A japán képzőművész és békeaktivista kitalált valami egészen újat: létrehozott egy olyan alkalmazást az okostelefonok számára, mely az egész világról összegyűjti a mosolyokat.
Fotót bárki tölthet fel, csupán egy Twitter account, és egy telepített Instagram szükséges hozzá. A beküldött mosolyok segítségével a művész filmet készít majd.
Aki részt akar venni, nem kell mást tennie, mint mosolyognia a kamerába, majd az Instagrammal készült képet feltöltenie Twitterére és elküldenie a #smilesfilm –re. Ha mindezzel megvagyunk, csak várnunk kell.
Yoko Ono még 1960-ban találta ki azt az ötletet, hogy készít egy olyan filmet, melyben a világ összese emberének mosolya szerepelne. A „Mosolyfilm” projekttel ez ma már könnyen megvalósítható, hisz digitálisan szinte az egész világ elérhető.
"A mosoly a legegyszerűbb módja annak, hogy vigyázzunk az egészségünkre és jó érzéssel töltsünk el másokat" – nyilatkozta Yoko.
Az elmúlt egy hónapban 3300 fotót töltöttek fel a lelkes felhasználók, ezeket a hivatalos honlapon bárki megtekinthet.
Maga a projekt egyébként még 2009-ben indult el, ám eredetileg három helyszínen: Tokióban, Berlinben és Újdelhiben felállított fotófülkékben készített mosolyfelvételeket használtak volna.
A fotókat egyébként szeptember 9-ig meg is lehet nézni a londoni Serpentine Galleryben, ahol kiállították.
Te már feltöltötted a fotódat? Írd meg kommentben!