Ha egy osztálytalálkozót vagy egy nagyobb rokonságra is kiterjedő családi összejövetelt akar valaki manapság megszervezni, vagy akár egy szűkebb kör figyelmére igényt tartó rendezvényt akar reklámozni, szinte automatikusan a Facebookon fog neki, és valószínűleg elsőként egy csoport létrehozásával. A csoport lehet zárt vagy nyílt is, de szinte egy biztos: a szervező úgy gondolja, minden érdekelt elérhető így, azaz mindenki rajta van a Facebookon. Aki nem, az nem is létezik. Tapasztalat ezt alá is támasztja: egy 5-15 éves érettségi találkozó megszervezésekor az egykori osztály 90 százaléka elérhető így, sőt meg is tudja beszélni a fontosabb dolgokat a szervezés kapcsán, sőt, akár szavazhatnak is. Óriási haszon ez, mondhatnánk, és igen: aki gépet használ, az gyakorlatilag valamilyen közösségi portált is használ.
Mi látszik?
Példaként maradjunk a Facebooknál csak. Míg pár éve csak a középiskolások, egyetemisták és a frissen végzett diplomások fő terepe volt, ma már a 40-50 évesek is zömében fenn vannak, ahogy a nyugdíjasok is egyre nagyobb számban. Bár a szabályzat tiltja, de a 14 év alattiak is egyre többen kialakítanak saját profilt rajta. Ha találomra kiválasztjuk öt ismerősünket és megnézzük két, ugyancsak találomra kiválasztott, de általunk még nem ismert ismerőseik oldalát, biztos nem fogunk azon meglepődni, hogy publikus lesz a felénél a családról, barátokról készült fotók tucatja, meg fogjuk tudni, hogy hova jártak iskolába. Látjuk a kétharmaduknál, hogy hol és milyen tanulmányokat végeztek, ahogy az is kiderül, hogy most mit csinálnak, hol dolgoznak, harmaduknál kis kutakodással még a beosztásuk is kibányászható. A lakhelyük címét már egy kicsit jobban védik az emberek, de a korukat, születési dátumukat szintén kevesen titkolják.
Ezek az adatok persze a kapcsolatok kiépítése szempontjából igen fontosak, de éppen emiatt veszélyesek is. Az adatvédelmi törvény szerint védett személyes adatokat osztunk meg magunkról önként és dalolva ily módon az egész világgal, jóllehet más esetekben és másoktól meg pont azt várjuk el, szigorúan őrizzék ezeket.
De nehogy azt higgyük, hogy a diákok az óvatlanok csak! A szinglik egy része is úgy gondolja, hogy életének olyan fontos felülete ez, hogy ott mindenkivel meg kell osztania élete minden apró rezdülését, mert különben valóban egyedül van, a többiek besavanyodottnak, remetének fogják majd tartani, és ez óriási lelki nyomás.
Mire jó?
Az adataikkal felelőtlenül bánók sok esetben azt mondják, hogy miért csinálnak az adatbiztonsággal foglalkozó szakemberek ekkora ügyet ebből, úgysem használhatóak ezek fel semmire ezek az adatok. Sajnos a gyakorlat és a tapasztalat nem ez. A személyiséglopáshoz már elegendő sok esetben például a személy neve, születési helye és dátuma, lakcíme, munkahelye, végzettsége. És ha ezek megvannak, már mód van, hogy regisztráljon, majd bizonyos szolgáltatásokat igénybe vegyen, másokkal kapcsolatot építsen ki adatainkat felhasználó illetéktelen személy.
A másik veszély a képekkel van: otthonunkban számos családi fotó készülhet, a fiatalok is szívesen tesznek fel önmagukról a szobájukban készült képeket. Ezen többnyire a háttérben olyan dolgok is látszanak, amelyeket normális esetben nem tennénk publikussá: értéktárgyaink, a lakás kinézete alapján a vagyoni körülményeink is megbecsülhetőek lesznek.
Van kép hozzá!
Több esetben nem is magunk teszünk közzé olyan fotókat magunkról, amelyen szerintünk is másokra nem tartozó információk vannak rólunk, hanem ismerőseink és „jó barátaink” teszik meg. Többen gondolják azt, hogy az általuk készített képeket feliratozva, minden rajta szereplő nevével és az esemény részletes kommentálásával, pontos geo koordinátákkal kell közzétenniük, és persze a mi oldalunkra is feldobni, hogy lássuk, milyen jól érezték magukat például a kerti partinkon. És mivel ma már a fotózásra alkalmatlan készülék a ritkaság, az otthonunk minden pontjáról készülhet fotó, és valószínűleg nem arra fog a vendégünk figyelni, hogy milyen értéktárgy látszik a háttérben, hanem hogy kik az előtérben.
Aztán már csak mi kellünk hozzá: részletesen és képekkel gazdagon illusztrálva kell minden este beszámolnunk nyaralásunk eseményeiről, vagy akár azonnal föltéve az elfogyasztott igazi olasz fagyikehely képét Firenzében az ismerősök számára, hála a Facebook-barát kütyüknek.
Aztán még csodálkozunk, hogy honnét tudták meg, hogy milyen értékek vannak a lakásunkban, és mikor nem vagyunk otthon.
Mire érdemes odafigyelni?
Nem árt tehát az óvatosság. Akkor sem, ha egy új ismerős jelöl be bennünket, mert lehet, hogy a képe és az adatai alapján ráismerünk, de valójában nem is ő. A visszaigazolás előtt például egy korábban már ismert címére küldött emaillel tudjuk ellenőrizni, hogy valóban ő jelölt-e be minket, vagy ha ez nem megy, akkor mindenképpen csevegjünk el az újdonsült ismerőssel, pár kérdésből is kiderülhet, valóban ki ő.
A képpakolók ellen is lehet és kell is védekezni. Az oldalunkról való eltávolításon túl megkérhetjük a kipakolót, hogy ezt ő is tegye meg. Ha ezt nem teszi meg, a portált üzemeltetőknél is bejelenthetjük, hogy sérti a személyes adatainkat a kép, bár ez már igencsak az utolsó megoldás kell, hogy legyen, főleg ha nem csak a kapcsolatok számának növelésével foglalkoztunk, és valóban a barátainkkal és ritkán látott ismerőseinkkel tartunk a közösségi oldalon kapcsolatot, vagy külön választjuk a magánéletünket és a közéletünket ezeken, és így szabályozzuk, hogy ki, mit láthat.
További érdekes oldalak
Rozgonyi Borus Ferenc cikke
