A munkahelyem az otthonom - az otthonom a munkahelyem. A két mondat közül bizonyára mindenkinek az utóbbi a szimpatikusabb. A kijelentés gyakorlatilag egyet jelent egy új keletű foglalkoztatási forma, a távmunka fogalmával. Bár e munkavégzés-típus egyelőre még gyerekcipőben jár Magyarországon, garantáltan egyre fontosabb szerepet fog betölteni az elkövetkező években. Remek megoldás ugyanis arra, hogy a megfelelő számítástechnikai eszközök és ismeretek birtokában utazgatás-bejárás nélkül, otthonról végezze teendőit a munkavállaló.

Nem is kell ecsetelni, hogy a "bejárós" munkahelyhez képest mindez hányféle előnnyel jár: az otthon dolgozó ember számára szinte megszűnik a munkába járáshoz társuló stressz: nem kell szoros munkarendhez igazodnia, ha gondolja, felállhat, ehet, pihenhet, vagy elmehet elintézni a dolgait. Nem kell mindig tökéletesen kinéznie és megfelelnie a kollégák, illetve a főnök elvárásainak, önmaga választhatja meg szobáját, irodabútorát, a munkához használt eszközeit, igénye szerint állítja be a fűtést, szellőzést, világítást.

Bár a megfogalmazás kissé csalóka, a távmunka nem pontosan egyenlő az otthoni munkával, valójában annál szélesebb fogalom: lényege a munka és a munkavállaló helytől való függetlensége: a dolgozó ugyanis ott végzi feladatait, ahol számára az a legkényelmesebb, legyen az a saját otthona, egy teleház, távmunkaközpont, vagy akár egy személyvonat első osztályú fülkéje. A munka eredménye a modern kommunikációs és információs csatornákon jut el a munkaadóhoz, a fogalom lényegét tehát leginkább úgy lehetne szemléltetni, hogy nem a dolgozó utazgat a munkahely és otthona között, hanem a munkája.

A távmunkás dolgozhat munkaviszonyban, mellékállásban vagy megbízási jogviszonyban, vállalkozóként. Munkája sok tekintetben hasonlít Magyarországon hagyományos bedolgozó tevékenységhez, azonban nem tévesztendő össze vele, mert míg a bedolgozás elsősorban kisipari, addig a távmunka számítógépen végezhető, szellemi tevékenységet jelent, amelynek "gyümölcse" elektronikus formában továbbítható.

Bár a távmunka alapjában véve számos, a munkahelyi "helyben ülésnél" szóba sem jövő előnnyel jár, nem biztos, hogy mindenkinek ideális megoldást jelent: hogy beválik-e vagy sem, az nagyban függ az egyén személyiségétől, képességeitől, életvitelétől. Vannak emberek például, akik zavartalan környezetben jobban tudnak koncentrálni, míg másokat éppen ellenkezőleg, a mozgalmas légkör, az irodai jövés-menés serkent aktív munkára. Vannak, akik optimalizálni tudják teljesítményüket a hagyományos 8-5 óra közötti időszakra, míg mások inkább hajnalban, vagy az esti- éjjeli órákban dolgoznak hatékonyabban.

Vannak, akik nem bánják, ha magán- és munkahelyi életük összemosódik, mások azonban kifejezetten ragaszkodnak a kétfajta szféra elkülönüléséhez. Sokat nyomnak a latba természetesen az adottságok is: ha valaki megfelelő belső motivációval bír, nagy az önfegyelme, és nem túl nagy a társaságigénye, a távmunka megfelelő megoldás lehet számára. Egy olyasvalaki azonban, akit állandóan noszogatni kell, s a jó teljesítményhez erős kontrollra van szüksége, egyedül valószínűleg nem lesz alkalmas a hatékony munkavégzésre.

Miután a munkavégzéshez gyakorlatilag nem kell kimozdulni otthonról, a kisgyermeket nevelő anyák, vagy gyesen lévő kismamák számára a távmunka ideális megoldást jelent: egyéni időbeosztás mellett úgy végezhetik feladatukat, hogy közben felügyelhetik csemetéiket is. Ugyanez érvényes a beteg hozzátartozót gondozókra, de rokonszenves megoldás a diákok számára is, akiknek a bejárás megspórolásával több idejük marad tanulni, és könnyebben ütemezhetik vizsgáikat. A munkajogi szempontból gyakran diszkriminált csoportok - csökkent, illetve megváltozott munkaképességűek, negyven éven felüliek - számára pedig a távmunka gyakran az egyetlen lehetőség az elhelyezkedésre.

Bár a fentiekből első hallásra roppant egyszerűnek tűnik, a távmunka mégsem jelenti azt, hogy ha valakinek van számítógépe és internetelérése, akkor máris el kezdheti a munkát. Ehhez a fajta munkavégzéshez az esetek többségében ugyanis ugyanúgy szükség van a "hagyományos" munkavégzéshez kellő adottságokra is: ismeretekre, képességekre, szaktudásra. A lehetőségek felmérését mindenkinek saját adottságaiból, végzettségéből kiindulva kell kezdenie, de a megfelelő munka megtalálásához természetesen némi rátermettség, illetve kezdeményezőkészség is kell.