Ferenczy Lajos, mikrobiológus professzor
2002/09/02 08:00
1364 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Egészen április végéig titok volt, kiket is választ tagjainak sorába idén a washingtoni székhelyű National Academy of Sciencies, az Amerikai Egyesült Államok leghivatalosabb tudományos testülete. Idén mindössze 15 új külföldi tagot választottak, és ezek egyike lett Ferenczy Lajos mikrobiológus, aki évek óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, és a Szegedi Tudományegyetem Mikrobiológiai Tanszékének vezetője.

Az egész testület létszáma az újonnan választott tagokkal együtt 1907 fő, amelyből azonban csupán 330 fő tartozik ahhoz a szavazati joggal nem rendelkező csoporthoz, melyet külföldiek közül választanak meg. Az idén 139. alkalommal összeült akadémiai tanács elsősorban az eredeti kutatási eredmények alapján válogatja tagjait, csakis olyan kutatókat emelve tagjainak sorába, akik választott tudományterületüket olyan új ismeretekkel gazdagították, melyek sokszor egész tudományágakat, sok évtizedes kutatási programokat alapoztak meg.

Ferenczy Lajos 1930-ban született Kisújszálláson, Debrecenben végzett elemi iskolai tanulmányait Szegeden folytatta középiskolás, majd egyetemi szinten. Itt szerzett diplomát 1953-ban biológiából és kémiából, majd öt év múlva doktori fokozatát is itt érte el, a fejlettebb élőlények mikrobiológiai részeiről írt munkájával. A sejtek energiatermeléséről írt tanulmányával érte el az akadémiai doktori címet 1980-ban. 1987-től az Akadémia levelező, majd 1995-től rendes tagja. Oktatói és kutatói munkássága végig a Szegedi Tudományegyetemhez kapcsolta, itt lett adjunktus 1962-ben a növényélettani tanszéken, majd professzora és tanszékvezetője a mikrobiológiai tanszéknek. Leghíresebb kutatásai a génátvitellel kapcsolatosak, és a "cyanobacterium" nevű törzzsel folytatott genetikai kutatásai is széles körben ismertek. Többször tanított vendégtanárként külföldön is, az USA Illinois Állami Egyetemén, és a zürichi Technológiai Intézetben. Számos publikációja jelent meg a Nature című tudományos folyóiratban, szakterületének szakkönyveiben számos cikket publikált, a nemzetközileg jegyzett tudományos folyóiratokban 210 cikket közölt, és több mint 1300-szor idézték írásait. Ez utóbbi szám azért is nagyon fontos, mivel a globális tudomány világában már leginkább az mutatja meg egy kutató eredményeinek fontosságát, hogy más kutatók számára fontos eredményeket produkált - és Ferenczy Lajos ilyen tudós.

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen