Változik a kiadás, változik a terjesztés

Megjelent az újság, rikkancsok vitték szét a hírét és adták el utcaszerte; újságosbódék nyitottak, rengeteg, körülöttük emberek tolongtak; aztán a rikkancsok eltűntek, és az újságosbódék száma is megritkult (szimbolikus az az utóbbi napokban szerzett tapasztalat, hogy a budapesti Andrássy út elején egy egykori újságosbódéban ma kürtős kalácsot árulnak). Bár a nyomtatott sajtó nem tűnt el, erősen visszaszorult az utóbbi években; pedig az emberek nem olvasnak kevesebb újságot; csakhogy mind többen és többen olvassák az internetes sajtót.

Az internet térhódításával lépéskényszerben találták magukat a lapkiadók, a szerkesztőségek. Ha a híreket el lehet olvasni az interneten, kvázi ingyen (vagyis magáért a lapszámért nem kell fizetni), akkor sokan választják inkább ezt a lehetőséget a papíralapú kiadvány rovására. Persze az emberek egy része nem csupán a hírekre kíváncsi általában, hanem kifejezetten azokra a hírekre, amelyek valamelyik szerkesztőség, újság szűrőjén keresztül kerülnek a nyilvánosság elé: de még ebben az esetben is vonzó alternatíva a gyorsan elérhető, dinamikus internetes hírszolgáltatás. Lépniük kellett tehát a szerkesztőségeknek: sok kiadványnak a papíralapú mellett megjelent internetes változata is, mások teljes mértékben felköltöztek a világhálóra. Az utóbbi tizenöt évre jellemző, hogy olyan kiadványok jelentek meg, amelyeknek nincsen (nem volt) se nyomtatott változatuk, se előzményük: kizárólag az interneten olvashatók.

Dinamizmus és ismétlés

Az internetre költözés egyben nagymértékű strukturális átalakulást is jelentett. Olyan az újságírást fémjelző fogalmak vesztették el jelentőségüket, mint az évfolyam, vagy a lapzárta. „Lapzárta után érkezett a hír…” – az újságírói fordulat kiemelt pozícióba helyezte az információt, olyan fontos adalékként, amelynek közlése nem várhat. Az internetes hírszolgáltatásoknál (ha nem is dolgoznak a hírszerkesztők 0-24 óráig) egy új információ azonnal, dinamikusan megjelenik az oldalon, míg a papíralapú kiadványok a lapzártáig összegyűlt információkat tehetik közzé statikus módon.

A dinamizmus nem csak az internetes hírek megjelenésére jellemző. Az olvasás maga is dinamikussá válik a böngészők kínálta lehetőségekkel, például azzal, hogy egy-egy cikkel kapcsolatban hiperlinkekre kattintva érhetünk el releváns tartalmakat. A cikkeket sokszor nem is olvassuk végig: továbbkattintunk néhány mondat után. Egy webes cikk felépítése ezért sokszor különbözik papíralapú rokonaiétól, például abban, hogy sok bennük az ismétlés. A cím már eleve közöl kulcsinformációkat, aztán a lead, a cikk bevezetője összefoglalja a fontosabb tudnivalókat, végül a cikk törzsén belül is sokszor jelen van az ismétlődés, kiváltképp a hosszabb cikkek esetében: fenn kell tartani a figyelmet, emlékeztetni kell arra, hogy lejjebb még található olyan információ, ami érdekelheti az olvasót. Az egyes honlapokon eltöltött idő, illetve a (még akár csak pillanatnyi) látogatók száma mérhető, és minden hírmagazin, internetes újság érdeke, hogy ezeket a mutatóit folyamatosan javítsa.

A neonzöld nyakkendő és államügyek

Verseny van tehát, amely sokszor csábít etikailag kifogásolható eszközök alkalmazására, ha a nézettség növelése a cél. Jó példa erre a cikkekhez tartozó cím kiválasztása; sokszor találkozhatunk azzal a bosszantó jelenséggel, hogy maga cím nem is a cikk lényegére utal valamilyen módon, hanem egy mellékes, ám bombasztikus körülményt exponál. Két állam vezetője találkozik, hogy döntést hozzanak valamilyen kardinális kérdésben, és a cikk címe az egyik államfő különös színű nyakkendőjére hívja fel a figyelmet. A figyelemfelkeltés jól működik, de a szöveg átfutásával járó meglepettség mégis lehet rossz szájízű: tényleg ezt a részletet kellett kiemelni a hírből; ennyire nem lényeges a többi része? Fontos eszköz a meglepettség előidézése; a „csali”, amelyre ráakadunk, hogy elolvassuk az egész cikket, ne legyen jelentőségében lefokozott a cikk fő sodrához képest – mert akkor leszokunk annak a kiadványnak a böngészéséről (néhányan, jó páran, biztosan nem mindenki…). A korlátlannak tűnő digitális szabadsághoz ugyanúgy hozzátartoznak az írott és íratlan szabályok, mint a sokkal szigorúbban regulázottnak tűnő nyomtatott világhoz.

Sokféle kísérőjelenséggel jár tehát az a folyamat, hogy a hírekről való tájékozódás terepe egyre inkább a világhálóra kerül át. Az olvasók máshogy olvasnak, a szerkesztőségek újabb és újabb eszközökkel kísérleteznek a hírek mind hatékonyabb közlése érdekében. Közben pedig mindannyian játszunk, közösen alkotott és dinamikusan változó játékszabályok szerint.

További érdekes ötletek:

A nyomtatott és elektronikus sajtó közti összefüggések és különbségek többféle inspiráló szempont szerint is egymás mellé rendelhetőek; például:

• ahogy a repülés és az űrhajózás átvette a hajózás kifejezéseit (fedélzet, kabin, navigáció [navis, -is f. lat. ’hajó’]), úgy az internetes hírszolgáltatásokkal kapcsolatban is élünk a nyomtatott sajtóval összefüggésben kialakult, de eredeti motivációjukat elvesztett kifejezésekkel: „kinyitjuk” a böngészőt, visszatérünk a „főoldalra” (az oldal kifejezés ráadásul a könyv~internet relációban is érdekes lehet)
• az internetes sajtó dinamizmusához hozzátartozik a hírek állandó frissülése is (a legutolsó frissítést időlenyomat szokta jelölni). Ugyanaz a cikk tehát folyamatosan változhat. Vajon milyen felelősséggel jár ez a lehetőség és mik lehetnek a veszélyei?

Kerek Roland cikke