Mit kell tudni a barna medvéről?

Az Ursus arctos tudományos névre hallgató faj Eurázsia nagy részén előfordul, de találkozhatunk vele Alaszkában és foltokban Észak-Amerikában is. A nőstények általában kisebbek, legnagyobb példányok 200-220 cm, súlyuk a fél tonnát is elérheti. A nagyobb hímek akár 3 méteresek is lehetnek, testsúlyuk 600-700 kg. Ahogy már utaltunk rá, igen változatos táplálkozású, étrendjében éppúgy szerepelnek a gombák és növények, mint az állatok, utóbbiból akár szarvasmarha méretű példányokat is elejt. Nem veti meg a rovarokat, rágcsálókat sem, különösen a téli álom előtt igyekszik zsírtartalékait állati eredetű tápanyagokat feltölteni. Észak-Amerikában számos más medvefajjal élnek együtt, olykor rokonfajaikra is rátámadnak, megölik, majd elfogyasztják. A tévhittel ellentétben napközben is aktívak, hatalmas területeket barangolnak be és a téli időszakban sem lehetünk biztonságban, hisz téli álmuk – ami egyébként a hibernálódás hiánya miatt nem is az - felületes, különösen enyhébb teleken.

Egykor és ma

A Kárpát-medence szinte teljes egészét benépesítették egykor ezen hatalmas, szárazföldi állatok, azonban a síkvidékek beépítése és művelés alá vonása miatt egyre inkább a hegységekbe, majd a magashegységekbe szorultak. Újabb csapást jelentett az állományra a vadászat, mely számos élőhelyen a kipusztulás szélére sodorta az ottani populációt a 20. század második felére. Nem kedvezett az erdőgazdálkodás sem, egyre kisebb területre szorult vissza állományuk. A természetvédelmi és vadászati törekvéseknek köszönhetően az ésszerűtlen pusztításnak gátat szabtak, azonban a leszűkült élőhelyek nem tudtak kellő táplálékot biztosítani az egyedeknek, így sorra jelentek meg a magashegységek településeinek környékén, ahol előszeretettel falatoztak a szeméttelepek, szemetesek tartalmából.

Mára bizonyossá vált, hogy a szlovákiai populáció annyira megerősödött, hogy az Északi-középhegységet vették célba az ottani egyedek. A 2010-es évektől kezdődően egyre több medvére utaló nyomot vettek észre, elejtett emlősök, medvelábnyom, téli fészkelő hely. Bizonyítottan hat alkalommal láttak azóta barna medvét és egyre elfogadottabb az a tény, hogy bizony most már nemcsak portyázni érkeznek a szomszédos országból, hanem be is települtek. Főként Nógrád megye, illetve a Börzsöny, Bükk és az Aggteleki-karszt területe érintett.

Féljünk-e a medvétől?

Hát a válasz nem túl megnyugtató. Medvetámadásokról elsősorban Észak-Amerikából értesülünk, itt azonban lényegesen nagyobb az állomány, szinte érintetlen, hatalmas erdőséget hódítanak meg a túrázók, így nem csoda, hogyha természetes élőhelyén zavarjuk nekünk támadhat. A beszámolók szerint elsősorban a kölykeivel lévő anyamedvék veszélyesek, de ellenpélda is akad bőven.  Míg a szomszédos Szlovákiából ritkán hallhatunk medvetámadásról, addig Erdélyből évente többet is regisztrálnak. Egyelőre igaznak tűnik az az állítás, hogy ha meghall minket az állat időben, akkor elmenekül. Ez persze nem jelenti azt, hogy kiabálva kiránduljunk és a magányos turistáknak sem ad sok alternatívát.

Hogyan meneküljünk?

Az interneten számos technikát olvashatunk, azonban félő ezek nem különböznek a többi, néphagyomány szerinti tanácstól. A medvék kiválóan futnak, úsznak és másznak fára. Összegezve előzzük meg! Érdekes kísérlet lehetne a medveriasztó csengők tesztelése, vajon valóban elmenekülnek annak hallatán?

Marsi Zoltán írása