Érettségi tételek 2014 - A gyermeklét képei József Attila költészetében
2014/03/28 16:54
16364 megtekintés
A cikk már legalább egy éve nem frissült, az akkor még aktuális információk lehet, hogy mára elavultak.

A gyermek ősi motívumához kapcsolódó tisztaság, bűntelenség József Attila költészetében a fenyegetettség, a gyámoltalanság, az alávetettség képeivel egészül ki.

Thomas Mann és József Attila 1937-ben

Bevezető gondolatok

József Attila (1905-1937) költészetének egyik legjellemzőbb motívuma a gyermek. Különösen kései költészetében, az 1936-1937-ben született művekben válnak jellemzővé a gyermeklét képei. Ezzel természetesen a magyar irodalomban nem egyedülálló szerző, hiszen például Kosztolányi Dezsőnél is nagy hangsúlyhoz jutnak a gyermekképhez köthető motívumok, és ahogy Kosztolányinál, úgy József Attilánál is egy jellegzetes költői világ fontos alkotóelemeivé váltak.

A tétel kifejtése

A szerelem változatai. József Attila verseiben a gyermek, a gyermeklét sohasem önmagában, hanem más, szintén jellemző témákkal összefüggésben jelenik meg. Ilyen témák a szerelem, a fenyegetettség, illetve a kiszolgáltatottság vagy az emlékezés. Hatalmas versében, az Ódában (1933) például egy hasonlat részeként jelenik meg, kifejezvén a szeretet által létrejövő kapcsolat rendkívül erős és bensőséges voltát: „Szeretlek, mint anyját a gyermek…”. Ez a kép a versszak kitüntetett helyén, a legelején található, megnyitván az utat a szerelem újabb hasonlatainak („mint mélyüket a hallgatag vermek…” stb.). Szintén kapcsolódhat a szerelem témájához, noha istenes versként is értelmezhető a Gyermekké tettél (1936) című kései vers, melynek első versszaka így hangzik: „Gyermekké tettél. Hiába növesztett / harminc csikorgó télen át a kín. / Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.” Itt egyrészt egyfajta hiányként, képességcsökkenésként értékelhető, hogy a lírai én a szerelem hatására újra gyermekké vált. Ez a kapcsolat már egyáltalán nem bensőséges, sokkal inkább kényszerű, egy beteljesületlen vágy kifejeződése. Másrészt azonban a kései istenes versek jellemző példájaként értékelve a gyermekké válás jelenthet megtisztulást, belátást és engedelmességet is.

Isten és gyermek. Az istenes versekben is a felnőtt-gyermek reláció jelenik tehát meg. A Nem emel föl (1937) című költeményben az árva gyermek kéri az Istent, hogy fogadja örökbe: „Fogadj fiadnak”, a Bukj föl az árból fegyelmezetlen gyermeke pedig szidást és szabályokat vár az Istentől: „Gyulékony vagyok, s mint a nap, / oly lángot lobbantottam – vedd el! / Ordíts reám, hogy nem szabad! / Csapj a kezemre menyköveddel.”

Értékcsökkenés. A gyermekkorhoz tartozó legjellemzőbb képzetek sokunk számára az önfeledtség, a naivitás, a kíváncsiság, az ártatlanság, a játékosság. Ezek a képzetek látszódnak megjelenni az Eszmélet (1934) második részében is: „Kék, piros, sárga, összekent / képeket láttam álmaimban / és úgy éreztem, ez a rend – / egy szálló porszem el nem hibbant.”. Mindazonáltal az „Úgy éreztem” kifejezés múlt ideje arra enged következtetni, hogy a leírt helyzet a jelenben már nem érvényes. E tekintetben nem is okoz csalódást a következő néhány sok, amely ellentétbe állítja az illúzióvesztett jelen idősíkját a gyermeki játékosság múltjáéval: „Most homályként száll tagjaimban / álmom s a vas világ a rend.” Az Eszmélet 5. részében pedig már egyenesen a gyermeki félelem, a fenyegetettség érzését közvetíti az ábrázolt statikus szituáció: „A teherpályaudvaron / úgy lapultam a fa tövéhez, / mint egy darab csönd”. Az önéletrajzi ihletésű sorok tágabb kontextusából – illetve például a Curriculum Vitae-ből – tudható, hogy a költő fiatalabb korában gyakran kényszerült szenet lopni a Józsefvárosi pályaudvarról.

Az emlékezés, illetve a gyermeki-felnőtti látásmód ellentéte hozza vissza a Mama (1934) familiáris képeit is: „Én még őszinte ember voltam, / ordítottam, toporzékoltam.”, illetve „Nem nyafognék, de most már késő”. Ahogy az Eszméletben, itt is valamiféle nagyobb és végleg elvesztett értékként jelenik meg a gyermekkor a felnőttkorral szemben.

Fenyegetettség és alázat. A gyermeki fenyegetettség és kiszolgáltatottság talán legjellemzőbben a szerelem témájával kapcsolódik össze. A Nagyon fáj (1936) című elementáris erejű költeményben többször is felbukkannak a gyermeklét képei. A szerelmi szenvedély elválaszthatatlanul összekapcsolódik az anya-gyermek viszonnyal „amíg hevülsz, / az asszonyhoz ugy menekülsz, / hogy óvjon karja, öle, térde.” – a férfi mint gyermek a szeretett nőnél keres oltalmat, amelyet ha nem talál meg, gyámoltalansága a csecsemőkéhez hasonlatos: „mint a gyerek / kezében a csörgő csereg, ha magára hagyottan rázza.” A „csörgő csereg” figura etymologicának alliteráló játékossága a magára hagyottságot ellentétezi. Végül pedig a szerelem, a vágyódás már egyáltalán nem jóleső érzésként, hanem az életben maradásért cserébe elviselendő közös szenvedésként tematizálódik: „A csecsemő / is szenvedi, ha szül a nő. / Páros kínt enyhíthet alázat.” A szenvedélytől így jutunk el az alázatig, amely ebben az esetben nem az a fajta bölcs belátás, mint az istenes versekben, hanem inkább önmegalázás, egyfajta kényszerű, utolsó lépés.

A tétel összegző leírása

József Attila költészetében tehát a gyermeklét ábrázolása különös eszköz arra, hogy a szerelem, a fenyegetettség, a kiszolgáltatottság képei még érzékletesebben jelenhessenek meg.

Kerek Roland cikke

Kapcsolódó linkek

Europeana Európa digitális archívuma
MANDA - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet honlapja Filmhírek, ajánlók, plakátok, fotók, programok, archívum.
Europeana tanár szemmel Ötletek az Europeana tartalmak felhasználásához

Tartalmak a Tudásbázisban

Irodalom 10. osztály Epika, líra és dráma a felvilágosodás korában
20. századi magyar írók Móra Ferenc, Illés Gyula, Márai Sándor...
A reneszánsz művészet Művészettörténet
Rajz és vizuális kultúra Képek tartalma és formanyelve

Csoportot ajánlunk