartható módon, digitális készségekkel és nemzetközi tapasztalatokkal segítsék a pedagógusképző intézmények és a pedagógushallgatók, gyakorló tanárok fejlődését, lehetővé téve a teljes eTwinning élmény megtapasztalását és az innovatív pedagógiai módszertanok megosztását.

jovotan2

Az eTwinning for futureTeachers kezdeményezésben jelenleg 145 pedagógusképző intézmény, több mint 250 tanárképző oktató és több mint 2400 pedagógushallgató vesz részt.

Magyarországon 11 pedagógusképző felsőoktatási intézmény csatlakozott a programhoz

Apor Vilmos Katolikus Főiskola

Vác

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Budapest

Debreceni Egyetem

Debrecen

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Eger

Károli Gáspár Református Egyetem

Budapest

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

Gödöllő

Pannon Egyetem

Veszprém

Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Budapest

Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Budapest

Semmelweis Egyetem

Budapest

Széchenyi István Egyetem

Győr

A program megvalósulását 2 eTwinning ITE nagykövet is segíti:

Skultéty Zoltánné 

Tóth Éva 

Amennyiben Ön leendő tanár és érdeklődik az eTwinning program iránt, vegye fel a kapcsolatot az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont munkatársaival, az eTwinning ITE nagykövetekkel, vagy az intézményi eTwinning kapcsolattartókkal.

Az eTwinning for future Teachers program bemutatása: Teacher Training Institutes and their involvement in eTwinning >>

jovotan3

Az eTwinning Initial Teacher Education Awardegy új szakmai elismerés, amely 2022-ben indult, azzal a céllal, hogy értékelje az eTwinning legaktívabb (ITE) intézményeit. A díj a tantervi integrációt, projekt megvalósítást és a kutatási eredményeket veszi figyelembe.

Az eTwinning For Student Teachers Csoport - A pedagógushallgatók támogatására az eTwinning szakmai fejlődést biztosít, egy olyan közösséget, ahol új kollégákat találhatnak, akik megoszthatják ugyanazokat a tapasztalatokat, valamint együttműködési és nemzetközi környezetet biztosít a fejlődésükhöz.

jovotan4

Az eTwinning For Student Teachers Csoport kifejezetten az ESEP eTwinning felületén regisztrált pedagógushallgatók támogatására jött létre. Ez a csoport többek között az alábbi területeken segíti a pedagógushallgatókat:

  • a projektoktatás és a multidiszciplináris munka felfedezése és megvalósítása;
  • fejlesszék IKT- és nyelvtudásukat;
  • európai/nemzetközi és interkulturális tapasztalatok kiépítése;
  • szakmai készségeik fejlesztése (projektmenedzsment, tervezés, célmeghatározás, csapatmunka);
  • szakmai gyakorlatuk bővítése, többek között más oktatási rendszerek tanáraival való csereprogramok révén.

A csoportban lehet jelentkezni a változatos témájú webináriumokra, jó gyakorlat bemutatókra és nemzetközi projekt partnerkereső találkozókra is.

A 2023-as eTwinning monitoringjelentésközéppontjábana pedagógus alapképzés áll, ezen belül is az „eTwinning a jövő pedagógusaiért” kezdeményezés. A jelentés célja volt feltárni, milyen hatásokat gyakorol az eTwinning a pedagógusjelöltekre, a pedagógus alapképzésben dolgozó oktatókra és a pedagógus alapképzést nyújtó intézményekre. A 2023-as monitoringjelentés bemutatta, hogy az eTwinning már változatos formákban szerepel a vizsgált pedagógus alapképzések tantervében, ami lehetővé teszi az adott intézmények és a pedagógusképzésben dolgozó oktatók szükségleteihez, valamint a további kontextuális tényezőkhöz való pontosabb igazodást. Összességében az eTwinning program ugyanazokat az értékeket biztosítja a pedagógusképzésben dolgozó oktatók és a pedagógusjelöltek számára, mint a teljes eTwinning közösség számára: a nemzetköziesítést, a kompetenciafejlesztést, a pedagógiai módszerekre vonatkozó tudás bővítését, az egyenrangú felek közötti kölcsönös támogatást, valamint a közösségi szerepvállalást.

Tájékoztató az eTwinning a jövő tanáraiért programról >>
Tóth Éva - 21. századi kompetenciafejlesztés az eTwinning program keretein belül - a jövő tanárai számára >>

Ha még nem regisztrált az European School Education Platformra és az eTwinningre, kérjük olvassa el az útmutatót, majd kövesse az ott leírtakat:

Kövesse honlapunkat, hetente frissülő tartalmainkat, különösen a jövendő tanároknak és pedagógusképző intézményeknek szánt programokat, tájékoztatókat:

Egy emlékezetes kurzus: Az interkulturalitást szolgáló projektalapú tanulás az eTwinning programban Erasmus+ projektekkel >>

Az eTwinning a jövő pedagógusaiért – jó gyakorlatok megosztása tanárképzők számára - ITE (Initial Teacher Education) >>

Csatlakozzon az ESEP új kurzusához - Az MI a tantervfejlesztésben: a tanárképzők átformálják a tanulást >>

Európai online konferencia a tanári alapképzésről: "eTwinning program a jövő tanárainak: kapcsolatteremtés, mentorálás, innováció" >>

Forrás: eTwinning.hu

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek