eTwinning Magyarország Verseny 2024 – felhívás
2024/07/08 19:30
1600 megtekintés

Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont minden évben versenyt hirdet az eTwinning programban résztvevő hazai pedagógusok számára.

etmverseny A verseny elsődleges célja, hogy megismerjük az óvodák és iskolák eTwinninges munkáját, valamint elismerésben részesítsük a pedagógusok és diákcsoportok eredményes együttműködését.

A versenyre jelentkezés feltétele, hogy a projekt elnyerje a Nemzeti Minősítést (Quality Label). A minősítéssel kapcsolatos cikkünket itt  olvashatja:

Quality Label - Nemzeti Minősített eTwinning Projekt cím >>

Amennyiben az Ön eTwinning projektje megfelel a minősítési feltételeknek, jelentkezzen elsőként a minősítésre, majd a versenyre, hiszen a korábbi évek tapasztalata az, hogy mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak felejthetetlen élményt jelentett a versenyen és a gyereknapon való részvétel.

Meddig adhatja be pályázatát nemzeti minősítésre?

Magyarországon a Nemzeti Minősített eTwinning Projekt címre beadott pályázatokat évente egyszer bíráljuk el. 2024-ben a július 16-án éjfélig beadott jelentkezések kerülnek elbírálásra.

Ez után a dátum után beküldött Nemzeti Minősítés jelentkezések már csak a következő évi hazai és nemzetközi versenyen vehetnek részt.

Hogyan jelentkezhet az eTwinning Magyarország 2024 Versenyre?

A versenyre a Minősített eTwinning projektcímre pályázás után folyamatosan itt jelentkezhetnek.

2024. szeptember 11-én 24:00 óráig.

A csapatok nagyszámú jelentkezése esetén online előválogatót tartunk. Amennyiben online fordulóra is sor kerül, a versenyen résztvevő csapatok listáját szeptember 16-án hozzuk nyilvánosságra.

A verseny 2024. október 17-én, az eTwinning Gyermeknap október 18-án lesz, Budapesten.

Kik vehetnek részt a versenyen?
Minden projekt, amely 2024-ban kapott Nemzeti Minősített eTwinning projekt címet (Quality Label), jelentkezhet a versenyre. Azok a projektek, amelyek már korábban részt vettek eTwinning Magyarország Versenyen, nem versenyezhetnek ismét (akkor sem, ha egy több éves projekt újabb szakaszáról van szó a verseny során). Egy intézményből több projekt nevezhető, amennyiben a verseny feltételeinek megfelelnek. A versenynapon minden induló projekt esetében csapatonként maximum 10 fő diák és 2 tanár vehet részt.

Kategóriák
A hazai verseny a következő négy kategóriában zajlik:

  1. Óvoda és általános iskola alsó tagozat
  2. Általános iskola felső tagozat
  3. Középiskola
  4. * Erasmus + stratégiai partnerségek keretében nyertes és megvalósult projektek

A regisztráció során meg kell jelölni, hogy az iskola melyik kategóriában kíván nevezni. A jelentkezők számától és összetételétől függően a magyar NSO (Nemzeti Szolgáltató Pont) dönthet a kategóriák összevonása mellett.

*4. kategória: Amennyiben a nevezni kívánt projekt elnyert Erasmus + Stratégiai partnerségek (KA2) vagy Iskolai, Óvodai partnerségek támogatást, kérjük ebbe a kategóriába nevezzék be projektjüket. Olyan projektekkel pályázhatnak, amelyeket eTwinning keretek között is megvalósítottak, akár a pályázat lezárása után vagy azzal egy időben. Korosztálytól függetlenül jelentkezhetnek ebbe a kategóriába. Kérjük, jelöljék be az eTwinning felületen a Minősített eTwinning projekt címre jelentkezéskor, hogy KA1 vagy KA2-es kategóriában végrehajtott projektről van szó.

A verseny menete
Amennyiben tíznél több csapat jelentkezik a versenyre, előválogatót tartunk. Az előválogatóhoz a projektekhez kapcsolódó TestvérTér oldalakat nézzük át és az oda feltöltött, illetve a Nemzeti Minősített eTwinning projekt címre jelentkezéskor megadott projekt produktumok, elért eredmények és publikussá tett anyagok alapján pontozással dönt a zsűri arról, hogy mely csapatok vesznek részt versenynapon.

A versenyen minden csapatnak 20 perc áll rendelkezésre projektje bemutatására. A bemutató a csapatok által kiválasztott formában történhet. A felkészülésben a projektvezető pedagógus is részt vehet, de alapvetően a diákok mutatják be a projektet. Későbbiekben segítséget nyújtunk a csapatoknak az eredményes felkészüléshez és a prezentáció elkészítéséhez.

Értékelés
A versenyt szakértők és/vagy NSO tagok értékelik, akik a helyszínen pontozzák a csapatokat és szükség esetén további kérdéseket tesznek fel a diákoknak. A zsűritagok egyénileg pontoznak, a pontszámok végül összeadódnak. Az értékelés a Központi Szolgáltató Pont által kidolgozott szempontrendszer alapján történik, amely során figyelembe veszik:

  • a pedagógia innovációt, kulcskompetenciák fejlesztését,
  • a tantervi beágyazottságot,
  • a partneriskolák közötti együttműködést
  • digitális eszközhasználatot, Internetbiztonsági kérdések szem előtt tartását
  • az eredményeket, a hatást és a projektek dokumentálását.

Nyeremények
Helyezéstől függetlenül minden résztvevő eTwinning ajándékcsomagot, a helyezettek pedig digitális eszközökre fordítható utalványokat kapnak, illetve minden résztvevőnek lehetőséget biztosítunk az eTwinning gyereknapon való részvételre.

Utazás
A versenyre érkező vidéki csapatok számára transzferbuszt biztosítunk a lakóhely/iskola és a verseny helyszíne között. Azok a csapatok, akik ezt a lehetőséget szeretnék igénybe venni, az online jelentkezésnél tudják majd jelezni felénk.

Szállás, ellátás
A verseny és a gyereknap idejére a csapatoknak ellátást biztosítunk. Azoknak a vidéki csapatoknak, akik maradnak a gyereknapon, szállást biztosítunk.

Gyereknap
A gyereknapon a versenyen szereplő minden csapat teljes létszámmal részt vehet. Ezen a napon szeretnénk megjutalmazni a diákokat eTwinninges munkájukért és olyan programot szervezünk számukra, amely kicsinek és nagyoknak egyaránt izgalmas. Korábbi helyszíneink között szerepel a Korda Filmpark, a Fővárosi Állatkert, a Csodák Palotája, a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum. A gyereknapon külön programokat szervezünk az eTwinningező diákoknak korosztályok szerint, a csapatok teljes ellátásban részesülnek és a vidéki csapatok a gyereknapi helyszínről indulnak haza transzferrel. Az idei helyszínnel kapcsolatban a későbbiekben tájékoztatjuk a csapatokat.

Amennyiben kérdésük lenne, kérjük, hogy írjanak az etwinning@oh.gov.hucímre.

Forrás: eTwinning.hu

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek