Nemzetközi kampányfelhívás: ünnepeljük együtt a STEM tudományokat!
2023/02/16 08:00
674 megtekintés

A 2023 STEM Discovery Campaign, a Scientix által szervezett nemzetközi kezdeményezés, amely arra bíztatja az pedagógusokat, MTMI témával foglalkozó projekteket és szervezeteket, de akár könyvtárakat, iskolákat, egyetemeket, ifjúsági klubokat Európa- és világszerte, hogy közösen ünnepeljék és népszerűsítsék a természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai, azaz a STEM életpályákat és képzéseket. A kampány 2023. február 1-jétől 2023. április 30-ig tart, a főbb tevékenységek pedig április 24-30. között lesznek.

stm

Mi a STEM?

A STEM egy olyan mozaikszó, amelyet az angol Science (tudomány), Technology (technológia), Engineering (műszaki) és a Math (matematika) szavakból állítottak össze. A STEM egy olyan megközelítése az oktatásnak, amely a tudományokat helyezi előtérbe, fejleszti a kritikus gondolkodást és a problémamegoldó képességet.

A kampány idei témája: a STEM-identitások

A STEM-identitás kialakítása növeli annak esélyét, hogy a tanulók korszerű természettudományos műveltséget szerezzenek – egyesek akár STEM-pályára is lépjenek. Az STEM oktatásban résztvevők sokat segíthetnek a diákoknak STEM-identitásuk kialakításában azáltal, hogy modern és sokrétű STEM-élményeket nyújtanak számukra.

Ezért minden oktatási szereplőt arra bátorítunk, hogy szervezzen és vegyen részt olyan különböző eseményeken és tevékenységekben, amelyek segítenek a tanulóknak felfedezni és fejleszteni STEM-identitásukat.

Szeretne részt venni?

  • Szeretne Ön 2023 február és április között STEM-tevékenységeket szervezni, vezetni és/vagy azokban egyszerűen csak részt venni?
  • Szeretné bemutatni valamelyik projektjét?
  • Ön tanár vagy a STEM területén működő szervezet tagja?

Minden saját STEM-mel kapcsolatos tevékenységét kitűzheti a STEM Discovery Campaign térképére vagy csatlakozhat egy már meglévő tevékenységhez.

Mindezekkel segíthet felkelteni diákjai érdeklődését a STEM iránt, és formálhatja STEM-identitásukat!

Nézze meg a kampány promóciós videóját:

Mindenekelőtt regisztráljon és/vagy lépjen be a Scientix weboldalra!

Ezek után tűzze ki a tevékenységet a térképre, ezt megteheti a Scientix portálon, vagy a STEM Discovery mobilalkalmazásban.

Ehhez kövesse az alábbi lépéseket:

  • A Scientix portálon először jelentkezzen be a regisztrációkor kapott EUN azonosítójával;
  • majd válassza a „Tevékenységeim” menüpontot a STEM Discovery kampányoldalon;
  • válassza a „Tevékenység beküldése” lehetőséget, és töltse ki a beküldési űrlapot.

VAGY

  • Töltse le a STEM Discovery mobilalkalmazást,
  • majd jelentkezzen be az EUN azonosítójával,
  • válassza a „Submit” (küldés) gombot, és töltse ki a beküldési űrlapot.

Vegyen részt egy versenyen!

Ha részt szeretne venni egy versenyen, ki kell töltenie a Versenybejelentő űrlapot, amelyet a STEM Discovery mobilalkalmazás „About” részében vagy itt  a Scientix oldalán talál.

Ahhoz, hogy részt vehessen bármelyik versenyen, először ki kell tűznie egy tevékenységet a STEM Discovery kampánytérképre.

Versenyek

A Scientix weboldalán „Competitions” (versenyek) menüpontra kattintva hozzáférhetünk az aktuálisan meghirdetett versenyekhez, amelyekre egyszerű lépésekben tudunk jelentkezni.

stm2 Leonardo 4 Children 2023 Awards

A Leonardo 4 Children 2023 Awards egy  nonprofit kezdeményezés, ami a klímaváltozással, diszkriminációval és az emberek közötti megbékéléssel foglalkozik. Művészeti és tudományos oktatáson keresztül támogatja a rászoruló gyermekeket.

A Leonardo da Vinci által inspirált díj lehetővé teszi a gyermekek és a tizenévesek számára, hogy kreativitásukat, analitikus és művészi képességeiket proaktív módon használják és fejlesszék.

Részt vett már valamelyik Leonardo 4 Children versenyben, vagy tervezi, hogy részt vesz? Tűzze fel tevékenységét a STEM Discovery Campaign térképére, és legyen jogosult a Scientix-díjak egyikének elnyerésére!

Hogyan kell jelentkezni?

1. Jelentkezzen be a Scientix portálra vagy a STEM Discovery Campaign alkalmazásba.
2. Töltse ki a tevékenység beküldési űrlapját A következő adatokat kell megadnia:

  • Írja meg a pályázathoz szükséges munka címét és terveinek rövid leírását, valamint válassza ki az alábbi kategóriák egyikét: „Egyéb” vagy „Egyéb oktatási anyagok készítése”. Amikor a rendszer a weboldal megadására kérdez rá, töltse ki a következőt: http://carano4children.org/leonardo4children-2023/.
  • Ha már részt vett valamelyik versenyben, írja meg a részvételre való benyújtott munkájának címét, a munka rövid leírását, majd válassza ki a következő kategóriák egyikét: „Egyéb” vagy „Egyéb oktatási anyagok készítése”. Amikor a rendszer a weboldal megadására kérdez rá, töltse ki a következőt: http://carano4children.org/leonardo4children-2023/.

stm3 Pedagógus kihívás

A STEM Alliance és az Intel „Educator Challenge” versenyt rendez, amelynek keretében az európai általános és középiskolák pedagógusait arra kérik, hogy miután felfedezték az Intel Skills for Innovation Starter csomagjában található óravázlatokat, és egyéb segédanyagokat, ezek felhasználásával tartsanak STEM tanórákat diákjaiknak.

További információkért és a pályázat benyújtásához kattintson ide.

Természetalapú megoldások az oktatásban

A „Nature-Based Solutions in Education Competition for Teachers 2023” című pályázatot az Európai Unió által finanszírozott NBS EduWORLD projekt szervezi, a Scientix és a Trane Technologies támogatásával.

stm4 A verseny célja, hogy a természetalapú megoldások (NBS) oktatásának értékét és előnyeit jobban megismertesse a diákokkal. Az NBS EduWORLD versenyben való részvételhez a tanároknak eredeti angol nyelvű tanulási forgatókönyvet kell készíteniük és benyújtaniuk, amely bemutatja a diákoknak a természetalapú megoldások (NBS) előnyeit.

A versenyfeltételek és a jelentkezés módja itt olvasható.

A pályaműveket a három fő kategóriában értékelik: „NBS az osztályteremben”, „NBS az osztálytermen kívül” és „NBS kreatív gondolkodás” (beleértve pl. művészeti vagy sport témákat). A verseny győztesei meghívást kapnak egy exkluzív tudományos projekteket bemutató workshopra a European Schoolnet brüsszeli Future Classroom Laborjában 2023-ban, a Trane Technologies, a Scientix és más projektek támogatásával.

Nevezzen be a versenyre itt .

Partnerként is csatlakozhat a kampányhoz!

Az állami és magán finanszírozású projektek, civil és kormányzati szervezetek, egyetemek, könyvtárak, ifjúsági klubok, vállalatok és iskolák, amelyek a STEM-oktatásban tevékenykednek, partnerként is csatlakozhatnak a 2023 STEM Discovery kampányhoz.

Ehhez vállalni kell, hogy

  • a kampány keretében a STEM-oktatással kapcsolatos (online) tevékenységekkel és akciókkal kapcsolatos információkat megosztják és segítséget nyújtanak a szervezésükben,
  • másokat is arra ösztönöznek, hogy támogassák a kezdeményezést és csatlakozzanak hozzá saját (online) STEM tevékenységek vagy akciók szervezésével. A STEM Discovery Campaign részeként osztják meg az ezekről szóló információkat, és a kampánytérképen is bejelölik azokat,
  • honlapjukon közzéteszik a STEM Discovery Campaign-t támogató információkat, hogy elősegítsék a projektek, szervezetek és iskolák közötti aktív információcserét.

További információért kérjük, hogy

Csatlakozz hozzánk!

Őket ajánljuk

Jövő osztályterme Modern tanulási környezetekről a Sulineten
eBiztonság Minősítés Minősítő rendszer a biztonságos iskolákért
ENABLE program Program tantestületeknek a bullying ellen