Pedagógusképző intézmények bevonása az eTwinning programba
2017/05/31 12:24
1121 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

2017-ben együttműködést kezdeményeztünk felsőoktatási intézményekkel, hogy a pedagógusképző intézmények hallgatói már a tanulmányaik alatt elsajátított innovatív módszerekkel és IKT eszköztárral kezdhessék meg pályájukat.

Az eTwinning program néhány éve egy új kezdeményezést hívott életre, amelynek célja az volt, hogy Európa-szerte pedagógusképző intézményeket vonjon be a közös munkába. Az együttműködéstől azt remélik, hogy segítségére lehet a pedagógusképzésből (köznevelés, szakképzés, szakoktatás számára) kikerült hallgatónak abban, hogy már tanulmányaik során megismerkedjenek innovatív pedagógiai módszerekkel, nemzetközi projektmunkával és oktató-nevelő munkát támogató IKT eszközökkel.

A pilothoz a Magyarországi Szolgáltató Pont 2016 végén csatlakozott. Jelenleg két hazai intézménnyel alakítottunk ki együttműködést, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karával és a Szent István Egyetemmel.

A közös munkát a Központi Szolgáltató Pont (Brüsszel, European Schoolnet) koordinálja. A résztvevő egyetemek számára egy két modulból álló online képzést dolgoztak ki, melyet április-májusban végezhettek el, valamint májusban egy workshopon is részt vehetett két egyetemi oktatónk, ahol a projektterveikhez kereshettek partnert. A cél az, hogy az eTwinning programban résztvevő országok egyetemi, főiskolai oktatói, hallgatóik bevonásával eTwinning projekteket valósítsanak meg egymás között, használva az eTwinning felületét, ezáltal a gyakorlatban sajátítva el az eTwinning projektek megvalósításához szükséges tudást.

A brüsszeli workshopon a Szent István Egyetem két oktatója vett részt, Horváth-Csikós Gabriella és Dr. Szabó Márta. A rendezvényről az alábbiakban számolnak be.

tti1

A 2017. május 23-24-én, Brüsszelben megrendezett eTwinning partnertalálkozó elsődleges célja az volt, hogy olyan külföldi kollégákat ismerjünk meg, akikkel szívesen dolgoznánk együtt különböző projekteken, valamint találkozzunk olyan egyetemi tanárokkal, oktatókkal, akik már használják az eTwinninget munkájuk során, így általuk minél átfogóbb képet kapjunk arról, hogy a saját munkánkban, a saját egyetemünkön hogyan tudnánk használni az eTwinninget. A partnertalálkozó további célja az volt, hogy a már meglévő, vagy kialakulóban levő projektötletünkhöz találjunk partnereket.

A találkozó résztvevői elsősorban pedagógusképző intézmények tanárai, trénerei voltak, valamint néhány egyetemi hallgató is, akik már aktív résztvevői eTwinnning projekteknek, így megosztották eddigi tapasztalataikat a projektek megvalósításával kapcsolatban.

tti4

Május 23-án az Európai Bizottság részéről, Cecile Le Clercq nyitotta meg a találkozót, aki röviden bemutatta az eTwining programot. A jövőbeli projektötleteinkről kisebb csoportokban meséltünk egymásnak.. Ezután 4 prezentációt hallgattunk meg, ahol francia, olasz, holland résztvevők -elsősorban egyetemi hallgatók és mentoraik, tanáraik- osztották meg személyes tapasztalataikat. Nagyon színes és élvezetes beszámolót hallgathattunk meg a DLAB (Digital Learning Across Boundaries) témában, valamint a CLIL (Content and Language Integrated Learning, azaz a Tartalomalapú nyelvoktatás) módszerrel kapcsolatban. A CLIL módszer lényege, hogy az egyes tantárgyakat nem csak az adott ország nyelvén, hanem egy világnyelven is oktatják.  A diákok könnyedén sajátitják el a nyelvet azáltal, hogy azt egy másik tantárgy tanulására használják, valamint nehézség nélkül tudják olvasni az idegen nyelven megjelent szakirodalmat, vagy az őket érdeklő témával kapcsolatos legújabb kutatások eredményeit.

Május 24-én a délelőtti szekcióban konkrét ötleteket, tippeket hallgattunk meg Bart Verswijveltől (eTwinning Belgium) arról, hogy kezdő eTwinningesként hogyan indítsunk el egy új projektet. Az eTwinning program előnyeiként emelte ki azt, hogyegyszerű, könnyen kivitelezhető, előképzettséget nem igényel, csupán regisztrációhoz kötött, nincs reportálási kötelezettség, szabad témaválasztás van a projektekben, nincs megkötés a projekt kivitelezésének hosszát illetően, valamint hosszútávon egy Professional Learning Network-öt, vagyis egy professzinális tanulási közösséget hozhatunk létre a partner egyetemekkel.

Egy eTwinning projekt nem más, mint számos pedagógiai módszer elegye, ahol a hallgatóknak is kellő szabadságot adunk a kivitelezésben, ötletük megvalósításában, és kretativitásuknak nem szabunk határt. A projekt lényege a közös munka és a közös alkotás (collaboration=co-creation), amikor a tanulók egy közös produktumot hoznak létre a projektben digitális technológia és IKT eszközök segítségével. Mindehhez adott egy maximálisan biztonságos környezet (esafe environment), az etwinning.net regisztráció után elérhető belső portálrendszere. A résztvevőknek lehetőségük volt arra is, hogy konkrét projektötleteiket a konferenciaterem előtt elhelyezett táblára kitűzzék, vagy akiknek még nem volt ötlete, rövid bemutatkozásukkal felhívhatták magukra olyanok figyelmét, akik partnereket kerestek. 

tti2

tti3

A partnertalálkozó rendkívül hasznos volt: Európa sok országából ismerhettünk meg kedves, kreatív és vállalkozó szellemű kollegákat. A találkozó workshop jellege miatt sok gyakorlati példát, best-practice1-t ismerhettünk meg, és annak különösen örülünk, hogy a bemutatott projektötletünk (Designing a Happiness-Sorrowness map) elnyerte tetszését négy külföldi egyetemnek, így Norvégiával, Lengyelországgal, Észtországgal és Spanyolországgal együtt tervezzük megvalósítani a projektünket a 2017/18-as tanévben.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a felejthetetlen élménynek.
Horváth-Csikós Gabriella, Dr. Szabó Márta
Szent István Egyetem, Gödöllő

1 Ajánlott linkek:

eTwinning info

Bemutatkoznak az eTwinning nagykövetek Az eTwinning program magyarországi képviseletében nyolc nagykövet segíti az érdeklődők munkáját.
eTwinning Nagykövetek csoport a Közösségben Moderált csoport a szakmai közönség számára.
eTwinning HelpDesk A csoport célja, hogy szakmai, technikai segítséget nyújtson az eTwinning program résztvevőinek.
e3 A projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak.

Untitled Document

Info és elérhetőségek