A több nemzetközi kiugrási lehetőség mellett évente egyszer a magyarországi NSS is megrendezi saját versenyét a hazai közoktatási intézmények számára. 2008-ban a budapesti HIK-ben mérhették össze tudásukat a pályázók.
A verseny maga két körből állt, az első részben az érdeklődők pályázhattak a Minősített eTwinning Projekt címre, s közülük a legjobbak jutottak be a második körbe. A hazai rendszerben egyébként jelenleg 615 regisztrált iskola létezik, s ők összesen mintegy 300 projektet futtatnak – a verseny tehát igen nagy. A legjobbak közé tíz iskola került be, ők kaptak lehetőséget, hogy bemutassák projektjeiket az érdeklődőknek, illetve a szakmai zsűrinek. Ezzel a lehetőséggel azonban csak hat intézmény élt, ők hét projektet hoztak el.
Két kategóriában pályázhattak az intézmények, illetve a tanulók:
- középiskolák
- általános iskolák és óvodák
Érdemes volt pályázni, íme a nyeremények listája:
- 1. díj: 250.000 forint utazási hozzájárulás
- 2. díj: 100.000 forint utazási hozzájárulás
- 3. díj: 70.000 vásárlási utalvány
A nyertes csapatok tanárai egy Smart-tábla képzésen vehetnek részt. A győztesek és projektjeik leírása saját szavaikkal:
Általános iskola és óvoda
I. helyezett
Terézváros Önkormányzat "FASORI KICSINYEK" Óvodája: C.N.C.T. Children Needs Culture and Traditions
A C.N.C.T. Children Needs Culture and Traditions projektben 3 európai ország ( Ausztria/Lannach „Kindergarten Launegg” , Litvánia /Jurbarkas „Azuoliuko darzelis mokykla és a budapesti „ Fasori Kicsinyek” óvodásai és óvodapedagógusai vesznek részt. Feladatunk, hogy a projektben részt vevő országok egymás hagyományait, tradícióit megismerhessék az IKT technológiákban rejlő lehetőségek által. Célunk, hogy a projekt végére elkészítjük: nemzetközi gyermek szakácskönyvet egy adott mese gyermekek rajzaival.
II. helyezettek
Kalocsai Belvárosi-Dunaszentbenedeki Általános Iskola és Óvoda: Kids h@nd in h@nd
A "Kids h@nd in h@nd" projektben a Kalocsai Belvárosi - Dunaszentbenedeki Általános Iskola és Óvoda tanulói és pedagógusai dolgoztak együtt több európai, ázsiai és amerikai iskola tanulóival és tanáraival Lieven Van Parys tanár ötlete alapján. A munkában több osztály is részt vett iskolánkból. Jellemző volt a feladatra az egyszerűség és a mindenki által megvalósítható közös munka. "A szem a lélek tükre" - vezérgondolat alapján a tanulók első feladata a kézlenyomatok készítése volt. Szemeket és arckifejezéseket helyeztek el az elkészült műre. A legfontosabb, hogy többféle arckifejezés közül a vidámságot és örömöt tükrözze. Az érzelmek kifejezése egy igazi eszköz arra, hogy kapcsolatokat építsünk. Nemzetközi nyelvet használtunk - rajz, kép - és a téma is nemzetközi volt - érzelmek. Barátokat kerestünk egész Európában és a világban, felhasználva a virtuális és igazi tárgyakat. Online rajzokat, kártyákat készítettünk arckifejezésekkel, ezek segítségével tanítottuk az érzelmeket angol nyelvi órán.
Orczy István Általános Iskola: Sharing our world – Condividere il mondo
Programunkban, a közös munka során szeretnénk elősegíteni, hogy a diákok megismerjék kortársaikat, és barátokká váljanak. A gyerekek először leveleztek, bemutatták önmagukat, lakóhelyüket, iskolájukat. Az olaszországi és a magyar iskolában is tablót készítettünk az elküldött levelekből, fényképekből. A projekt folyamán összehasonlítjuk hagyományainkat, ünnepeinket (Húsvét, Karácsony), sőt, mi magunk is tartunk ünnepségeket. Az Orczy István Általános Iskola tanulói olasz nyelvű karácsonyi műsort tartottak a szegedi Olasz Kulturális Központban. Ellátogatott iskolánkba Arnaldo Dante Marianacci, a budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója és Paolo Guido Spinelli, olasz nagykövet úr is. Május 7-én olasz napot, Gianni Rodari Emlékversenyt rendezünk. A diákok versengenek illusztráció, vers-és prózamondás valamint tánc kategóriában. A kapcsolat nagyon gyümölcsöző, hiszen februárban személyesen is találkoztam Casole d' Elsában Laura Maffei tanárnővel, diákjaival, s a konferencia központban tartottunk közös előadást, ahol több száz diák és érdeklődő előtt mutattuk be iskoláinkat, városunkat és az együtt elvégzett munkát. A további munkát illetően is nagyon lelkesek mind a tanárok, mind a diákjaink.
