Tényleg. Tényleg? Tényleg!
2013/04/10 08:00
3317 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Új, oktatási célú magyar nyelvű weboldal a világhálón. A Tényleg!? a 24 éve fennálló Történelemtanárok Egyletének eddigi legnagyobb vállalkozása, mely elsődlegesen a mai fiatalokhoz kíván szólni.

t_nyleg_

Egy hónap után félmilliós látogatottság

A projekt szakmai és sajtóbemutatójára 2013. április 4-én került sor Budapesten, a Muzikum Klubban. Az eseményt a projekt fő felelőse, Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke nyitotta meg. Az oldal 2013. márciusi indulását mintegy hároméves előkészítő munka előzte meg, de a készítők tapasztalatai szerint már az első hónap alapján megállapítható, hogy a Tényleg!? Magyarország egyik legnépszerűbb projektje, hiszen ez idő alatt félmilliós látogatottságra tettek szert.

Kiknek szól?

A Tényleg!? elsődleges célközönsége a középiskolás korosztály, így a tartalom mind megjelenítésében, mind pedig szerkezetében és stílusában is ehhez igazodik. A weboldal minden anyaga mobil telefonokról is elérhető, így a cikkek hossza ehhez a megjelenítéshez igazodva lényegre törő, az érdeklődőknek rövid, gyors, egyértelmű információkat szolgáltat, melyet akár reggel a metrón, vagy a mozgólépcsőn is el tudnak olvasni. A weboldal tartalmai között kereső segítségével tudunk gyorsan válogatni. Az írott szöveges anyagok mellett szórakoztató, vicces, ugyanakkor elgondolkodtató videók is nézhetők az oldalon. A pár perces kisfilmek főszereplője és készítője Dolák-Saly Róbert, aki Leopold bőrébe bújva rántja le a leplet történelmi tévhitekről.

Rovatok

Lőrinc László az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, számos könyv szerzője, az oldal szerkesztője részletesen bemutatta a weboldalt.

A Tényleg!? állandó rovatai az Aktuális, Cáfolós, Mások háza tája, Melldöngetős és a Videótár.

A Cáfolós rovatban olyan hamis történelmi mítoszok megdöntésére vállalkoznak a szerzők, mint például a sumer-magyar, hun-magyar rokonság. A rovat felépítése könnyed, gyorsan átlátható. Egy mondat hamis állításra minden esetben először egymondatos rövid cáfolatot ad, s ezután olvashatunk egy részletesebb, ám könnyen emészthető kifejtést. Ez a rovat a weboldal gerince, folyamatosan bővül, körülbelül két tucat ilyen témát dolgoznak ki a megbízott szakértők.

A Mások háza tája rovat arra vállalkozik, hogy megdöntse a magyar embereket abban a hitükben, hogy csak a magyar nép birkózik a történelmével. Az egyik legérdekesebb példa a mai Oroszországban megfigyelhető jelenség, miszerint a korábban bűnösnek tartott sztálini korszak megítélése most inkább dicső és hazafias. Ez a jelenség széles körben megfigyelhető a mai fiatalok körében, akik egy sajátos orosz-szovjet nemzeti rock stílust képviselő zenekarért rajonganak, előadásaikon, klipjeikben rendszeresen megjelennek a kommunista korszak szimbólumai.

A Melldöngetősben magyar nemzeti sikereinkről, a szellemi kultúra, a befogadás, a tolerancia, az alkotmányos építkezés terén olvashatunk. Emellett található még egy Videótár, ahol Dolák-Saly Róbert korábban említett pár perces filmjei tekinthetők meg. A videók ezen kívül még három videómegosztó oldalon keresztül is elérhetők.

A rovatok mellett a weboldalról magáról a Bevezető feliratra kattintva további érdekes információkat tudhatunk meg. A Bevezető érdekes pontja maga a kezdőkép, mely az érdeklődőt fogadja. A kép a Hősök tere szobor együttesének egy részletét mutatja be. A képen határozottan, büszkén áll a Dicsőség, s mellette, a Dicsőségre támaszkodva roskadozik a Tudás. A képválasztás nem véletlen, a képet nézve olyan érzésünk támad, mintha a Tudás csak követné a Dicsőséget, ennek veszélyeire kívánnak rávilágítani.

Petőfi is facebookozott?

A weboldalhoz tartozik egy saját facebook oldal, melyen jól időzített, nagysikerű kampányt vittek véghez a március 15-i forradalom kapcsán.

„Rendkívül értékes, eddig nem ismert forrás került a Tényleg! birtokába: 1848 főszereplőinek facebook üzenetei! Talán Vidats János volt az, aki az üzenetváltást megmentette print screen gombbal, és képként tárolta, egy mai napig halottnak hitt winchesterre, ám szakembereink sikeres adatmentést hajtottak végre. A történészek már vizsgálják az anyagot, ami lehet hogy új megvilágításba helyezi 1848 történéseit!”

A 19. századi üzenetváltások több részletben kerültek fel a facebook üzenőfalra, saját gyártású áltörténelmük rendkívül népszerű lett. A beszélgetések teljes terjedelmükben újraolvashatók itt.

Dolák-Saly Róbert Tényleg? Ősbuda a Pilisben című kisfilmje: