Ahogy telik-múlik az idő, egyre könnyebben és gyorsabban jutunk információhoz. A marathoni csatának (i.e. 490) a híre másnapra ért el 150 mérföld távolságra, Spártába; az 1848. márciusi forradalom híre csak 14-én ért Pestre. Az 1990-es évektől kezdve már aznap olvashatunk híreket a világ eseményeiről, és a közösségi média fejlődésével a sajtóban nem szereplő hírek is gyorsan terjednek. Egy házidolgozat megírásához már nem feltétlenül kell könyvtárba menni, és egy-egy közép-ázsiai bűntény híre órák alatt bejárja az egész világot. Miközben egyre gyorsabban értesülünk a világ dolgairól, illetve találunk számunkra hasznos adatokat, egyre kevésbé foglalkozunk az információ eredetével. Időnként valamiképpen elhitetjük magunkkal, hogy az adat, amit találunk, mindenképpen megbízható. A jelenség különféle veszélyeket rejt: nemcsak pontatlanság származhat a kétes forrású adatok kritikátlan átvételéből, hanem ezek az adatok alkalmasak a félrevezetésre is. Annak, hogy egy-egy kétes információnak sokan „bedőlnek”, sokféle oka lehet: például az, hogy egy ismerősüktől értesültek róla, a Wikipedián olvasták, egy meggyőző kép és aláírás fogta közre a szöveget. Az információnak ezen jellegzetességei megtévesztő autoritásként működnek, vagyis elhitetik a befogadóval az információ hitelességét.
„Egy közeli ismerősömmel történt…”
A személyes érintettség nagyfokú hitelesítő erővel bír. Ha azt olvassuk egy közösségi oldal üzenőfalán valamelyik ismerősünk (akár továbbosztott) üzeneteként, hogy egy ismerőst kiraboltak, vagy egy ismerősnek májátültetéshez továbbosztással szerezhető pénzre van szüksége, az információt hajlamosak vagyunk elfogadni. Mivel a kapcsolati hálózatunkban hozzánk közeli csomópontban történt az esemény, olyan, mintha majdnem velünk esett volna meg; pedig lehet, hogy a továbbosztás miatt már az ismerősünk is egy olyan szöveget adott tovább, amelynek íróját ő maga sem ismerte. A jelenség a Péter és a farkas című mese üzenetével rokon tanulsága miatt is figyelemreméltó. Péter a nyájat őrzi, de elunja a birkák látványát, és „farkas”-t kiált. A faluból érkezik is a segítség, de amikor kiderül, hogy vaklárma volt, bosszúsan visszamennek. Péter továbbra is unatkozik, ismét veszélyt jelez, a falubeliek újra eljönnek, és újra bosszankodva távoznak. Ezután azonban megjelenik a farkas, és Péter hiába kiabál, a falubeliek már nem akarnak többször hiába kimenni hozzá, így aztán a nyájat szépen lassan mind egy szálig fölfalja a ragadozó. Ha túl sok megosztott információról derül ki, hogy „vaklárma”, hiteltelen történet volt, egy idő után már nem foglalkozunk ilyen jellegű üzenetekkel, még akkor sem, ha végül megbízható forrásból érkeznek.
„Keresd a Wikipedián!”
Félreértés ne essék: a Wikipedia az egyik legjobb dolog az interneten. Egy olyan lexikon, amelyet ugyanazok írják, akik használják. Briliáns ötlet. Azonban a szócikkek színvonala, kidolgozottsága is változó, és bár az arra jogosult felhasználók folyamatosan felülvizsgálják a meglévő szövegeket, mindenre az ő figyelmük sem terjedhet ki. Mielőtt gátlástalanul átveszünk valamit a Wikipediáról, néhány dolgot nem árt ellenőrizni a cikkekkel kapcsolatban. A szócikkek alatt található Forrás alcím a szócikk hivatkozásainak eredetét közli; nézzük át, honnan származnak az adatok, mert esetleg ezeken az új útvonalakon elindulva bővebb vagy pontosabb információra bukkanhatunk! A Vitalap fül az oldal tetején található, és többek között a szócikk egyértelműsítést igénylő témáit, illetve a róluk szóló szerkesztői diskurzust tartalmazza. Itt helyenként újabb forrásokra bukkanhatunk, illetve tapasztalhatjuk, hogy egy adat hitelessége még források megtámogatásával is kérdéses maradhat. Végül figyeljük meg a cikk esetleges nyelvi pontatlanságait, helyesírását: ha komolyabb nyelvtani, stilisztikai vagy központozási hibákra bukkanunk, gyanakodhatunk, hogy formai igénytelenség esetleg a tartalomra is visszacsap. Ha azonban komolyan vett feladatunkhoz találtunk egy kellően igényes cikket, tekintsük ezt a rendelkezésre álló források jó összefoglalójának, és használjuk a hivatkozásokat önálló kutatásunkhoz is!
Petőfi Sándor és Abraham Lincoln az internetes idézetekről
Néhány éve terjed internetes mém formájában a figyelmeztetés, hogy egy idézet nem feltétlenül származik hiteles forrásból azért, mert egy jól ismert ember portréját és nevét csatolják hozzá. (A mém vagy meme a világháló felhasználói által időszakosan felkapott és tömegesen használt képi és/vagy szöveges, valamilyen általános üzenetet a gének mintájára továbbító információ.) Jelen cikk illusztrációjaként az Abraham Lincoln amerikai elnök nevével és képével fémjelzett kirívóan anakronisztikus állítás látható, de a magyar weben van egy hasonló kép is, amely Petőfi Sándor internetes tapasztalatait összegzi. E nem titkoltan ironikus képek jól mutatják azt a tendenciát, hogy a felhasználók mennyire kritikátlanul tulajdonítanak autoritást egy általuk eladdig ismeretlen szövegnek kizárólag azért, mert egy általuk ismerős és tekintélyként tisztelt figurával összefüggésben találták őket. Különösen jó példa erre az, amikor egy prezentáció illusztrációjául adott keresőszóra képeket válogatunk az interneten. Dayka Gábor 18. századi magyar költő nevére vagy egy-egy sorára keresve ráakadhatunk Kazinczy Ferenc portréjára is, hiszen a nyelvújítás nagy úttörője barátja és tisztelője volt a tragikusan fiatalon elhunyt Daykának, műveit is Kazinczy közbenjárásával adták ki; érthető tehát, hogy a Daykát említő honlapok Kazinczyról is közölhetnek képet. Nagyon kínos azonban egy Dayka-vers mellé tetszetős kiegészítésként Kazinczy portréját mellékelni.
Nem könnyű eligazodni a média, az internet információs labirintusaiban, ám ha kezdetben egy kicsit több időt is kell a keresésre és az ellenőrzésre szánnunk, később már rutinosabban, gyorsabban bukkanhatunk megbízható tartalmakra.
További érdekes ötletek:
- A Wikipedia szerkesztésébe regisztráció után bárki bekapcsolódhat. A szerkesztői „munka” teljesen önkéntes, célja pedig nyilvánvaló: minél nagyobb tömegek számára minél pontosabb információt minél gyorsabban eljuttatni. Egy-egy hosszabb szócikk megírása mögött nagyon komoly kutatómunka áll, amit csak az tud igazán értékelni, akinek ebben valaha része volt. És ha készen van a szócikkünk, ne feledkezzünk meg róla, térjünk vissza hozzá újra meg újra, hiszen mindig lesz olyan szegmense, ami pontosítható, javítható, kiegészíthető.
Kerek Roland cikke
