Az iskolai vezetés átalakítása: osztott irányítás az intézményekben
2019/12/18 18:50
549 megtekintés

Az EUN 2020. február 3-án induló MOOC-jának a témája ezúttal nem más, mint az iskolai vezetés és az osztott irányítás lehetősége az intézményekben. Az online kurzus L2C projektben létrejött mintára épít, és az ottani tapasztalatokat felhasználva segíti az iskolai irányítás megújítását.

l2c

A kutatási eredmények azt igazolják, ha az intézményi vezetést mind a szülők, mind a pedagógusok és még a döntéshozók is támogatják, akkor komoly eredményeket, fejlesztéseket és innovációt lehet elérni az adott iskolában.

Ebből adódóan már új szemlélet van az iskolai vezetéssel kapcsolatban. Nem pusztán az iskola igazgatóját vagy egy kisebb csoport kiváltsága és egyedüli terhe a vezetés, hanem az egész közösségé, ugyanis a diákok tanításának fejlesztése csakis úgy lehetséges, ha a tanárok együttműködnek egymással, a szülőkkel és a tanulóikkal is.

A sikeresen működő és támogató iskolai vezetés (amely motivál, és vannak formális és informális vezetői is) a kulcs a változáshoz.

A kurzus célja, hogy támogassa az iskolai vezetést és a hatékony kapcsolatépítést. A MOOC lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra, hogy szélesítsék ismereteiket az osztott irányítással kapcsolatban (elméletben és gyakorlatban egyaránt) iskolai jó gyakorlatok megismerésével és megosztásával.

Az online képzés ideje alatt a már említett témákat dolgozzák fel a kurzus résztvevői, emellett lehetőségük lesz egy szakmai közösségben megvitatni ötleteiket és jó gyakorlataikat. A Facebook csoporthoz már lehet csatlakozni.

A kurzus 2020. február 3-án indul, és 2020. március 11-én zárul. Jelentkezés és bővebb információk ezen a linken!

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen