A korszak egyik legfontosabb jellemzője, hogy az üzem egyre többet szerepelt külföldi kiállításokon, ahonnan több rangos elismerést gyűjtött be. (1928: Fiume, Szaloniki, Milánó, 1929: Lipcse, 1930: Washington, New York, Párizs.) A legnagyobb sikert az 1929-es barcelonai világkiállításon aratta, elnyerve a kiállítás aranyérmét. 1928-ban már a világ számos országába szállították termékeit.
1930-ban Vértess Ágoston vásárolta meg a Majolikatelep részvényeinek többségét, s az 1940-es évek közepéig, nemcsak mint tulajdonos, de mint igazgató is, maga látta el annak vezetését. Komoly lépéseket tett a technológia, és a termékek körének fejlesztésében. Fővárosi szobrászok segítségét is igénybe vette az új árukészlet kialakításához. Ezek kivitelezésére egy „fajansz osztályt” állítottak fel, ahol finomabb öntőmasszából kivitelezték a művészek kisplasztikáit.
Kísérleteztek a Zsolnay gyár termékein keresztül népszerűvé vált eozin technikával is. Vértess vezetése alatt folytatódott a külföldi kiállítások sora és bővült az értékesítési lehetőségek köre, így például, sikerült állandó piacot szereznie Angliában. Ezeknek köszönhetően a Majolikatelep a 40-es évek elejére magas szakmai színvonalat ért el, a műszaki, technológiai fejlesztések, a termékskála bővítésében, a piacszerzésben és a nemzetközi kiállításokon való szereplés tekintetében egyaránt. A gazdasági világválság idején is fenn tudott maradni az üzem, sőt a 40-es évek elején, a háborús konjunktúra hatására jelentősen nőtt a termelés. Az eredményekben Vértess mellett nagy szerepe volt Szépvölgyi Jánosnak, aki 1939-től 1947-ig dolgozott a Telepen műszaki vezetőként.
Ebben a korszakban is a díszműáru adta a Telep termékeinek fő profilját. Ekkor alakul ki az a népies stílus, amely ennek az üzemnek a jellemzője és kisebb-nagyobb változtatásokkal végig követhető egész történetén. Az ebben a stílusban született termékek, bár népies hatást keltenek, valójában kevés közük van a fazekashagyományokhoz. Különösen idegenné teszi őket a tarka, hideg fedőmázak alkalmazása, melyek a régi fazekasmázakat váltották föl. Így születtek a többnyire fehér alapon, színes, virágos, sötét kontúros dísztálak, vázák. Ezen túl azonban már tanult keramikusokat is alkalmaztak, akik az iparművészeti díszműáru –vázák, gyertyatartók, hamutálak –tervezésében jeleskedtek. Népszerű termékek voltak a szobrászok által tervezett kisplasztikák, melyek közül kiemelkedett Kallós Ede Krisztusfeje. A kor sikertermékeit jelentették a kályhacsempék, melyeknek gyártását még az előző korszakban Smurák vezette be. 1937-ben például Móricz Zsigmond számára gyártottak két, virágos cserépkályhát leányfalusi nyaralójába. Mellette az épületkerámia nyert nagyobb teret a termékskálába. Ennek egyik, ma is látható példája a hódmezővásárhelyi Népkert Állomás kerámiaburkolatának kivitelezése.
1944 nyarán a háború elérte az üzemet, aminek következtében ideiglenesen leállt, 1948-tól 1950 elejéig pedig felszámolás alatt volt.
Nagy Vera
néprajzkutató-főmuzeológus
Tornyai János Múzeum Hódmezővásárhely