Az érintőképernyő olyan kettős célú eszköz, amely képes az információk megjelenítésére, de egyben egy olyan felület is amelyen a felhasználó adatokat képes bevinni. Ha megérintjük a felületet, akkor a működtető szoftver segítségével meghatározza az érintés koordinátáit, és ennek alapján képes vezérelni az érintőképernyővel ellátott eszközt, például egy mobiltelefont.
Már lejárt a szabadalom!
Az érintőképernyők technológiájának alapjait jelentő kutatások már a 60-as években szép eredményeket hoztak. Az áttörés a mobil navigációs eszközök, és a PDA (personal digital assistant) megjelenése hozta. Sokak szerint az első PDA az Apple Newton platformmal ellátott készüléke volt, de mások ezt a pozíciót az EO Personal Communicator-nak adják.
Ezek után sok PDA, navigáció (GPS) készült, de az igazán nagy áttörést az iPhone 2007-es megjelenése jelentette.
Működési elv
Az érintőképernyők felépítése olyan, hogy egy hagyományos kijelző fölé egy olyan érzékelő réteg kerül, amely átlátszó. Az eszközök különállóan működnek, pedig egybeépítették őket. A felhasználó hagyományos kijelzőn meglát egy ikont, és meg akarja nyomni, ekkor azonban a kijelző fölé integrált érzékelő réteghez ér hozzá. Az érintés miatt az érzékeny felület egy adott pontján érzékelhető, mérhető jel keletkezik. Ezt a jelet a készülékben lévő egység, és a vele együtt működő szoftver kiértékeli, és nagy pontossággal meghatározza, hogy az érzékelőn az érintés helye melyik ikonnak megérintésének felelne meg, ha az a hagyományos kijelzőn lenne. Ekkor a szoftver az okos készülékben végrehatja azt az feladatot, amely az ikon érintéséhez van rendelve. A felhasználó természetesen csak azt látja, hogy ő megérintett az ikont, és elindult a kívánt folyamat.
A mai érintőképernyők természetesen már képesek ettől bonyolultabb felhasználói igényeket is kezelni, pl. az ikonok mozgatása a képernyőn.
A kijelzők típusai
Az érintőképernyőnek többféle technikai megvalósítása is lehetséges. Ezek közül két típus terjedt el.
A rezisztív típus
A két eltérő töltésű átlátszó elemet egy szigetelőréteg választ el. Szigetelésre a rétegek közötti levegőt használják, de egy vékony, szigetelőanyagból álló háló tart és biztosítja az adott távolságot a rétegek között. Az érintőpanel felett egy rugalmas, de átlátszó műanyag védőréteg van. Az érintés hatására egymáshoz ér a két panel, így ezen a helyen megváltozik a panelek töltése az alapállapothoz képest. Ez adja azt az információt, amely alapján a kiértékelő szoftver kiszámolja az érintés pontos helyét.
Ez a megoldás olcsó, ezért még mindig sok helyen alkalmazzák.
A kapacitív kijelző
Egy kemény, átlátszó felület alatt egy érzékeny háló, vagy felület helyezkedik el, és így, ha a méretezés, és a beállítások pontosak, akkor az átlátszó felület felett egy elektromos mező jön létre. Ha meg akarjuk érinteni a felületet, akkor zavart okozunk ebben az elektromos mezőben, és a képernyő sarkaiban elhelyezkedő érzékelők, egy megfelelő szoftver segítségével képesek meghatározni az érintés helyét. Ez a technológiát nem nyomás érzékelésére fejlesztették ki, hanem az érintésre érzékelésre, így használata is más, mint a rezisztív kijelzőké.
A rezisztív kijelzők esetén a legfelső védőrétegnek rugalmasnak kell lennie, így többnyire műanyagokat használnak a fejlesztők.
A kapacitív kijelzők esetén az üveget használták először, de nagyon merev, és törékeny volt.
A megoldást a Gorilla kijelző kifejlesztése jelentette, amely egy költséges eljárással tette az üveget alkalmassá a feladatra.
További érdekes oldalak:
- Hogyan működik az érintőképernyő?
- Wikipédia- Érintőképernyő
- Minden, amit a kijelzőkről tudni akartál
- Érintőképernyők - eloszlatjuk a ködöt
- Wikipédia - Newton (platform)
Zsigó Zsolt cikke
