Európai nyelvi díj 2018 – Pályázati felhívás!
2018/01/26 12:53
502 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet az idegen nyelvek oktatása terén működő intézmények számára az EURÓPAI NYELVI DÍJ 2018 elnyerésére.

nyelvi-dij

A pályázati határidő: 2018. február 26. 23:59 (közép-európai idő)

Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által indított kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén.

Az Európai Nyelvi Díjat 1998-ban alapították az Európai Unió tagállamainak kezdeményezésére.

Az azóta eltelt időben Európa-szerte több mint hétszáz intézmény vehette át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő eredményeiért járó díjat.

Magyarországi pályázók először 2002-ben indulhattak a versenyben.  2018-ban, a díjazottak között 500 000 Ft kerül kiosztásra.

Olvassa el a jelentkezés feltételeit és jelentkezzen!

A részletes felhívás itt található.

Bővebb információ az Európai Bizottság honlapján.

A Díjat a korábbiakban elnyert projektek és azok rövid leírása megtalálható az Európai Bizottság Európai Nyelvi Díj adatbázisában.

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen