Az évek alatt a kiállítás egyre nagyobb és nagyobb lett, ennek köszönhetően idén 2020. január 22-25. között már 800 vezető céges kiállító és 103 új EdTech startup volt jelen, így a tavalyi kiállítói térhez képest, idén megnyílt a csarnok másik oldala is, hogy a 34 000 látogatónak helyet adjon.
A BETT folyamatosan kapcsolatot tart a célközönséggel, így már hetekkel a kiállítás előtt lehet készülni a részvételre. Folyamatosan nő az információ mennyisége a weboldalon a kiállítókról, chatbottal lehet beszélgetni, ha elakadnánk, és podcastokat lehet hallgatni a legújabb trendekről.
Úgy gondolom, az idei kiállítás sem okozott csalódást senkinek. A kiállítói térben több helyszínen szerveztek előadásokat változatos témában, így bemutatkozott például az Európai Bizottság által támogatott a SELFIE (Self-reflection on Effective Learning by Fostering the use of Innovative Educational Technologies). Ezt az eszközt azért fejlesztették ki, hogy segítséget nyújtson az iskoláknak a digitális technológiák használatában a tanítás, a tanulás és a diákok értékelése során. A SELFIE megmutatja, hogy mely területek működnek jól, melyek szorulnak fejlesztésre, és segít a prioritásokat felállítani. Már az Európai Unió 24 hivatalos nyelvén elérhető eszköz, és idővel még újabb nyelvekkel egészül ki.
Emellett megismerhettük, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó iskola, a Little Heath School hogyan hidalja át a technológia segítségével az utazásból adódó nehézségeket (diákjaik 60-70%-a nem tud önállóan közlekedni) hogyan használja a videókonferencia adta lehetőségeket, és hogyan létesít kapcsolatot szakmai kiválóságokkal világszerte online.
Továbbá előadást tartott a 2013-as TED díjas Sugata Mitra, aki inspriáló történetével és a jövő iskolájáról szóló elképzelésével ingatta meg a hagyományos tanításról és tanulásról szóló elképzeléseket. Az indiai származású professzor a Newcastle University oktatója, a ’Hole in the Wall’ azaz ’Lyuk a falban’ elnevezésű projektjéről híres. A kísérlet során 1999-ben Új-Delhiben egy hátrányos helyzetű környéken (Kalkaji), ahol az emberek szó szerint a túlélésért küzdenek, számítógépet helyezett el a falba, hogy lássa, mi történik.
A komputer működőképes volt, számos program is futott rajta, de nem adott hozzá leírást, hogy hogyan kell működtetni. A gyerekek – anélkül, hogy előtte bármi tapasztalatuk is lett volna – pár óra elteltével már szörföztek a neten. Fél év alatt elsajátították a programok és az egér használatát, s arra kérdésre: hogyan? Az volt a válasz, hogy megtanították magukat. Saját neveket adtak az eszközöknek így pl. a kurzor a hindi tű ’sui’ vagy nyíl ’teer’ elnevezést kapta.
A kísérletet az ország más részeiben is megismételték, és az eredmény ugyanaz lett: a gyerekek megtanulták maguktól használni a gépeket, és lassan az angol nyelvet is elsajátították. De ez volt a helyzet akkor is, amikor nehezebb tananyagot adott pl. a szív- vagy idegrendszer működését kapták meg elsajátítandó tananyagként.
Az iskolarendszer már idejétmúlt, ezért változtatni kell az oktatáson, és hogy mi lehet a jövő? Sugata Mitra szerint a tanulás egy önszerveződő folyamat, a tanár csak beindítja a folyamatot, majd visszalép és nézi, hogy a tanulás magától megtörténik: ez az úgynevezett SOLE (Self Organized Learning Environment). Szélessáv, együttműködés és bátorítás persze szükséges, és új tanterv. De ami még ennél is fontosabb, az a kérdésfelvetés. A komoly és nehéz kérdések, amelyek kihívást jelentenek a gyerekeknek.
A legnagyobb probléma az oktatási rendszerrel, hogy a múltról szól, így azt feltételezi, hogy a jövő kiszámítható, egy olyan világban, ahol, amit tudnunk kell, már nem evidens. A képesség arra, hogy elképzeljünk egy jövőt, amely meghatározza korunkat az nem más, mint ’a tudás vége.’ El kell fogadni, hogy a jövő nem kiszámítható és nincs róla ismeretünk. Ezt elfogadva értékelődik fel, hogy legalább abban segítsünk a gyerekeknek, hogy a tanulásban felkeltjük és fenntartjuk az érdeklődésüket, így ha szükséges, boldogulnak majd a kiszámíthatatlan jövőben is.
Tóth Boglárka
Folytatás:
