Olyan – részben a helyi, népi kerámiahagyományra alapuló - stílust alakított ki, amelynek eredményeképpen jól fölismerhetők az itt született kerámiatárgyak, bármely korszakból származzanak és bárhol is bukkanjanak föl.
A Majolikatelep épülete 1920 körül
Bár a Majolikatelep a Hódmezővásárhelyen élő művészek helyi kezdeményezése nyomán született, mégis szorosan illeszkedett a kor művészeti eszmeáramlatába. Céljuk az volt, hogy a helyi fazekasság értékeinek felhasználásával a magyar és az európai művészeti irányzatokba illeszkedő kerámiaművészetet teremtsenek. A feltételek meglétét egyik részről a helyi népi kerámia hagyomány, másik részről a művészek széleskörű, európai kitekintésű műveltsége jelentette. A Majolikatelep alapító művészei: Endre Béla és Tornyai János festőművészek, Kallós Ede, Pásztor János és Rubletzky Géza szobrászművészek, Smurák József építész és Weisz Mihály csizmadia mester.
Endre Béla által tervezett váza
A helyi népművészet értékeit Hódmezővásárhelyen is a művészek ismerték fel legkorábban, s igyekeztek ennek emlékanyagát megmenteni, népszerűsíteni, kiállításokkal, múzeumszervezéssel. Érdeklődésük középpontjában a népi kerámia állt, hiszen a 19. században Hódmezővásárhely az ország legnagyobb fazekas központja volt. Itt dolgozott a legtöbb fazekas, munkáik pedig kereskedők révén eljutottak az ország minden pontjára, sőt a határon túlra is. A századfordulóra azonban a mesterség, hanyatlásnak indult, az olcsóbb gyári keménycserép és bádogedényekkel a fazekasok nem tudták felvenni a versenyt. Megélhetésük érdekében újítaniuk kellett. Használati edények készítése mellett fokozatosan áttértek a díszedények gyártására, s ehhez a Majolikatelep jó példával szolgált. Több fazekasnak és festőasszonynak nyújtott kenyérkeresetet, így nagy szerepe volt a helyi fazekasság megmentésében. Az üzemben gyártott termékek azonban már nem a paraszti igények kielégítésére, hanem a polgári lakberendezés célára készültek.
Tornyai János vázája 1914-ből
Pásztor János: Kakas
Kallós Ede vázája
A Majolikatelep megalapításának gondolata fokozatosan érlelődött meg a művészekben, amit elősegített Kiss Lajosnak, a város jeles néprajzkutatójának ekkori gyűjtése a tálasság körében. Ez számos baráti beszélgetés témája volt, melynek nyomán Endre Bélában merült föl az ötlet, hogy meg kellene menteni a vásárhelyi fazekasságot. A művészek lelkesen csatlakoztak az elképzeléshez, döntve az anyagi támogatásról is.
Telephelyül az újvárosi Hajda vendéglő épületét szemelték ki, melyet a várostól vettek bérbe. A hajdani „betyárfészek” Telep számára előnyös fekvését az újvárosi agyagbányák és a vasútállomás közelsége magyarázza, de az épület méretei alapján is megfelelt a művészek céljainak.
Az alapítók 1912. február 5-én írták alá a Művészek Majolika és Agyagipar Telepe társulási nyilatkozatát. (Meg kell jegyezni, hogy az elnevezés olyan szempontból nem pontos, hogy itt majolikát, azaz ónmázas kerámiát nem gyártottak, a helyi fazekasság ólommázas kerámiát készített, erre a hagyományra alapozott a Telep is. A majolika itt a korabeli nem szakszerű elnevezése a mázas kerámiáknak.)
1912. május 1-én megkezdődött a munka. A művészeti vezető Endre Béla lett, aki megfontoltan és szívvel-lélekkel intézte a Telep ügyeit, bár a dolgát nehezítette, hogy a művészek közötti egyetértés gyorsan fölborult. Tornyai János és Rubletzky Géza korán kiváltak a tagok közül.
Az üzem első évében főként fazekas folyóedényeket – tálakat, kantákat, köcsögöket, bögréket, csirkeitatókat – gyártottak. A megfelelő technológia kialakítása sok küzdelemmel járt, így a díszedények gyártására csak fokozatosan tudtak áttérni. Igyekezetüket azonban jelzi, hogy már az első év végén kiállítást rendeztek munkáikból Szegeden. Ezzel megindult a kiállítások sorozata, előbb a környék városaiban, majd a következő években országszerte. A kiállítások sikerei nyomán országosan ismertté vált a Telep, anyagilag azonban nehézségekkel küzdöttek. Ezen úgy próbáltak úrrá lenni, hogy szövetkezeti formát alakítottaknki, szigorúbb ügyrendet vezettek be, s igazgatónak Smurák Józsefet választották. A fellendülést az első világháború szakította meg, melynek következtében az anyagbeszerzés nehézségekbe ütközött, a Telep munkásait, majd Smurákot is, katonának hívták be. A gyártás és az eladás lelassult, 1916 végére a Majolika a csőd szélére jutott. Endre Béla elszántan harcolt az üzem fennmaradásáért, s 1917-ben az adósságok rendezésére a raktárkészletet kiárusította.
Az I. világháború után a Telepet - Endre Béla és Smurák József vezetésével - sikeresen újjászervezték, s a 20-as években már részvénytársaságként működött. Ekkoriban indult el a külföldi kiállítások sora is. (1926: Philadelphia, Genf, Velence.)
Nagy Vera
néprajzkutató-főmuzeológus
Tornyai János Múzeum Hódmezővásárhely
