Példamutató tanárok és edzők kapták a MOL 1 millió forintos Mester-M Díjait
2017/03/09 18:49
1982 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Budapest, 2017. március 8. – A MOL idén tizenegyedik alkalommal jutalmazta a pedagógusokat. A rangos szakmai elismerésre korábbi tanítványaik jelölhetik az edzőket, tanárokat. A MOL Új Európa Alapítványának kuratóriuma választja ki e jelölések közül a legjobb tízet, akik a díj részeként egymillió forintos juttatásban is részesülnek. A pesti Vigadóban tartott ünnepségen Dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója köszöntötték a pedagógusokat. A díjakat pedig a MOL vezetőivel közösen Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, Sipos Mihály a Muzsikás Együttes alapító tagja és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó adták át.

MesterM csoportkép

  •  Kiemelkedő munkát végző tanárokat és edzőket díjaztak idén is a MOL Mester-M díjjal
  • A pedagógusokat korábbi diákjaik, tanítványaik jelölték a díjra
  • A rangos szakmai elismerés fejenként egymillió forintos juttatással is jár

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat, civil szervezeteket. Az elmúlt 10 év alatt közel százezer fiatal tanulását, és sportolását, gyógyulását segítette mintegy egymilliárd forint értékben. Az Alapítvány 2006-ban bevezetett díja azóta az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Eddig 85 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akiket saját korábbi diákjaik és tanítványaik jelölnek.

A beérkezett több mint 700 jelölés közül az Alapítvány kuratóriuma választotta ki azt a hét szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal egymillió forint tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők áldozatkész munkájukkal, példamutatásukkal és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.

A díjátadón köszöntőt mondott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

MesterM Szabó Tünde

MesterM Fasimon Sándor

„A kiemelkedő pedagógus, edző arról ismerszik meg, hogy olyan jól megfogalmazott célok kitűzésére motiválja tanítványait, amelyek eléréséhez a tehetség már bennük rejlik. Ők azok az elkötelezett tehetséggondozók, akik képesek meglátni a speciális képességeket, fejleszteni a kreativitást, motiválni, fenntartani az érdeklődést és a versenyszellemet, mindeközben olyan értéket közvetíteni, melyeket tanítványaik az élet minden területén kamatoztathatnak.” – mondta beszédében dr. Szabó Tünde.

„Akkor lesz erős egy vállalat, az ország és az egész régió, ha már most gondol a jövőre, és már most megalapozza későbbi sikereit. Ezért hirdettük meg tavaly ősszel a MOL-nál a következő 15 évre szóló stratégiánkat, és ezért nagy tisztelettel adózunk a jó pedagógusok előtt. Ők azok, akik az első valódi lépéseket megteszik a jövő sikereiért” – emelte ki beszédében Fasimon Sándor.

A 2016. évi MOL Mester-M Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Ifj. Benyus Sándor karmester és nagybőgő művésztanár (Vác), F. Pollner Erika rajztanár (Miskolc), Horváth Norbert fizikatanár (Budapest), Maksa Katalin magyar-történelem tanár (Budapest), Dr. Mészáros Lukács biológiatanár (Szentendre), Dr. Minda Mihály matematika-, számítástechnika-, fizikatanár (Vác), Takács Attila informatika-, matematika-, fizikatanár (Budapest). A sportszakemberek között Kegye Tibor úszás és triatlonedző (Budapest), Sinkó Andrea aerobikedző (Budapest) és Zámbó Tibor kézilabdaedző (Mezőszilas) részesült az elismerésben.

MesterM Sinkó Andrea Szilágyi Áron

A díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Sipos Mihály a Muzsikás Együttes alapító tagja adták át.

„Több mint tíz évvel ezelőtt, 16 éves koromban lettem az Új Európa Alapítvány egyik támogatottja, amely óriási segítséget, megnyugtató hátteret és nagy motivációt jelentett számomra fiatal sportolóként. Az alapítvány szellemisége, szociális érzékenysége és a képviselt értékek nagyon közel állnak hozzám, ezért az elmúlt években is örömmel vállaltam minden feladatot és felkérést, ezzel is igyekeztem valamennyire viszonozni a kapott támogatást. Büszke és boldog vagyok, hogy ebben az évben mindezt már az Új Európa Alapítvány nagyköveteként tehetem meg” – mondta el a rendezvényen Szilágyi Áron, aki ettől az évtől az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagyköveti feladatait látja el.

Az ünnepélyes díjátadó keretében az Alapítvány meghirdette az idei pályázati programjait is. Elsők között a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára pályázhatnak 2017. március 31-ig azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik jó eredményt értek már el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati információk a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon találhatók meg.

A 2016. évi MOL Mester-M Díj kitüntetettjeinek rövid méltatása:

Tudomány

Horváth Norbert (1960) – fizikatanár, BUDAPEST

Horváth Norbert izgalmas előadásmódjával hatásosan hívja fel a figyelmet a fizika érdekes problémáira és a fizikusi-mérnöki szemléletmód fontos elemeire. Jó érzékkel emel be hétköznapi problémákat a tananyagba, melyek még a fizika iránt kevésbé érdeklődők számára is hasznosak és emlékezetesek. 2016-ban négy diákja került be az első tíz helyezett közé az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, 2015-ben és 2016-ban diákja, Balogh Menyhért ezüst- és aranyérmet szerzett a Nemzetközi Fizika Olimpián. 2015-ben részt vett a CERN középiskolai tanárok számára tartott továbbképzésen, majd diákjai is bekerültek egy egész éves projektbe, melynek keretében részecske detektort építettek, és kimehettek a világhírű, svájci kutatóintézetbe.

Dr. Mészáros Lukács (1967) – biológiatanár, SZENTENDRE

Mészáros Lukács 1993 óta a szentendrei Ferences Gimnáziumban dolgozik biológia-földrajz szakos tanárként. 1998-ban szerzett doktori fokozatot paleontológiából, 2015-ben kapta meg a kutatótanári minősítést. Az ELTE Őslénytani tanszékén is oktat és kutat. Tanári munkájának legfontosabb aspektusa a tehetséggondozás. Nemcsak saját kutatásaiba – állattan, őslénytan, ökológia – vonja be diákjait, hanem a gyerekek érdeklődési területének megfelelően keres számukra témákat. Számos tanulója eljutott a Ramón y Cajal neurobiológiai kutatási ösztöndíjjal az Oxfordi Egyetemre és a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteibe. Egyetemi oktatóként sok diákja szakmai fejlődését később is segíti. Létrehozta a Ferences Kutató Tanárok Tudományos Körét, melynek legfontosabb célja, hogy a diákkutatásokat népszerűsítse.

Dr. Minda Mihály (1965) - matematika-fizika tanár, VÁC

Minda Mihály életét a nevelésnek és az oktatásnak szenteli már több mint 26 éve. 1996-tól a váci Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium tanára. 1992-től az Észak-Pest Megyei Matematikai Tehetségfejlesztő Központ munkatársaként foglalkozik tehetséggondozással és tehetségfejlesztéssel. 1998 óta a Zrínyi/GORDIUSZ Matematikaverseny Pest megyei fordulójának egyik főszervezője. A Vácra települt RAD-labor kutatómunkájába 2005-ben kapcsolódott be. Tanítványai közül több mint harmincan jutottak be az elmúlt években az országos matematika és fizika versenyek döntőibe, sikeresen szerepeltek a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyeken. Kollégái szerint Minda Mihály példaértékűen végzi munkáját, kiváló munkatárs, jelentős és eredményes tehetséggondozó, szakmailag és emberileg példaértékű személyiség.

Takács Attila (1962) – informatikatanár, BUDAPEST

Takács Attila 1985 óta matematika–fizika–számítástechnika középiskolai tanárként, osztályfőnökként dolgozik a Jedlik Ányos Gimnáziumban. A 35 éven át általa vezetett szakkörök, előkészítők, versenyekre való felkészítések több száz diáknak egyengették az útját. A fővárosi és országos versenyeken általában a dobogó legfelső fokán állnak tanítványai. Publikációk, könyvek, televíziós műsorok szerkesztésében is részt vesz: a felnőttek digitális tudását is fejleszti. 1992-ben egyik kollégájával megalapította a Jedlik Oktatási Stúdió Kft-t, eddig ötven könyvet adtak ki. Emberszeretetével, intelligenciájával és humorával a tudás mellett olyan példát is ad diákjainak, amely akkor is működik, amikor már a maguk lábára állnak, ezért felnőttként is visszajárnak hozzá.

Művészet

Ifj. Benyus Sándor (1965) - nagybőgő művésztanár, karmester, VÁC

Benyus Sándor 24 évvel ezelőtt, mint bőgőtanár és karmester került a váci Bartók-Pikéthy konzervatóriumba, melynek 15 évig igazgatója is volt. Ez idő alatt felkarolta a régi zene, a népzene és a jazz tanszakok ügyét, és sikerült támogatókat és kiváló tanárokat megnyernie a tanszakok beindításához. Szervezője az országos tanulmányi versenynek számító zeneművészeti középiskolák népzenei versenyének. Szorgalmazója volt a népzenetanszak egyetemi szintű oktatás beindításának.  Közreműködött a zeneiskolák minősítésében, mint bizottsági tag. A budapesti Don Bosco Ének- és Zenekar karmestereként közel két évtizede dolgozik önkéntesen. Három diplomával, amerikai tanulmányokkal a háta mögött, zenekari tapasztalattal felvértezve végzi pedagógiai munkáját. Kiemelkedő tanítványa Zámbó Kristóf, a bázeli szimfonikus zenekar bőgőse. 

F. Pollner Erika (1956) – rajztanár, MISKOLC

F. Pollner Erika a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium művésztanára, aki mestere szakmájának és klasszikus értelemben mestere tanítványainak is. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet értékelése szerint az ország legeredményesebb rajztanára. Tanítványai minden évben ott vannak az OKTV döntőjében, egykori tanítványai között találunk festő-, szobrász- és textilművészt, iparművészt, díszlettervezőt, dizájnert, illetve olyan divatfotóst is, aki a nagy világcégek divatbemutatóinak rendszeres meghívottja. 2015-ig tagja volt a művészettörténet tantárgy OKTV bizottságának. A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Regionális vezetőségi tagja. Kreativitásra, önálló gondolkodásra nevel, a tanulók teljes személyiségét fejlesztő tanár.

Maksa Katalin (1964) – magyar-történelem tanár, BUDAPEST

Maksa Katalin három évtizede tanít magyar-történelem-pedagógia szakos általános iskolai és középiskolai tanárként Budapesten, 2016-tól mesterpedagógus. Emellett pedagógiai és irodalomtörténeti kutatással is foglalkozik, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben pedagógiai fejlesztőként dolgozott. 1989-ben hozta létre az Erkel Ferenc Iskolaalapítványt. Évekig pedagógus-továbbképzéseket szervezett. Hosszú évek óta irodalmi kört, tehetséggondozó csoportokat vezet. A múzeum- és drámapedagógiai foglalkozások, családtörténeti kutatómunka, kreatív írás fejlesztése szaktanári munkájának természetes részét képezik. Magas fokú képzettség és a pedagógus szakma iránti elkötelezettség, hivatástudat, töretlen lelkesedés és közösségépítő személyiség jellemzi.
2014-ben a diákok szavazatai alapján Az Év Tanára lett.

Sport

Kegye Tibor (1951) – úszóedző, BUDAPEST

Kegye Tibor úszóoktatóként több mint 40 ezer gyermekkel ismertette meg az úszás alapjait. Szinte minden csepeli iskolás tőle tanult meg úszni. A kerületben húsz évig foglalkozott úszóedzőként az öttusa-utánpótlás nevelésével is, a triatlon versenyzőkkel együtt több mint háromszáz sportolót indított el a pályáján. Triatlon és duatlon edzőként, úszóoktatóként több mint 40 éve végzi áldozatos munkáját az ifjúság neveléséért. 1992-ben alapította meg a Csepel Dolphins SC-t, ahol triatlonversenyzőket nevel kiváló eredménnyel mind a mai napig. Tanítványai csapatban voltak ifjúsági Európa bajnokok, és egyik sportolója egyéniben harmadik helyen végzett az Európa-bajnokságon. 2014-ben az év utánpótlás nevelőedzőjévé választották.

Sinkó Andrea (1967) – RSG-aerobik edző, BUDAPEST

Sinkó Andrea ritmikus gimnasztika szakedző, okleveles aerobik edző, sportmenedzser. 15 évig ritmikus gimnasztikázott, több mint százszoros válogatott, huszonhatszoros országos bajnok, világbajnoki 5. helyezett. A Szöuli Olimpián elért összetett 6. helyezésével minden idők legeredményesebb magyar ritmikus gimnasztikázója. Edzői pályafutása alatt több ezer gyermeket tanított meg a női sportágak alapjaira tömegsport és versenysport szinten egyaránt. Két évig a Magyar Ritmikus Gimnasztika Junior Válogatott szövetségi kapitánya volt. 1991-1998-ig a Magyar Aerobik Válogatott szövetségi kapitányaként 60 érmet nyertek versenyzői különböző világversenyeken. Saját gyerek fitnesz iskolát, aerobik egyesületet alapított. Tagja a MOB-nak, illetve a MOB  Sportolói Bizottságának, I. osztályú nemzetközi aerobik bíró.

Zámbó Tibor (1962) – kézilabdaedző, MEZŐSZILAS

Zámbó Tibor Mezőszilason komoly eredményeket ért el a kézilabda területén az elmúlt 14 évben.  Felnőtt edzőként ötéves munkát tudhat maga mögött a Cece KKC csapatánál. Ez idő alatt a megyei csapatot NB I/B-be juttatta, és három évig sikerült ott tartania. Ezzel párhuzamosan a Mezőszilasi Németh László Általános Iskola igazgató tanára, pedagógusként legfontosabb elve a tanulás és a sport egyensúlyban tartása. Utánpótlásedzőként csapataival kilencszer került országos döntőbe, és több hazai és külföldi neves tornát nyert fiú- és lánycsapatokkal. Tizennyolc nemzet csapatai ellen játszatta falusi tanítványait, közülük többen kerültek be a korosztályos válogatottakba. A legjobb eredményt Schneider Éva érte el, aki tagja volt a junior Európa Bajnokságon második helyen végzett csapatának.

További információ:

Krupa Zsófia, Új Európa Alapítvány
+36 20 487 2128,
krupa.zsofia@ujeuropaalapitvany.hu

Serdült Viktória, Eurolex Consulting
+36 70 938-6892,
viktoria.serdult@eurolex.hu

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen