Csak nézünk, mint a moziban!
2014/01/24 11:13
1432 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Alig pár éve jelent meg az első igazi HD felbontású televízió, szinte azonnal jött a 3D-s változata, majd az okostévé, most pedig már a 4k a menő. Mik is ezek a jelzők, és otthoni használatra mit is érdemes venni, ezt nézzük meg.

Az 1981-ben az akkoriban használthoz képest hatszor akkora felbontást megálmodó új szabványként elfogadott HD felbontás sokáig tényleg csak álomnak tűnt, mivel az akkori 768*576 képpont helyett, amit ma a DVD felbontásaként is ismerünk, 1920*1080 képpontot álmodott meg képkockákként. Mondhatnánk csak 3 dolog hiányzott: nem létezett olyan kijelző, amelynek ekkora lett volna a felbontása, nem volt olyan videoprocesszor, amely képes lett volna adatokkal ellátni a kijelzőt, és nem létezett olyan tömörítési algoritmus, amellyel a szükséges képfolyam adatait továbbítani lehetett volna a kiépített televíziós csatornákon.

A kijelzők felbontása az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, de az egy inchen megjeleníthető képpontok száma is, így jóllehet a CGA óta a képpontok száma közel 160-szorosára nőtt az ultrafelbontásig, a kijelző mérete viszont akár a tizedére is csökkenhetett. Amint a szabványos típusokat bemutató mellékelt ábrán is látszik, az oldalak aránya is igen változatosan alakult, mára talán a HD-nál is használt 16:9-es arány a leginkább népszerű.

Mozi1

A DVD-hez használt MPEG2 tömörítéssel próbálkoztak az első digitális sugárzásra átálló országokban, így például Németországban is, de a tényleges HD felbontás helyett inkább csak az úgynevezett HD-ready, azaz 1366*768 képpont volt megjeleníthető, mivel a kijelzők is ezt tudták. Az ezredforduló körül aztán megszületett az MPEG4 tömörítési algoritmus, így az irdatlan adatmennyiség kezelhetővé vált. A többmagos processzorokkal a tömörítés is végrehajtható lett valós időben, és a kijelzők felbontását is sikerült 1920*1080-ra feltornázni, mára már szinte bármekkora méretben is, ugyanis már egy 5”-es telefonon is megcsodálhatjuk ezt a felbontást.

A televízióadásnak azért van egy kis pikantériája: 1080i az üzemmód pontos megnevezése, azaz nem teljes, hanem csak fél képeket sugároznak, ami persze nem újdonság, az analóg adások korában is ezt tették. A HD-lejátszók a Blu-ray filmeket viszont 1080p módban is képesek lejátszani, azaz minden képkocka minden sora cserélődik képváltáskor, a különbséget persze elég nehéz észrevenni.

Itt a 4K

A HD felbontás ugyan nagynak tűnik, de sajnos kevés, ha egy digitálisan rögzített filmet nem egy tévén, hanem a moziban szeretnénk levetíteni. A kép magasságának háromszorosáról nézve kezdjük el nem észlelni a pixeleket a HD felbontásnál, míg ez az ultra HD vagy másképpen 4K esetében már másfélszeresnél távolabbra megtörténik. Az ultra HD szabványban a vízszintes felbontást megnövelték a duplájára, 1920 képpont helyett 3840-re, a mozi esetében 4096 képpontra, amiből végül is származik a 4K elnevezés. Így már egy kép több mint 8 millió képpontból áll össze (mozi esetében 10 milliónál is többől), ami persze egy újabb technikai kihívást jelent.

Mozi2

Aki úgy hitte eddig, hogy George Lucas álmaként megszületett digitális csúcsminőség csak a stúdiókban használt profi kamerákkal állítható elő, azt biztos sokkalja az az okostelefon, amely 13 megapixeles videót tud rögzíteni, azaz teljes ultra HD-t, mellesleg pedig 27 megapixeles képeket is készíthet.

Okostévé

Ha már szó esett az okostelefonokról, szóljunk egy-két szót az okostévékről is. Itt valójában kezdetben nem történt más, mint a hagyományosan képmegjelenítésre szolgáló tévékészüléket külső monitorként kezdték el használni, ma ezeket a kettős feladatra felkészített készülékeket monitor TV néven árulják.

Az okostévé viszont gyakorlatilag egy internethez kapcsolódni képes komplett számítógépet integráltan tartalmazó tévé, amely operációs rendszere előre telepített. A szintén többnyire előre telepített alkalmazásokhoz, mint például a Skype-hoz például webkamerát és mikrofont is beépítenek, a távirányító pedig használható légegérként is. A készülékek gyenge pontja a szövegbevitel, ami például a böngészésnél gyorsabbá tehetné a használatot, de ez praktikusan áthidalható úgy, hogy a készülékhez egy vezeték nélküli billentyűzetet is beszerezünk, ehhez természetesen USB csatlakozó is rendelkezésünkre áll. Az adatok tárolására, bevitelére szintén az USB-n keresztül csatlakoztatható pendrive, külső winchester vagy lemezolvasó is.

Az okostévék egy új problémát is felvetettek: a készülék mindent lát és hall, ami a környezetében történik, és mivel internethez is csatlakozik, így ha a felhasználó nem kellően óvatos, az életének eseményei a világhálón keresztül bárkihez eljuthatnak, akár akarja, akár nem. Ráadásul bizonyos készülékek nyugalmi állapotban is alkalmasak arra, hogy adatokat továbbítsanak, így még látszólag kikapcsolt állapotban is megtehetik ezt.

További érdekes oldalak:

Rozgonyi-Borus Ferenc cikke