Tér és idő

A romanika virágkora a XII. századra tehető, de előzményei a VIII. századig visszavezethetők. A fogalmat a XIX. század elején használta először egy francia művészettörténész az érett középkor (XI-XIII. század) meghatározására. Az elnevezés egyértelműen visszautal a római korra, a római örökség továbbvitelére, még ha az utódok elképzelése jelentősen különbözött is Európa egyes régióiban. (Erről a különbségről még az egyes művészeti ágaknál szó esik.) Bár kialakulása Itáliához, Franciaországhoz és Németországhoz kapcsolható, térbeli elterjedését mégsem földrajzi, hanem vallási tényezők befolyásolták. A nyugati illetve keleti kereszténységhez tartozás a döntő e kérdésben, azaz Lengyelország, Magyarország, Horvátország és Dalmácia keleti határai jelentették a válaszvonalat, amitől nyugatra találkozunk a román művészet alkotásaival.

A korszak történelmi viszonyait alapvetően meghatározza az egyház és a világi hatalmak közötti kapcsolatrendszer. Ebben éppúgy szerepet kapnak a háborúk – például a pápaság és a német-római császárság között másfél évszázadon át húzódó invesztitúra-háborúk, mint az elvilágiasodás miatt megjelenő, az egyház számára időnként komoly nehézséget hozó eretnekmozgalmak és az ezekre válaszul születő belső megújulás. Ez utóbbi jegyében jönnek létre óriási hatású új szerzetesrendek, elég, ha csak a ferencesekre vagy a domonkosokra gondolunk. Az eretnekek felkutatására hozták létre az inkvizíciót. De ehhez a korszakhoz kapcsolódnak a Szentföldért vívott, végül kudarccal végződő keresztes hadjáratok is. A korszakban zajló változások közül a művészettörténet szempontjából mindenképp kiemelendő az oktatás előtérbe kerülése. Az udvari egyházi iskolák már Nagy Károly korában (768-814) is működtek, de jelentőségük és számuk az érett feudalizmus idején megnőtt. Az egyetemek (universitasok) a – modern fogalmak szerint – felsőoktatás nagy önállósággal bíró intézményei voltak. Itt az ún. septem artes liberales, azaz a hét szabad művészet volt a tanítandó tananyag. Ez a grammatika, dialektika, logika, aritmetika, geometria, muzika és asztronómia oktatását jelentette.

Építészet

A romanika előzménye a VIII. század végétől a X. század elejéig tartó Karoling, illetve a X. századi Ottó kori művészet, mindkettő az antik építészeti hagyományokból indult ki, erre alapozva alakította ki jellegzetes formavilágát. A XI-XII. században is készültek világi építmények, a mindennapi élet védelmét és szervezését lehetővé tevő várak, középületek, városfalak, de a kor világképéből adódóan az építészet fő feladata a templom építése volt. A székesegyházak, templomok, kolostorok, keresztelő- és temetőkápolnák hirdették a hit erejét, amit jól érzékeltet, hogy az antikvitás óta a román építészettel tér vissza a monumentalitás.

Az utókor gyakran ítéli komor hatásúnak a románkor építményeit, mert a tér sötét. Ennek részben technikai okai voltak: nem tudtak megfelelő nagyságú nyílásokat kialakítani, de a derengő félhomálynak ennél mélyebb ideológiai magyarázata is lehetséges. A kora középkor embere az élet értelmét nem e földi világon kereste, sokkal inkább a túlvilág ígérete vonzotta. Ezért nincs is szükség az e világhoz kapcsolódó templomok belsejének megvilágítására, sőt zavaróvá is válhat, hiszen sokkal fontosabb az elmélkedés és ima során a hívő lelkét megvilágosító „belső fény”. A külső fény tehát a kis méretű, lőrésszerű majd később rózsaablakokon jut be az épületbe.

A román stílusú templomok fala vastag, ennek kellett tartania a nehéz kőboltozatot. A félköríves római keresztboltozatok nehézkesek voltak és lapos formájuk következtében hatalmas oldalnyomást fejtettek ki, s ezt csak vastag falakkal lehetett ellensúlyozni. Ezen lényegében sokáig az sem változtatott, hogy a boltozat zárókövének magasságát megemelték, így a függőleges erők növekedtek, az oldalirányúak csökkentek. A közbülső falak vékonyítására akkortól volt lehetőség, amikor a boltozatok éleit keresztirányú pántokkal, hevederekkel kezdték megerősíteni. Félköríves boltíveket oszlopok, pillérek, oszlopkötegek tartják, a külső falak egyhangúságát bélletes kapuk törik meg. A boltozatok nehézkes bordáit először Angliában kezdték kiváltani a keskeny, szépen formázott bordák, ami a belső tér sodrását, a tér ritmusát jelentősen felerősítette.

A romanika jellegzetes templomai általában három hajósak. Az oltár az apszisban kapott helyet, előtte pedig hosszúkás teret alakítottak ki a kórus számára. A templomok kórusterét több helyen is boltozott folyosóval - kóruskörüljáróval - vették körül, amiből kápolnák nyíltak.

Szobrászat

A román kori szobrászat tulajdonképpen kőfaragó művészet. Ahogy azt már korábban is leszögeztük, a középkor az építészet szolgálatában állónak tartott minden egyéb művészetet. A szobrok tehát az épületek tartozékai, amelyeket bármilyen különleges helyre állítanak is, akkor is alárendelt szerepet játszanak a templom egészében. Az alakok elnagyoltnak hatnak, zömök hatásúak, merevek, és még a ruhák redőzéséből sem lehet következtetni a test formájára. A Bibliából vett személyek ábrázolása szimbolikus értelmű, ezért merev mozdulataik és arcvonásaik nem fejeznek ki érzelmeket, egyediséget. A szobrászt ebben a korban nem az egyedi jelenség érdekli, hanem a típusokat ábrázol.

Szobrászati szempontból különleges szerepet játszanak a dúsan díszített kapubejárók. A kapu nyílása mellett jobbra és balra lévő lépcsőzetes falakat, a bélletet úgy alakították ki, hogy ott szobrokat lehessen elhelyezni. A kapu feletti mezőben gyakran ábrázolták a többi alak közül kimagasodva a világ bírájaként, az utolsó ítéletkor üdvözültekről és elkárhozottakról döntő Krisztust. Krisztust sokszor ún. mandorlában, azaz mandula formájú dicsfényben jelenik meg, amely Krisztusnak az egész világra kiterjedő dicsőségét jelképezi.

Festészet

A festmények az építészeti alkotások díszítői voltak. Bár mára csak töredékesen maradtak fenn, vélhetően bibliai történeteket dolgoztak fel. A szobrokhoz hasonlóan itt sem az egyediség, hanem a festményeken elmesélt történet érthetőségét biztosító tipizálás, sematikus ábrázolás a jellemző. A figurákat kevés, világos mozdulat és mindenki számára érthető attribútumok jellemzik: a szentek dicsfényt és hozzájuk kapcsolható jellegzetes tárgyakat, jelenségeket kapnak, az evangelistákat szimbólumaik helyettesítik (angyal, oroszlán, ökör, sas). A vallásos tartalmat zordon komolysággal ábrázolták.

Különleges szakmának számított a kódexek festése, a miniaturák és iniciálék készítése egyedi szakértelmet kívánt.

További érdekes oldalak: 

• Tudásbázis - Az újjászülető birodalom: Karoling és Ottó-kori művészet 
• Tudásbázis - Témák és formák: kereszténység és művészet
• Tudásbázis - A francia és angol romanika építészete és szobrászata 
• Tudásbázis - Románkori művészet Itáliában és az Ibériai-félszigeten 
• Tudásbázis - Románkori művészet a német területeken és Közép-Európában

FELADAT:

Tervezz és rajzolj meg neved kezdőbetűből egy-egy iniciálét. Ha a betűforma lehetővé teszi, készíts egy-egy rád jellemző történetet elmesélő miniatúrát is!

Farkas Judit cikke