A Microsoft legújabb, Windows 8 eszközrendszerének népszerűsítése céljából pályázatot ír ki a számítógép felhasználóbarát, életszerű megjelenésének fejlesztése céljából. A pályázatra jelentkezőknek azt kell megfogalmazniuk, mit jelent számukra egy „élő számítógép”.
Milyen lenne, ha életre kelne a számítógéped? Haverok lennétek? Hogyan fogadná a családod, a barátaid? Mindenhova magaddal vinnéd? Mindent megosztanál vele? Elképzelted már, mi történne? - áll a Microsoft pályázati felhívásában. A pályázók feladata olyan film, zene, vagy animáció készítse, melyek bemutatják a számítógép „emberi arcát”. A pályamunkáknak ezen kívül meg kell felelnie bizonyos kritériumoknak, úgy, mint a főcím szerepeltetése a pályamű elején és végén, valamint pályázatnak mindenképpen tartalmaznia kell a Windows 8-hoz kötődő kulcsszavakat:
csempe, élmény, felhő, alkalmazás, kapcsolattartás. A zsűri által kiválasztott legjobb pályamunkát 1 000 000 Ft-tal jutalmazzák. Ezen felül a további három legjobb alkotás készítője 200 000 Ft nyereménnyel gazdagodik.
A pályaművek készülhetnek bármilyen eszközzel, lehetnek profi, de amatőr munkák is, a hangsúly ugyanis a tartalmi részen és az ötletességen van.
A pályázaton egyénileg és csoportosan is lehet indulni, az egyetlen feltétel, hogy a pályázók közül legalább egy személynek 18 év felettinek kell lennie.
A pályázat határideje 2013. január 6, ám érdemes sietni, hiszen a jobb munkák egy Youtube csatornán kerülnek nyilvánosságra, azok közül pedig a legtöbb megtekintést elért alkotás kapja majd a közönségdíjat.
További információ a honlapon.