Az elismerést minden évben legfeljebb három pedagógus veheti át, akik a szakmai kitüntetés mellett egy-egy kisplasztikát kapnak, amely Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.
A Sulinetwork-díj kiosztása ünnepélyes keretek között történik, idén a IV. Országos Szaktanácsadói Konferencián 2019. február közepén kerül átadásra.
A díjazottak köre
A Sulinetwork-díj elismerésben részesülhet minden magyar állampolgárságú pedagógus végzettségű szakember, aki teljesíti az adott évi kiírásban szereplő feltételeket, illetve nem rokona a jelölteket értékelő zsűrinek, és nem áll közvetlen szakmai kapcsolatban az adott évben felkért zsűritagokkal és az Oktatási Hivatallal.
A Sulinetwork-díjat évente legfeljebb három fő nyerheti el egy független szakmai bizottság döntése alapján. A díjazottak közül legalább ketten a közoktatásban gyakorló pedagógusok, és egyikük lehet olyan közoktatásban dolgozó szakember, aki pedagógus végzettségű ugyan, de szakmai tevékenységét az oktatás más területein fejti ki a közoktatás javára. A szakmai zsűri dönthet úgy is, hogy háromnál kevesebb jelöltnek ítéli oda a díjat, ha ez indokolt.
Jelölés
A Sulinetwork-díjra jelölni csak elektronikusan beküldött dokumentumok formájában lehet pedagógus kollégákat, elismert szaktekintélyeket, egykori vagy jelenlegi tanárokat. A kitüntetésre minden Magyarországon dolgozó, az infokommunikációs technológia innovatív alkalmazása és a digitális írástudáshoz kapcsolódó jó gyakorlatok terjesztése terén kiemelkedő eredményeket elért pedagógus, oktatási szakember jelölhető.
A jelölés űrlap kitöltésével történik.
Az idei Sulinetwork-díj jelölésének határideje: 2019. február 5. 12.00 óra
Kapcsolat: sulinetinfo@oh.gov.hu