Mobiltechnológia az oktatásban: eTwinning szakmai továbbképzés
Bodnár Gabriella
2009/11/12 11:20
3509 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.
Portugáliában, Sintrában rendezték meg a soron következő eTwinning szakmai továbbképzést (PDW) október 28. és 31. között. A témája a mobiltechnológia az oktatásban volt. A találkozó célja volt, hogy a tanárok új pedagógiai és technológiai módszereket, valamint közösen megvitathassák, ezek miképpen építhetők be új, eTwinninges alapokon működő projektekbe. Továbbá a jelenlévők megismerkedhettek az eTwinning megújult koncepciójával.

A szervezők tantárgyak szerint 5 csoportba osztották a mintegy száz résztvevő tanárt és szakértőt. A csoportok:

  • matematika, fizika, kémia
  • biológia, földrajz
  • történelem, művészetek
  • idegennyelv
  • NSS csoport

Magyarországot Tvergyák Klaudia (Educatio), Danyi Andrea és Domokos Katalin tanárok és Főző Attila László (Educatio) képviselte. Csapatuk összetétele miatt, mindannyian más csoportba kerültek, így a lehető legtöbb tapasztalatot sikerült összegyűjteniük. Az alábbiakban Főző Attila László beszámolóját olvashatják:

A találkozó első napján előadásokat hallgattunk meg a mobiltechnológia oktatási alkalmazási lehetőségeiről, illetve az eTwinning újdonságairól. Eileen Scanlon (Centre for Research in Education and Educational Technology, Open University) előadásában kiemelte az iskolai tér és a tanulási tér fontosságát, pontosabban azt, hogy ezek gyakran nem esnek egybe. Különösen érdekes kihívás a tanár számára, hogy az iskolai térben való jelenléte olyan legyen, hogy az hatással legyen a tanulási térre is. A mobiltechnológia alkalmazása éppen abban játszik szerepet, hogy a tanulási tér elváljon az iskolai tértől.

Több érdekes projektről számolt be, melyet az Open University bonyolított le iskolák részvételével. Ezek egyike egy város hőtérképét, illetve hőmérsékleti adatainak elemzését tűzte ki célul. Az egyszerű eszközökkel, alsóbb évfolyamosokkal is megvalósítható projektben a GPS vevők által szolgáltatott földrajzi koordinátákhoz hőmérsékleti adatokat rendeltek és ezeket elemezték oly módon, hogy a térkép adataival vetették össze őket. (Pl. a belvárosban mérhető magasabb értékeknek mik lehetnek az okai?) Az előadásban bemutatott példák egy 8 elemből álló pedagógiai modell alapján valósultak meg. Ez nem azonos a MELT projektben használt, a Liége-i Egyetemen kidolgozott modellel.

Modern oktatás az eTwinningel

Az eTwinning tartalmilag és technikailag megújult koncepcióját Anne Gilleran (EUN) mutatta be, érdekes adatokkal alátámasztva azokat. A Web 2.0-t mint filozófiát, mint technikai megközelítést az oktatás és az eTwinning is teljesen átvette. Az elhangzott statisztikai adatok számunkra is értékesek, hiszen a továbbképzéseken használni fogjuk azokat. Az előadás befejező részében Christina Crawley (EUN) ismertette az eTwinning portál újdonságait. Ezek közül a Resources menüpont és az új TwinSpace volt a legérdekesebb és egyben az, amely kihívást jelent számunkra. A gyakorló oldalon ugyanis ezek nem szerepelnek olyan formában, mint az éles rendszerben.

A találkozó következő napján immár csoportokra bontva dolgoztunk. Sikerült a természettudományos csoportba is bekerülnöm. A workshop témája a mobil, szenzoros mérőeszközök és a Google Earth együttes alkalmazása volt. A feladat lényege az volt, hogy Sintra történelmi belvárosában (mely az UNESCO világörökség része) végeztünk környezeti méréseket úgy, hogy közben a mérési pontokat és az eredményeket egy túra GPSszel rögzített módon, valamint időben az eszközökkel szinkronizált digitális fényképezőgéppel dokumentáltuk.

A workshop végén az előadó más, hasonló projektek eredményét is bemutatta. Ezután megvizsgáltuk, hogy a megismert pedagógiai és technológiai módszerek, jó gyakorlatok miképpen építhetők be új, eTwinninges alapokon működő projektekbe.  A csoportmunkát követően minden csapat bemutatta a projekttémákat és az esetlegesen részt vevő partnereket.

A PDW fontos eredménye a megismert módszerek mellett az, hogy kialakult bennünk egy koncepció arra, hogy Magyarország is rendezzen a jövő évben egy ilyen szakmai továbbképzést.

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek