Nyíregyházára költözik a vers
2012/05/08 13:17
1488 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

Nyíregyháza lesz a vers fővárosa október 9-től 14-ig: a Móricz Zsigmond Színház ad otthont a 14. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztiválnak – jelentette be Lutter Imre fesztiváligazgató, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Tasnádi Csaba, a színház igazgatója. A társulatoknak, egyéni előadóknak, zenekaroknak és filmeseknek öt hetük van jelentkezni: június 15-ig nevezhetnek a rangos seregszemle versenyprogramjába.

kaleidoszkop_versfeszt_200 Versszínház, verszene, versmondás és versfilmek – négy nagy versenykategória nyílt meg a profi színházak, a színészek és az előadóművészek, a nem hivatásos versmondók és társulatok, valamint a zenekarok és a filmes alkotók számára. Idén először kétlépcsős rendszerben áll össze a versenyprogram, így a jelentkezés is két részből áll. A nevező produkciók közül héttagú szakmai előzsűri válogatja ki a legjobbakat, amelyek részt vesznek majd az októberi versenyprogramban és bemutatkoznak a közönség előtt. Minden kategóriába jelentkezhet hivatásos és nem hivatásos művész és alkotó, és a korábbiakhoz képest bővültek a lehetőségek a versszínház és a versfilmes alkotások terén. Hazai és külföldi, magyar és idegen nyelvű előadások és alkotások is nevezhetnek.

A versmondás kategóriájában a kortársak mellett idén is a születési és a halálozási évfordulós klasszikusoké a főszerep. Így többek között Orbán Ottó, Nagy Gáspár, Szabó Magda, Hervay Gizella, József Attila, Juhász Gyula, Parancs János, Nemes-Nagy Ágnes, Örkény István, Karinthy Frigyes és Áprily Lajos művei hallhatók majd többnyire.

A versszínházi versenyben valamennyi versekre, elbeszélő költeményekre vagy más költészeti alkotásokra épülő, színházi igényű előadás nevezhet. Elbeszélő költemények, verses drámák, trubadúrlírai művek, előadóestek, verses monodrámák, performanszok, költői művekre, versekre épülő mozgásszínházi előadások és emlékestek is helyet kaphatnak a versenyprogramban.

A verszenék színpadán zenekarok és kíséret nélküli énekesek is felléphetnek. Nevezni legalább három dallal, de legfeljebb 40 perces koncerttel lehet.

A versfilmek esetében amatőr és profi filmesek részéről is van lehetőség kisjátékfilm és etűd benevezésére, a költészet bármely tartalmi és formai jellegű audiovizuális megvalósítása révén etűdszerű, rövid, 5-10 perces, vagy hosszabb lélegzetvételű, legfeljebb 40 perces alkotásokkal. Témája szerint bármely költő vagy író szellemi örökségét vállalva, az adott szerző munkásságának jegyében készült, vagy különböző (egy vagy több) költészeti alkotást feldolgozó filmes alkotásokat várnak.

A Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, ahol a vers valamennyi formája bemutatkozik. A fesztivál Miskolcról indult, vendégeskedett már Pécsett, Krakkóban és Berlinben, sőt a fesztiváldíjasok Stockholmban és New Yorkban is felléptek. A szervezésben a Magyar Versmondók Egyesülete mellett a Móricz Zsigmond Színház és az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület is közreműködik.

A részletes versenyfelhívás a Kaleidoszkóp VersFesztivál hivatalos honlapján olvasható, ahol elektronikus úton jelentkezhetnek a versenyprodukciók: www.versfesztival.hu

Bővebb információ a honlapon, és az info.versfesztival@gmail.com címen.

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen