Az UNESCO által összehívott párizsi konferencián az UNESCO az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetével együttműködésben elfogadta azt az ajánlást, amely tartalmazza a tanárok jogait és felelősségét, és nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezték a tanárképzésre, a pedagógus-továbbképzésekre, a tanárok alkalmazására és az oktatás körülményeire vonatkozóan. A dokumentum ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozón, hogy a tanárokat be kell vonni az oktatást érintő döntések előkészítésébe a minőségi oktatás biztosítása érdekében. Ez az ajánlás 1966 óta is fontos referencia a tanári státusz támogatását illetően. Ugyanezen a napon fogadták el 1997-ben a felsőoktatás oktatóira vonatkozó UNESCO ajánlásokat.
Két honlap is zászlajára tűzte a Pedagógusok Világnapjának népszerűsítését. (World Teacher's Day, 5oct.org) Utóbbiról nyolc nyelven (angol, francia, spanyol, német, orosz, kínai, kétféle arab) lehet posztereket letölteni és képeslapokat küldeni, hogy az internetezők minél szélesebb körben felhívják a figyelmet e jeles napra.
A világ országaiban különböző dátumokra esik a pedagógusnap. Németországban október 5-én, Görögországban január 30-án, Indiában szeptember 5-én köszöntik a tanárokat. Csehországban március 28-án ünneplik őket, Comenius születésének napjára emlékezve.
Magyarországon egyébként június első vasárnapján emlékeznek meg a pedagógusokról. Egy 1951-es minisztertanácsi határozat nyilvánította június első vasárnapját pedagógusnapnak - a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként.