Az elmúlt napok figyelme a sajnálatos módon bekövetkezett botrányok körül forgott, s úgy tűnt, mintha nem ujjonganánk annyira Majoros István olimpiai győzelmének. Pedig nagyon büszkék vagyunk a kecskeméti kötöttfogású birkózóra, aki az 55 kilogrammos súlycsoportban nyert, megszerezve ezzel a magyar olimpiai küldöttség negyedik aranyérmét. A döntőben hosszabbítás után bravúros szerepléssel legyőzte a 2002-es orosz világbajnok Guejdar Mamedaljevet, 3-1 arányban. A találkozó elején ugyan 1-0-ás hátrányba került, de később sikerült átvennie az irányítást, és két pörgetéssel megfordítania a találkozó állását. A döntőben aztán Majoros összekapaszkodás után az orosz mögé került, ezzel begyűjtve az aranyérmet eldöntő pontot.
"Rendkívül boldog vagyok! A döntőben végig éreztem és tudtam, hogy technikai, fizikai és szellemi fölényem van. Szükség esetén tovább is bírtam volna a hosszabbítást, de szerencsére erre nem volt szükség. Az összekapaszkodásnál elsősorban a fordított csípőfogásra figyeltem, s jól tettem. Örülök annak, hogy a fogyasztás ellenére jó erőben voltam, pedig több mint tíz kg-ot kellett leadnom" - nyilatkozta az újdonsült olimpiai bajnok.
Majoros István nem először állt a dobogó legfelső fokán, hiszen 2000-ben Európa bajnokságot nyert. Sydneyben egy súlycsoporttal feljebb indult, de az az olimpia nem hozott számára sikert, így egy évre el is tűnt, Svájcba ment edzőpartnernek. 2002 nyarán a magyar szövetség elnöke, Hegedűs Csaba hívta vissza, aranyat ígérve neki. Most már tudjuk: betartotta szavát. A döntőben a 2002-es év világbajnokával, az orosz Gejdar Mamedalijevvel kellett megküzdenie. A 75. másodpercben az orosz megpörgette Majorost (0-1), amit a magyar fiúnak 4 perc 15 másodperc után sikerült kiegyenlítenie.
Az utolsó két percben már egyértelműnek látszott Majoros győzelme, még egyszer sikerült térdelő helyzetbe küldeni Mamedalijevet, s Majoros megint pörgetéssel kerekedett felül (2-1), ami még nem volt elegendő az olimpiai bajnoki címhez. Hiszen a hat perc már lejárt, s a győzelemhez minimum három pontig feltétlenül el kell jutnia valamelyik félnek. A hosszabbításban már csak Majoros volt a szőnyegen. Alig nyolc másodperc pergett le az órán, amikor egy fordított csípőből lecsavarás következett, s a bíró jelezte: megvan a magyar pont, s ezzel a negyedik (Fazekasét nem számítva) athéni magyar aranyérem! A nagy pillanat szerda délután 18.25 perckor következett be, akkor született meg a 153. magyar aranyérem, Majoros István jóvoltából, aki az 55 kilós súlycsoportban harcolta ki az elsőséget. 12 éve vártunk a birkózósport 19. olimpiai aranyára, amit a kecskeméti sportoló meg is hozott számunkra. Majoros István győzelméhez mi is szívből gratulálunk!
Végeredmény
- 55 kg, olimpiai bajnok Majoros István (Magyarország)
- Gajdar Mamedalijev (Oroszország)
- Artiom Kiuregkian (Görögország)
- Olekszij Vakulenko (Ukrajna)
- Lazaro Rivas (Kuba)
- Irakli Csocsua (Grúzia).
Majoros István névjegye
- Született: 1974. július 11., Budapest
- Egyesülete: Univer KTE Kecskemét
- Edzője: Tihanics Tibor
Legjobb eredményei
Európa-bajnok (2000, Moszkva); vb-7. (1999, Athén), Eb-9. (1998, Minszk), serdülő világbajnok (1990, Szombathely), ifjúsági vb-2. (1991, Barcelona), ifjúsági vb-4. (1992, Cali); hétszeres magyar bajnok (1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002)