Középiskola
I. helyezett
Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola Szakiskola és Kollégium: The Pizza business across Europe
A pizza étkezési szokásainkba az elmúlt 50 év alatt épült be. Országonként nagyon különböző képet mutat, hiszen mind a tészta, mind a feltét nagyon változatos lehet és még nem is említettük a fagyasztott pizzákat. A pizza „business” mára világméretűvé vált, a pizzériák gomba módra szaporodnak mindenfelé. A pizza virágzó üzleti tevékenység, melynek különféle társadalmi és gazdasági hatásai is vannak: fesztiválok, versenyek, szövetségek, klubok és üzletek találhatók Olaszországban és világszerte, miközben a pizza készítéshez szükséges berendezéseket gyártó cégek igyekeznek a pizza minőségét javítani. Projektünk célja a pizza és a pizza készítés, a pizza, mint üzleti tevékenység megfigyelése Európában azzal a céllal, hogy egy átfogó képet kapjunk Észak-, Kelet-, Dél- és Nyugat Európáról. A projektben résztvevő országok Európa különböző részeiről azonos kutatási szempontsor alapján dolgoznak, az eredményeket összehasonlítják és elemzik.
Projektünk két részből áll, az első részben bemutatjuk:
- az emberek étkezési szokásainak átalakulását az elmúlt 50 év alatt,
- azt a folyamatot, amelynek során a pizza egyfajta „nemzetközi” étellé vált a turizmus és immigráció fellendülésével,
- a különböző pizza féleségeket és az azokhoz kapcsolódó pizzériákat.
A projekt második részében megvizsgáljuk, hogyan kell pizzériát nyitni és működtetni: - a hivatalos lépéseket
- a marketing politikát
- a mindennapi üzemeltetést. Látogatást teszünk és interjút készítünk egy pizzériában azért, hogy megtudjuk, mi a sikeres pizzéria titka.
Mivel diákjaink vendéglátó-kereskedelmi szakközép iskolai tanulók, a projekt során szerzett ismereteiket, tanulmányaik során aktívan tudják használni.
II. helyezett
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium, MOSTart Team: REC
A REC – Reclamo pro Europa Cogitans (Reklám a gondolkodó Európáért, latin) – egy szociális orientációjú projekt, ami a reklámok működését, szerepét, káros és jótékony hatásait vizsgálja – összevetve a partner országokban működő reklámtevékenységekkel, vizsgálva az egymás közti hasonlóságokat és különbségeket. A reklámok, azon túl, hogy gazdasági javakat mutatnak be, egyben jelzői annak a környező társadalomnak, amely készítette őket, minden előítéletével, gondolkodásmódjával, gazdasági szintjével, ipari fejlettségével, szociális megelégedettségével, stb. Az emberek – akár készítik, akár befogadják a reklámokat – úgy használják őket, hogy nem tudatosítják a felmerülő veszélyes hatásokat, pl. az idegen minták és attitűdök követésének veszélyét, a magabiztosság háttérbe szorulását, a saját vélemény és kreativitás elvesztését, szociális előítéletek kialakulásának vagy átvételének lehetőségét. Ezeknek a tényezőknek a tudatosítása teszik ezt a projektet egy mély és komplex témává, melyet szeretnénk, ha minden csatlakozó partner a tanmenetbe beágyazva felfedezne. A projekt célja, hogy az említett komponenseket megvizsgálja abból a célból, hogy – főleg a gyerekek körében – egy tudatos reflexiót fejlesszen ki a reklámok befogadásában. A projekt a tanterve való beágyazhatóság szempontjait figyelembe véve terveződött, mely lehetőséget ad a tantervek közötti átjárásra, aktív módszertani elvek gyakorlására, valamint oktatási, szociális és tudományos változatosságra.
III. helyezett
Szent István Gimnázium: Hyper (super) Mathematics
Hyper (super) Mathematics - ahogy a 14 éves diákok a hiperbolikus és euklideszi geometriát értelmezik.